Kultúra

Alekosz „a csőcselék és a kormány közötti kommunikációs csatorna” akar lenni

A Való Világból megismert Nagy Alekosz valamiért politikai tényezőnek érzi magát az utóbbi időben. Pénteken azért ment a Kossuth térre, hogy hazaküldje tévézni a tüntetőket, vasárnapra már szintet lépett a saját szemében:

Ezennel bejelentem, hogy a csőcselék és a kormány közötti kommunikációs csatorna egymás közötti közvetítését és párbeszédét elvállalom! Ha fölkérnek. Békítettem én már ki nagyobb hatalmakat is mint ez a csip-csup patkányinvázió

– írja Facebookon a Kim Dzsong Unnal is levelezgető Alekosz.

Alekosz arról is ír, hogy nem szeretne háromszáz betyársereges „íkubajnokot” látni a Kossuth téren, szerinte ő egyedül többre lenne képes. Ezzel arra utalt, hogy Volner János felvetette, hogy a Betyársereg rendet rakhatna, majd másnap megmagyarázta, hogy békés tüntetőkre nem hívná rá a szélsőjobboldali csoportot. Tyirityán Zsolt később úgy nyilatkozott, hogy egyeztet Volnerrel, de nem akarnak „durván és ostobán reagálni“.

Kérem a Holdingot, hogy a békesség és a további vérontás elkerülésének a nevében nevezzen meg, hivatalosan kérjen föl a kormány és a patkányinvázió közötti egyetemes közvetítői és párbeszédi feladatára! Nem kell a 300!

– zárja sorait Alekosz, aki nem rég még a fideszes médiaholding egyik vezetője szeretett volna lenni.

Kiemelt kép: Nagy Alekosz/Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik