Belföld

Volner János tisztázta, hogy a „békés tüntetőkre” nem hívná rá a Betyársereget

Aki a Parlamentet megrongálja, az nekünk okoz kárt. Szerencsére az egyenruhások profin és végtelen türelemmel kezelik a helyzetet. De ha egyszer úgy látjuk, hogy nem lesznek elegen, vagy egyszerűen csak veszélyben érezzük a Szent Koronát, kihívom a Kossuth térre a Betyársereg 300 jól képzett emberét és magunk teszünk rendet

– írta pénteken Facebookon Volner János, a Jobbikból kizárt volt alelnök, aki jelenleg a Mi Hazánkban politizál.

Szombatra lényegesen puhított az álláspontján, és új Facebook-posztot fogalmazott meg, amelyben már arra helyezi a hangsúlyt, hogy a békés tüntetőkkel nincs baja, csak

a tömeges rongálással, gyújtogatással, a rendőrök dobálásával, a Parlament épületének megrongálásával.

Szombati bejegyzésében arról már nem ír, hogy a Betyársereget továbbra is elhívná-e a Kossuth térre rendet tenni.

Abban is érdemi elmozdulás látható, hogy pénteken még „magyar- és keresztényellenes patkánylázadásról” írt Volner, szombaton már semmilyen negatív jelzővel nem illeti a tüntetőket, sőt azt írja:

A magyar munkavállalókat arra biztatom, álljanak ki magukért és küzdjenek a jogaikat csorbító Fidesz-kormány ellen! A baloldali pártokat pedig arra kérem, hogy egyrészt ne telepedjenek rá piócaként a magyar munkavállalók jogos érdekvédelmi harcára, másrészt ne biztassák törvénytelenségek elkövetésére a saját aktivistáikat!

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik