Kultúra

Bencze Márta: Sok bennem a keserűség, pedig imádtam énekelni

A londoni Ace Records idei kiadványában a hatvanas évek magyar énekesnői előtt tiszteleg: ez a She Came From Hungary! 1960s Beat Girls From The Eastern Bloc című lemez – ez az első ilyen a kelet-közép-európai régióból. Karda BeaAmbrus KyriMátrai Zsuzsa és Nagy Éva mellett Bencze Márta is szerepel egy dallal a lemezen, aki több táncdalfesztiválon is indult, de húsz év után felhagyott az énekléssel. Az osztrák határ közelében élő, nyugdíjas énekesnővel telefonon beszélgettünk arról, miért nem a legismertebb dalát kedveli a legjobban, milyen sérelmek érték a pályáján és hogy mire büszke a leginkább.

Ön is a Csak fiataloknak című dalt választotta volna a pályájáról?

Őszintén megmondom, hogy nem. Nekem nem ez volt a kedvenc számom, viszont a Magyar Rádió vagy húsz évig szignálnak használt egy részletet belőle Komjáthy György Csak fiataloknak című műsorához, ami után egy fillért nem kaptam soha. Ez például egy indok a sok közül, hogy miért nem ez a kedvencem. De egyébként is a pályafutásom egyik első dala volt ez, amikor még nem volt annyi rutinom. Természetesen azért nem tagadnám meg, ez egy nagyon kedves, jó hangulatú szám, köszönhetően a zeneszerzőnek, Deák Tamásnak, csak nem ez a kedvencem.

A dalt az Atlantis együttessel vették föl, velük máskor is dolgoztak együtt?

Persze, akkor a pályám elején rengeteget. Nagyon aranyos, kedves társaság volt, sokszor léptem fel velük vidéken, és Deák Tomi írt nekik több dalt is, a zenei rendezőnk is volt nekem is és nekik is. Csak hát ez a dal nem jelent meg hanglemezen. Amit ugyanennyire bánok, hogy az élő televíziós fellépéseimet nem archiválták, és nem maradt fenn belőlük egy sem.

Bencze Márta

Bencze Márta 1964-től tanult énekelni a Rádió Tánczenei Stúdiójában. Ekkor még a közgazdasági technikumban volt tanuló, meg kellett küzdenie a szülői tiltással is. 1965 szilveszterén tűnt fel a Csak fiataloknak című számával. A dalt az Atlantis együttes kísérte, kislemezen is megjelent SP 290 sorszámon. A dal lett Komjáthy György azonos című rádióműsorának szignálja. Első slágerének sikerét nem sikerült megismételnie, bár több Táncdalfesztiválon is indult.

Pedig indult táncdalfesztiválokon és a többi zenés versenyen, ugye?

Igen, rengetegen. Három táncdalfesztiválon is elindultam, de döntőbe nem jutottam egyszer sem. Sajnos az én énekesi pályám arról szólt, hogy mindig megpróbáltak gátolni. Hanglemezeim azért nem jelenhettek meg, mert az egyik hangmérnök meg akart erőszakolni, én pedig feljelentettem, amit abban az időben nem néztek jó szemmel a hanglemezgyárnál, el is felejtettek onnantól kezdve.

De ennek valami büntetőjogi következménye csak volt?

Igen, az illetőt kirúgták a hanglemezgyártól, de nekem sem volt ott több lehetőségem. Aztán a rádiónál az volt a probléma, hogy nem engedték, hogy a fesztiválon azt a szerzeményt énekeljem el, amit direkt nekem írt a zeneszerző, Nádas Gábor. És amikor ezt sérelmeztem, akkor Bolba Lajos, a táncdalfesztiválok illetve a rádió zenei szerkesztője azt mondta, hogy vegyem tudomásul, hogy az apósa szerzeményét vagyok köteles elénekelni. Így is tettem, de soha többet nem hívtak be rádiófelvételre. Ez így működött akkor. Miközben az akkori zeneszerzők és zenei rendezők legtöbbje, Bágya Andrástól Jereb Ervinig a legjobb stúdióénekesnőként emlegetett, mert amikor négy óra stúdióidő volt kiírva egy felvételre, egy órán belül elkészültünk. Olyan, egyenes adásban, közönség előtt felvett felvételeim voltak, amelyeket aztán rendszeresen játszottak a rádióban, mert stúdióminőségben énekeltem rajtuk. Ez nem önfényezés, a volt kollégáim is ezt gondolták, mégis mindenhonnan kicsináltak.

A rádión és a hanglemezgyáron kívül még honnan?

A tévében is volt egy szép történetem: a Népstadionban volt egy nagy koncert, ahol csak engem fütyültek ki, amiért én énekeltem egyedül kezdő énekesnőként magyar nyelvű dalt, de a rendezőt ez nem érdekelte, egy héttel később is ugyanezzel a dallal kellett kiállnom tízezer ember elé. Pedig több SZÚR-on is felléptem máskor ugyanott, és nagy sikerem volt – nem a közönséggel volt bajom, hanem azokkal, akik irányítottak. Amikor külföldi meghívásaim voltak, akkor mást küldtek helyettem, és még sorolhatnám. Engem millió sérelem ért ezen a pályán, ezért húsz év után úgy döntöttem, hogy leteszem a lantot és marad a családom.

Mikor lépett fel utoljára?

1985-ben, és ‘64-ben kezdtem. Közben a hetvenes években három évig dolgoztam Amerikában, majd utána megszületett a fiam, és akkor már itthon maradtam, a rádióba vagy a tévébe pedig már nem hívtak.

Ennyi sérelem után nem merült fel önben, hogy kint maradjon Amerikában?

Eszembe sem jutott soha. A férjem és én is családcentrikus emberek vagyunk, Magyarország is mindig visszahúzott, pedig maradhattunk volna, hiszen nagyon marasztaltak. Amerikai magyarok előtt léptem fel kultúrházakban és éttermekben New Yorkban, Los Angelesben és San Diegóban. Ez nagyon kellemes időszak volt, de ennyi idő alatt itthon el is felejtődik az ember.

Mihez kezdett, amikor már nem énekelt?

Otthon maradtam a gyerekemmel, és végül elkezdtem varrni. Onnantól sok kolléganőmet én öltöztettem éveken át, de varrtam én táncosnőknek, operetteseknek, még sztriptíztáncosnőknek is. Sőt még esküvői ruhát is varrtam.

Az utóbbi évek táncdalfesztiválos nosztalgiakoncertjein miért nem lépett fel?

Mert nem hívtak egyikre sem. Amire pedig aztán hívtak, arra már én nem mentem el, mert tudtam, hogy ki szervezi. Volt köztük olyan, aki a tévében csinált ki: amikor a Tessék választani! ment a Madách Színházból, ő rendezte a közvetítést, egy kolléganőm pedig bent ült vele a közvetítő kocsiban, így hallhatta, hogy amikor én énekeltem, azt mondta a stúdiónak: „Ezt a képet adjátok be, ezen jó ronda!” Hát így bántak velem ezek az urak.

De ez mitől lehetett így?

Nem voltam nekik szimpatikus, mert sajnos nagyra nyílt a szám. Megmondtam az igazat, és azt nem szabad ebben a szakmában. Nem szerettem a tehetségtelen, de dörgölőző embereket, és soha nem tudtam megalkudni. Tényleg sok bennem a keserűség most, amikor visszagondolok, pedig voltak nagy sikereim is, nemzetközi díjakat nyertem, mindig méltóképpen képviseltem az országot külföldön, ami akkor csak a baráti szocialista országokat jelenthette. De énekeltem én jazzt is, Pege Aladárékkal jártuk az országot, úgyhogy a könnyűzenén belül tényleg mindent énekeltem, a magyar nótát és az operettet leszámítva. És hát képzett hangom is volt, mert rendszeresen jártam énektanárhoz, komolyan vettem a szakmát. Például a Fekete vonat című dalt is hiába írták eredetileg Poór Péternek, végül többet játszotta a rádió azt a felvételt, amit én énekeltem közönség előtt. Imádtam énekelni, de a körülmények akkor nem kedveztek. Vagy én nem kedveztem másoknak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.