Videó

Ady Endre: Az Uraknak Ura – elmondja Prekopa Donát

Január 27-én lesz száz éve, hogy meghalt Ady Endre, az egyik legnagyobb magyar költő. Az évfordulóig naponta jelentkezünk egy Ady-verssel, művészek és más ismert emberek előadásában. A mai verset Prekopa Donát, a Felház egyik alapítója mondja el.

Az Uraknak Ura

Már-már lelkem csuf bünök veszték
S jöttek békés-esték:
Rákacagott a háborura
Az Uraknak Ura

Lemenő, szép nap volt az arca
S könyörület rajta
Az élet be sok ujat hozott
S Isten nem változott.

Falusi, nádas iskolában
Már ilyennek láttam
Ki rossz helyett jó és új szivet
Adhat mindenkinek.

Hajunknak egy ősz, hulló szála
Följegyzett bu nála
S ha bünös lény tőle elköszön,
Ő vár, mig visszajön.

Nem rója meg sok vétkeinket,
Mert ő szeret minket
S poklok felé visz bár az utunk,
Ő int s visszafutunk.

Bennünk él s be jó hinni benne
Ez ős szerelembe,
Ő még a temetőn is virit,
Ő a gyermeki hit.

Fölemelt és vérem lemosta,
Szivem visszahozta
Sebeimre áldóan szedett
Balzsamos füveket.

Édes-ernyedten várok várva
Most már a halálra.
Szemem: övé volt, kezem: keze,
Mindent ő végezte.

Háboruba el ő bocsátott
S bünökből kihántott,
Rákacagott a háborura
Az Uraknak Ura.

A sorozat további részeit erre találja.

Nem megszűnik, hanem szintet lép a Felház
Jogi személlyé alakul, de egyház továbbra sem lesz Orbán Gáspárék mozgalma. Arra számítanak, hogy még szélesebb körhöz juthatnak el, és még nagyobb hatással lehetnek Magyarországra.
Legfrissebb videók
Olvasói sztorik