Én fáradtam el
Nyafogtam már arról, hogy adtam és adtam,
Csak az Idő szállt el mindig többre-várón
S mindig szabadabban.
Kereke ha lendült a lusta Időnek,
Köszönöm Istennek, a Humanitásnak
S köszönöm a Nőnek.
Idő kerekének most már mások álltak
S mosolygós sírással, de köszönt feléjük
A szent megbocsánat.
Mert én fáradtam el, én voltam a dőre,
Adjatok még, adók, adjatok, miként én
S előre, előre.
