Kultúra

Dögös képek érkeztek a Marvel első női szuperhősfilmjéből

Készül a Marvel Kapitány, amelyben az Oscar-díjas Brie Larson játssza a címszerepet.

Miközben a rajongók világszerte a Bosszúállók: Végtelen háború cselekményét folytató és várhatóan temérdek kérdést megválaszoló Bosszúállók 4-et várják, a szuperhősmozis stúdió már a jövő év másik nagy dobásának szánt Marvel Kapitány-mozi, azaz a Captain Marvel utómunkáit egyengeti.

A Brie Larson főszereplésével készülő film háza tájáról azóta nem érkezett hír, hogy a forgatásról megjelentek az első képek, mára azonban beindult a promóció, melynek keretében az Entertainment Weekly tette közzé az első hivatalos fotókat. A magazin twitterén is megosztott és a lenti posztokra kattintva egyenként is szemügyre vehető felvételeken Larson mellett több mellékszereplő is felbukkan.

Az Anna BodenRyan Fleck páros rendezésében készülő produkcióról az is kiderült, hogy a ’90-es években fog játszódni, azonban ennek ellenére nem eredetfilm lesz, ugyanis a címszereplő már a film elejétől kezdve birtokában lesz a szuperképességeinek. A történetről ezzel együtt nem sokat tudni, de annyi biztos még, hogy a vadászrepülőgép-pilótából lett szuperharcos Carol Danvers Marvel Kapitányként a Straforce elnevezésű Kree eredetű, galaktikus kommandó tagja lesz, amely némiképp magyarázat ként szolgál arra is, miért tűnik fel a fotókon A galaxis őrzői gonoszaként megismert (és elhalálozott) Kree vezér, Ronan szerepében Lee Pace is.

Larson és Pace mellett a főhős mesterét: Dr. Walter Lawson/Mar-Vell karakterét játszó Jude Law, a fiatal Nick Furyként visszatérő Samuel L. Jackson, a film negatív hősét megformáló Ben Mendelsohn, továbbá Djimon Hounsou, Gemma Chan, Clark Gregg, Robert Kazinsky és Annette Bening is játszik a filmben.

A Marvel Kapitány már fixen 2019. március 7-én fog megérkezni a magyar mozikba.

Kiszivárgott a Bosszúállók 4 címe
Tanulság: ha Hollywood-ban dolgozol, csak óvatosan frissítgesd az önéletrajzodat.
Kiemelt kép: Walt Disney/Marvel Studios

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik