Videó

Ady Endre: A Mindegy átka – elmondja Alföldi Róbert

Ma van Ady Endre születésének 141. évfordulója, kilencven évvel később pedig ugyancsak ezen a napon látta meg a napvilágot Alföldi Róbert. Természetesen nem hagyhattuk ki a kiváló apropót, így Ady-sorozatunk mai részében az 51. születésnapját ünneplő színész-rendező szavalja el A Mindegy átka című verset.

A Mindegy átka

Sorakoznak s elfutnak a hetek, 
Mintha kórház-szagtól futnának. 
Talán nem volt soha ilyen beteg 
Az Élet, mely szennyesen bukdos 
S nem tud eljutni tiszta kúthoz. 
 
Máskor se volt itt élni jó dolog, 
De viharok sűrübben jöttek 
És többen voltak zúgó bátorok. 
Most már a reménytelen Mindegy 
Túlságosan meggyőzött minket. 
 
A Mindegy, mi ma mindent összetör, 
A lágy ujjakat összefonja, 
Hogy nem szorul össze az ököl. 
S hogy itt még valami teremjen, 
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen. 
 
Igenis: kell a bátor lobbanás 
S nem élet, hogyha nem kiáltjuk, 
Hogy minden vannál mindig jobb a más. 
Gyujtsuk ki jól a sziveinket: 
Csak azért se győzhet a Mindegy. 

Január 27-én lesz száz éve, hogy meghalt Ady Endre, az egyik legnagyobb magyar költő. Az évfordulóig naponta jelentkezünk egy Ady-verssel, művészek és más ismert emberek előadásában.
Legfrissebb videók
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik