Kultúra

Nem becsülöm le a magyar közönséget, van igény a fajsúlyos vígjátékokra

Goda Kriszta legújabb filmje nem egy egyszerű vígjáték. Az olasz siker, a Teljesen idegenek alapján készült BÚÉK a kapcsolatok őszinteségét boncolgatja, hogy jó-e az, hogy ha mindent tudunk a másikról, vagy okosabb az édes tudatlanság. A rendezővel beszélgettünk egy remake nehézségeiről, a BÚÉK  mondanivalójáról, a legutóbbi filmje kritikáiról és a történelmi produkciók lehetséges sorozatgyártásáról is.

Nem Magyarország az első, ahol remake-et forgattak az olasz Teljesen idegenekből. Miért volt fontos, hogy nálunk is elkészüljön egy verzió, a BÚÉK?

Amellett hogy ez egy nagyszerű téma, személyes indíttatásaim is voltak. Először egy színdarab lehetőségét láttam a Teljesen idegenekben, de a forgatókönyv színpadi jogait nem lehetett megszerezni, pedig többen is próbálkoztak. Aztán felmerült a filmes remake ötlete, és egyszerűen azt éreztem, működne, hogy viszonylag rövid időn belül mozikba kerüljön Aktuális a története, és úgy voltam vele, hogy szívesen vállalnék egy olyan munkát, ahol műteremben vagyok 30 napon keresztül, és kontrollált keretek között folyik a forgatás. Sokat számított – és tudom, hogy ez nem mindig érv egy rendezőnél –, hogy össze lehetett hangolni a forgatást a gyerekkel.

Az elejétől kezdve újévi történetnek készült a film karácsonyi bemutatóval?

Abban a pillanatban, hogy megvolt a szilveszter este ötlete, adta magát, hogy a karácsonyi időszakban jöjjön ki. A szilveszter pedig dramaturgiai döntés volt, hogy legyen egy apropója a beérkező hívásoknak. Egy átlagos hétköznap este nincs ennyi.

Egy újragondolt filmnél nagyobb a nyomás a stábon és a színészeken? Elkerülhetetlen az összehasonlítás az eredetivel.

Az nem baj, ha összehasonlítják. Én mondjuk nem néztem meg sokszor, mert nem akartam, hogy túlságosan befolyásoljon. A színészek közül többnyire mindenki látta, de volt olyan, aki direkt nem nézte meg ugyanezért. A remake tényleg olyan, mint egy színpadi adaptáció: attól még, hogy mások is megcsinálták, meg lehet találni benne azt a verziót, amiről azt érezzük, hogy ez a miénk, és nekünk szól.

Paolo Genovese, a Teljesen idegenek rendezője még májusban jött Magyarországra a következő filmje miatt, és elmondta, hogy bármennyire is örül a produkció sikerének, a spanyol átirat után inkább kihagyja a következőket. Éppen a vidám hangulata miatt.

A drámai elemeket mi abszolút tiszteletben tartottuk. A BÚÉK nem is működött volna, ha nincs igazi tétje a hívásoknak, de az olaszhoz képest igyekeztünk több humort vinni a dialógokba.

Próbálta követni a Teljesen idegeneket, amennyire lehet?

Elég sok a különbség, de alapvetően hűek akartunk maradni az alapötlethez. Tiszteltük a szerzőt, de gyakorlatilag minden mondat átíródott. A lényeges drámai fordulatok megmaradtak viszont sok újdonságot vezettünk be. Az olasz sokkal inkább egy asztal körül forgott, mi kicsit jobban mozgattuk a térben a szereplőinket. Éppen ez segített abban, hogy ne fáradjon el a történet. A karaktereken, az egymáshoz való viszonyukon és bizonyos problémákon szintén változtattunk.

A vége azonban happy end lett. Miért döntött így?

Az eredeti lezárása azért is válthatott ki ennyi vitát, mert sokan nem értették. Nagyon érdekes és jó megoldás volt, eléggé bírtam, de mivel mi egy remake-et csináltunk, szerettünk volna ettől eltérni. Nem tudom, hogy nevezhetem-e egyáltalán a BÚÉK végét happy endnek. De úgy voltam vele, hogy nem igaz az az állítás, hogy az őszinteség óhatatlanul lerombol minden kapcsolatot. Az már érvényesebb, hogy van, ahol az embereknek tiszta vizet kell önteniük a pohárba. Egyes kapcsolatokat pedig valóban tönkretesz az őszinteség, mert olyan visszavonhatatlan hibák történtek, olyan egymással szemben elkövetett bűnök, hogy nincs jövője a kapcsolatnak.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Ha egy mérlegre tennénk a filmet, a vígjáték vagy a dráma felé dőlne?

Ez dramedy. A drámai és a komikus elemek vegyítése folyamatos egyensúlyban van a filmben. Egyébként is szeretem ezt a műfajt: a Csak színház és más semmi egy négy évad óta futó, hasonló sorozat, amibe folyamatosan írok, és aminek a kreatív producere vagyok. Otthon érzem magam ebben a műfajban, és szerintem van rá közönség.

A nagyon blőd vagy limonádé vígjátékok kevésbé állnak hozzám közel, ahol tényleg csak a komikum számít. A sok fenékre ülős poén engem nem izgat egy nagyjátékfilmen keresztül.

Sokan úgy fognak beülni a mozikba, hogy nem látták az eredeti filmet. Ők is ugyanúgy elgondolkodnak majd a történet mondanivalóján, mint a Teljesen idegeneknél?

Azt gondolom, hogy igen. Nem becsülöm le a közönséget, Magyarországon van igény a fajsúlyos vígjátékokra, ami nem a vegytiszta szórakoztatásról szól. Szórakoztat, de közben kap is valamit a néző. Ebből viszonylag kevés van a magyar palettán, a közönségfilmnél az alkotók néha nagyon elmennek a gagyi irányába. Amikor meg drámáról van szó, sokan nem mernek a humor eszközéhez nyúlni. Vannak persze kivételek, de valahogy nálunk ez kifejezetten elvágólagos. Ezen a köztes mezsgyén – amire volna igény – pedig elég kevesen mozognak.

Divinyi Réka – a Csak szex és más semmi, Kaméleon, a Szabadság, szerelem, a Veszettek és a BÚÉK forgatókönyvírója – még évekkel ezelőtt, a Veszettek forgatása előtt nyilatkozta, hogy „Magyarországon nehéz nem vígjátékot készíteni”. Ez tényleg igaz?

Ez így van, a humor vonzza be a közönséget. Nagyon sokat változtak a moziba járási szokások, és nemcsak Magyarországon, hanem a világon mindenütt. Sokkal több kell ahhoz, hogy az ember tényleg vegye a fáradtságot, és elmenjen egy filmre. A havi egy szabad estéjét mindenki valami olyasminek akarja szentelni, amiről előre meggyőződhet, hogy nem fog rosszul járni. Nehezebb a nézők figyelmét megfogni, nehezebb is nézőszámot produkálni. A magyar film különösen nehéz helyzetben van az amerikaiakkal szemben, mivel a filmforgalmazók alapvetően a blockbustereket részesítik előnyben. Nagyon elkötelezettnek kell lenni ahhoz, hogy azon az egy bizonyos szabad estén valaki kockáztasson, és egy magyar filmre menjen be.

És ez a magyar film többnyire vígjáték lesz?

Esélyesebb szerintem, de nem csak a vígjáték tudja a nézőket behozni. A Viszkis egy jó példa, mondjuk ott erős volt a marketing is.

A magyar filmek esetében el lehet engedni rendezőként a nézőszámot?

Nyilván az a célom, hogy sokan nézzék meg a filmem, de azért nem ez az egyetlen szempont. Fontos – és most nem a sajátjaimról akarok beszélni –, hogy készüljenek olyan filmek, amik lehet, hogy kis nézőszámot tudnak generálni, mégis fontos alkotások, esetleg külföldön fesztiváldíjasok.

A saját filmjei közül a Veszettek nem hozta a várt sikert a mozikban. Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy csak évekkel később tud az ember objektíven nyilatkozni a saját munkáiról. Eltelt három év, csinálna bármit máshogy?

Lényeges dolgokat nem. Továbbra is szeretem ezt a történetet, három kiemelkedően erős alakítás van a filmben Klem Viktor, Fenyő Iván és ifj. Vidnyánszky Attila részéről. Lehet, hogy apróságokat változtatnék, de ezzel mindenki így van, függetlenül attól, milyen visszajelzések érkeznek. Egyszerűen eltelik három év, és másképp látod a dolgokat. Ha nem tanultál ennyi idő alatt semmit, az baj.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Visszatekintve, amibe biztosan beleállnék, az a marketing része, hogy elérjen a Veszettek a nézőkhöz, hogy egyáltalán dönthessenek arról, hogy szeretik-e a filmet vagy sem. Az, hogy a sajtó mit ír, érdekes, de összességében ezt nem ők döntik el. Viszont ha az esélye sincs meg a produkciónak, hogy szem előtt legyen, akkor ez az egész elúszik.

Goda Krisztina: „Indulatokat fog provokálni ez a film”
A Veszettek rendezője nem szánt a filmnek társadalomformáló szerepet, de szeretné ha elgondolkodnának rajta.

Ma sem fogalmazna konkrétabban akár etnikumokat, akár pártokat nézve?

Eszem ágában sem volt konkrét pártokat kimondani. Pontosan azért, mert nem akartam, hogy a film bárki eszköze lehessen aktuálpolitikai célok elérésében. Ez egy teljesen tudatos döntés volt, az etnikumot pedig kimondtuk, csak más nevet használtunk rá. Egyfajta általánosítás volt a cél, hogy elvonatkoztassunk a konkrétumoktól.

Mintha azt mondanánk, hogy a történetben bármilyen kisebbség szerepelhetne, és teljesen mindegy, kiről beszélünk, a cigányokról, a zsidókról vagy az elszegényedettekről.

Azt éreztem, hogy fölkapta a témát a sajtó, és egy hatalmas lufit fújt belőle. A Veszettek érthető volt, a telepieket cigány szereplők alakították, állást foglaltunk. Azért érhette ennyi kritika a filmet, mert nem álltam be egyetlen egy politikai tábor mögé sem.

Nagyon könnyű demagógiák mögé bújni, több oldalról is jó párszor feldobták a labdát, hogy miről szól valójában a Veszettek. Pontosan arról, aminek a szerzők szánták: elindul egy olyan, zömében pozitív próbálkozás, amiben egy karizmatikus vezető a fiatal fiúk a fölös energiáit egy hasznos cél felé irányítja. Csak közben hatalommá válnak, egy kisebb magánhadsereggé, és tényezővé, amit valaki rosszra használ. A vezető önös érdekei hirtelen felülírják a kezdeti jószándékot. Bernát Laci (Czető Bernát László, forgatókönyvíró, író, dramaturg) regényéről van szó, ami elég pontosan és jól van megírva.

Volt olyan érzése a Veszettek után, hogy inkább a vígjáték és a dramedy felé fordulna?

Abszolút, úgy voltam vele, hogy köszönöm szépen, ezt kipróbáltam, és egy vaslapáttal csaptak arcon, szóval legközelebb megpróbálok valami mást. Ettől függetlenül továbbra is vonz a dráma: ha találok egy olyan témát, amit nagyon szeretnék megcsinálni, akkor azt meg fogom.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Mind a Veszettek, mind a BÚÉK a FIlmalap támogatásával készült el. A Filmalap és a magyar film támogatása összenőtt Andy Vajna nevével, viszont mostanában többször hallani olyan pletykákat, hogy ez nem sokáig lesz így. Van félnivalója a magyar filmeseknek egy Andy Vajna nélküli felállástól? Tart ilyesmitől?

Nem látok a jövőbe. Azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy a Filmalapban projektalapú az elbírálás. Nincs műfaji megkötés: vannak művész- és közönségfilmek is.

Andy Vajna nélkül is ugyanilyen hatékonyan működhet a rendszer?

Erre nem tudok válaszolni, mert nem tudom, hogy ki jönne. Azt tudom, hogy egy rendszer sem működik hibátlanul, viszont a mostani egy alapjaiban jó törekvés.

A karrierje során rendezett kifejezetten sikeres vígjátékot, történelmi filmet és drámát is. Filmesként mi a véleménye arról a törvényjavaslatról, ami egy külön mecenatúrát hozna létre a történelmi filmek támogatására? Mennyire mehet a kreativitás rovására egy ilyen irányított kezdeményezés?

Azt tudom, hogy a Filmalap készít a nézői igényekre vonatkozó felméréseket, és ha van érdeklődés a témára, akkor miért ne legyenek. De egyébként is készültek történelmi filmek: például az 1945, a Saul fia. Önmagában véve nincs ezzel baj. Vannak olyan pillanatok, amik tényleg összehoznak egy országot. Mondjuk, amikor Egerszegi Krisztina olimpiai aranyat nyert, vagy két éve, amikor kijutottunk az Eb-re, akkor nagyon felemelő volt megélni, hogy magyar vagyok. Volt sajnos olyan alkalom is, amikor ezt szégyelltem, de az nem sporteseményhez kapcsolódott.

El tudom képzelni, hogy a kezdeményezés keretében elkészülnének olyan alkotások, amiknek valóban lenne helye. Az viszont biztos, hogy nem szerencsés, ha valaki egy ideológiát próbál meg működtetni. Általában akkor születnek jó alkotások, ha valóban szívből jönnek, és nem pedig utasítás alapján.

Van olyan filmterve, amit még mindenképpen szeretne megvalósítani?

Van. Nagyon szeretnék gyerekfilmet csinálni, akár animációt, akár egy live-action és animáció kombinációt, amiben nem vagyok realista helyszínekhez kötve. Szeretnék musicalt is forgatni, arra rettenetesen vágyom. De abból is csak az érdekel, ami igényes.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.