Az öt éve elhunyt, világhírű bestseller-szerző, Tom Clancy leghíresebb regényhősét már többen is eljátszották filmen: Alec Baldwin (Vadászat a Vörös Októberre), Harrison Ford (Férfias játékok, Végveszélyben), Ben Affleck (A rettegés arénája) és Chris Pine (Jack Ryan: Árnyékügynök) is alakította már Jack Ryant, az elemzőből a CIA igazgató-helyettesévé emelkedő egykori tengerészgyalogost, akiből később az Egyesült Államok elnöke is lesz Clancy 26 regényt felölelő „Ryanverzumában”. Ryan ugyan a regényekben a hidegháború, majd a zűrzavaros kilencvenes évek kémjátszmáinak hőse, ám olyan jól sikerült karakter, hogy bármikor, bárhol harcba lehet vetni, és James Bondhoz hasonlóan jól tartja magát évtizedekig. Így aztán az Amazon sorozata kedvéért Ryan már az afganisztáni háború veteránja, aki arab terroristákat üldözve kezdi meg felemelkedését.
Még fontosabb, hogy a főszerepre megnyerték azt a John Krasinskit, aki ha kicsit késve is, de beváltotta azokat az évtizedes jóslatokat, melyek az Office sorozatban való feltűnése után Hollywood új férfi sztárját látták benne. A rövidesen 39 éves színész kitartó munkával nemcsak a filmipar új mindenesévé nőtte ki magát (rendezőként, forgatókönyvíróként és producerként is aktív), hanem igyekezett minél sokoldalúbb színész benyomását kelteni, aki akció- és horrorfilmben is ugyanúgy képes helytállni, mint az Office Jim Halpertjeként. Miután pedig új filmje, a Hang nélkül az év egyik legnagyobb filmes sikere lett, Krasinski hirtelen a legforróbb nevek egyike lett Hollywoodban, mire az Amazon még áprilisban, hónapokkal a Jack Ryan első évadának bemutatása előtt berendelte a másodikat is.
Bár a sorozat alapjául szolgáló kémregényeket alaposan átdolgozták, azért a műfaj maradt: a Jack Ryan is izgalmas, akciójelenetekben is bővelkedő nemzetközi kémthriller, melyhez azonban a közel-keleti és a terrorista szál miatt elég egyértelmű összehasonlítási alap a Homeland sorozat, nem beszélve olyan, annál kevésbé ismert, hasonló profilú sorozatokról, mint a francia Le Bureau des Légendes. Ezekből az összehasonlításokból sajnos a Jack Ryan nem jön ki igazán jól: ez nem jelenti azt, hogy ne volnának erényei, csak éppen sok eredetiséget ne várjunk tőle. Carlton Cuse (a Lost vezető írójaként lett ismert) és a háborús veterán Graham Roland sorozata sokszor tényleg izgalmas, és még arra is törekedtek az alkotók, hogy kicsit árnyalják a „hős amerikaiak a gonosz terroristák ellen” narratívát. Rögtön az első rész egy cold opennel indul (egész pontosan a Men Without Hats Safety Dance című klasszikus slágerével), melyből megismerjük a sorozat rettegett terrorista vezetője viselkedésének mozgatórugóit, majd később is nagy hangsúlyt fektet rá, hogy bemutassa, milyen megaláztatások és méltánytalanságok vezettek odáig, hogy Mousa Bin Suleiman végül meggyűlölte a nyugati világot. (Mondjuk ez utóbbinak a franciák annyira nem örültek, miután a sorozat elsősorban az ő nyakukba varrja az integráció sikertelenségét.)
Ha van újítása a Jack Ryan sorozatnak, akkor az a klasszikus hőstípus visszahozatala: amióta mindent ellepnek az antihős főszereplők, akik annyira ellentmondásosak, hogy a néző már maga sem tudja, ki kivel van, a sorozat most újra a Gary Cooperrel vagy Tom Hanksszel fémjelzett, megkérdőjelezhetetlenül pozitív amerikai hőshöz fordult. Ez a Jack Ryan nemcsak okos, jóképű és kedves, hanem a morális iránytűje is mindig a helyén van. Olyannyira, hogy néha át is esik a ló másik oldalára, és az egyik részben, amikor kénytelenek egy török stricivel együttműködni egy fontos ügy érdekében, perceken át citromba harapott fejjel gubbaszt egy kocsi hátsó ülésén, és abszolút megértenénk, ha a felettesét, James Greert alakító Wendell Pierce lekeverne neki egy óriásit, hogy szedje már össze magát.
Pierce amúgy is nagyon jót tesz a sorozatnak, kicsit hasonló karaktert alakít, mint legismertebb szerepe, Bunk volt a Drótban, és ezzel a természetes, magabiztos lazasággal ellensúlyozza Krasinski kicsit egysíkúan cserkészfiús játékát. Nem könnyű szerep Krasinskié, mert a jó emberek sajnos gyakran unalmasak, és nem is lenne meglepő, ha a második évadban már írnának valami defektet is a karakteréhez. Ettől még nem rossz választás erre az irodai hivatalnokból akcióhőssé emelkedő zseni szerepére ő, de egyelőre még kicsit lötyög rajta a világ megmentőjének kabátja. Az sem segít rajta, hogy a barátnője, Mueller doktornő (Abbie Cornish) sem túl izgalmas karakter, és kettejük jelenetei abszolút nélkülözik azt a minimális feszültséget és kémiát, ami miatt az ember nem kezd el inkább a telefonjával matatni közben.
A földrészeken átívelő, nemzetközi jelleget azért megkapjuk: játszódnak jelenetek Jemenben, Szíriában, Törökországban és Franciaországban is (bár az első három országot a forgatáson Marokkó helyettesítette), sok külföldi, autentikusnak tűnő színésszel és ami dicséretes, az alkotók akarnak mondani a világról is valamit. Különösen erősek az akciójelenetek (bár nincs sok belőlük, de rögtön az első részben láthatunk egy meglepő fordulatokkal tarkított rajtaütést egy jemeni támaszponton), és van egy hideglelős terrortámadás is egy párizsi templomban, amelytől remélhetőleg senki nem kap ötletet a nézők közül. Az egyik legjobb alakítást Mousa Bin Suleiman (Ali Suliman) felesége, a szaúdi születésű Dinah Shihabi nyújtja, egész biztos sok arab nőt fog még megformálni filmekben és sorozatokban, az már inkább kár, hogy az ő sztorija a kevésbé hihetők közé tartozik. Ha már itt tartunk, az sem teljesen világos, hogyan járhatnak Amerikából ki és be világszerte körözött terroristák, mint ahogy itt előfordul a filmben, de tény, hogy így sokkal veszélyesebbnek és ördögibbnek tűnnek.
Végül a legkevésbé érthető egy teljesen önálló cselekményszál egy nevadai bázison dolgozó drónpilótáról (John Magaro játssza), akinek van ugyan egy jelenete, melyben fontos a fő sztori szempontjából, de azt leszámítva egy teljesen értelmetlen mellékszál az övé: egyszer bizarr és később sem megmagyarázott kalandba keveredik Las Vegasban, majd (ezt még csak nem is spoiler elárulni) elutazik Szíriába, hogy bocsánatot kérjen egy férfitől, akinek az egyik fiát az ő drónja ölte meg. Utána nem is látjuk többet, és igazából nem is hiányzik senkinek, pedig eleinte még lehetett reménykedni, hogy tart valahová ez a vonal, de sajnos nem.
Ha elfeledjük a műfaj igazi klasszikusait, és csak egy nagyon profin megcsinált, nem buta és egy-két mellékszálat leszámítva izgalmas thriller sorozatot akarunk látni, akkor a Jack Ryan megfelelő választás, abban pedig lehet reménykedni, hogy a Dél-Amerikában játszódó második évadban az alkotók leszűrik az első évad tanulságait. Mert hősökre még a mai világban is szükség van, viszont az unalmat még nekik se nézzük el.
Tom Clancy’s Jack Ryan, 8 rész, 2018, Amazon. 6/10
Borítófotó: Jan Thijs – © Potomac River Productions Inc. 2017 Amazon
