Kultúra sorozatkritika

A válságnak is köszönhetjük a világhódító spanyol rablókat

Inkei Bence
Inkei Bence

rovatvezető. 2018. 08. 04. 12:00

Az idén a világ egyik legkedveltebb sorozata nyolc spanyol Dalí-maszkos rablóról szól, akik egyenesen a királyi pénzverdét foglalják el. A La Casa del Papel, angolul Money Heist a Netflix legnépszerűbb nem angol nyelvű sorozata lett, az eddigi két évadot világszerte óriási rajongótábor követte végig, a betétdala pedig nagy sláger több európai országban is. És már készül a harmadik évad.

A sorozat első évadát eredetileg a spanyol Antena 3 sugározta még tavaly májusban, ahol szép siker is volt, de azt senki nem gondolta volna még akkor sem, hogy ilyen diadalút áll előtte, amikor a Netflix 2017. július 1-jén bejelentette, hogy nemzetközi forgalmazója lesz a La casa de papelnek. A cím spanyolul Papírházat jelent, az angol cím viszont már konkrétan utal a sorozat műfajára: heist, azaz leegyszerűsítve alaposan előkészített, nagy formátumú betöréses rablás, sok fordulattal és izgalommal. De a Netflix ennél nagyobb változtatásokat is kieszközölt, amikor kicsit átszerkesztette az eredetileg 9 részes első évadot, és helyette 13 rövidebb epizódban mutatta be azt (a második évad ugyanígy 6-ról 9 részesre hízott). A nemzetközi közönség végül tavaly decemberben szabadult rá a Money Heistre, és nagyon gyorsan horogra is akadt, a sorozat sikere külföldön még a spanyolországi fogadtatást is felülmúlta.

A sorozatfogyasztókra szakosodott online közösségi oldal/applikáció, a TV-Time adatai szerint januárban volt olyan hét, amikor a Money Heist vezette a világ binge-nézettségi versenyét, magyarul ez volt a világ legnézettebb sorozata a nagyüzemi sorozatnézők körében. Az még talán annyira nem is meglepő, hogy a spanyol nyelvű dél-amerikai országok nézői Argentínától Mexikóig ennyire a szívükbe zárták a Professzort és bűntársait, viszont olyan, óriási piacot jelentő országokban is villámgyorsan meghódította a közönséget, ahol a netflixes premier előtt nem ismerhették a sorozatot, így Franciaországban, Törökországban és Brazíliában. Utóbbiban játszott némi szerepet a futballistaként ismert, de influencerként sokkal hatékonyabb Neymar is, aki januárban egy Instragram-posztban jelezte, ő is nézi. A braziloknál tényleg szabályos őrületet váltott ki a sorozat: többen már a rablók ikonikussá lett vörös kezeslábasaiban és Dalí-maszkjaiban vonultak fel a riói karneválon, a rablók szellemi vezérét, a Professzort alakító színész, Alvaro Mortét pedig egy brazil rajongója azzal lepte meg, hogy egyenesen az arcképét tetováltatta a hátára.

A sorozat főbb szerepeit játszó színészek hirtelen azon kapták magukat, hogy világsztárok lettek, több millió új követőjük lett az Instagramon, miközben a fontos szerepet játszó betétdal, a jól ismert olasz partizáninduló, a Bella ciao két szereplő előadásában most májusban felkerült a francia slágerlista élcsoportjába, a dal remixe pedig további országokban ment nagyot. A Money Heist mindezt a sikert pedig úgy érte el, hogy a mindenütt irányadónak számító angolszász média igen-igen korlátozott mértékben foglalkozott csak vele, és a brit és az amerikai közönség nem is harapott rá annyira, mint máshol. Viszont pont ez a sorozat a példa rá, hogy ez szerencsére nem is alapfeltétele a nemzetközi sikernek. Csakhogy spanyol sorozatból nem ez az első a Netflixen, a korábbiak viszont közel sem váltottak ki ilyen kultuszt.

A Money Heist sikere ráadásul bizonyos szempontból nem is lehet váratlan, hiszen alkotója, Álex Pina már több, sikeres produkcióban is dolgozott, így például a nálunk is sikerrel futó Balfék körzet és A bárka című sorozatoknak is társalkotója volt, akárcsak a Vis a visnek. Ezt a sorozatot azonban már egyedül ő jegyzi, talán ez lehet a legnagyobb különbség. Pedig első látásra még közhelyesnek is tűnhet az alapötlet: egy Professzor becenevű (!) zseniális agytröszt összegyűjt nyolc, vesztenivaló nélküli, egy-egy valamiben kiemelkedő bűnözőt, akik városneveken szólítják egymást, és egy végletekig kidolgozott haditervet eszel ki az évezred rablására. Ilyesmit láthattunk az Ocean’s Eleven-filmektől kezdve Az olasz melóig milliót, ám itt van egy olyan csavar, hogy nem a rablás és a minél gyorsabb távozás a lényeg, hanem pont az ellenkezője: a rablók az állami pénzverdét foglalják el, és pont, hogy minél tovább ott szeretnének maradni.

De ez csak egy a sorozat sikerének összetevői közül, viszont lehetővé teszi, hogy sorozat hosszúságúra lehessen nyújtani a normál esetben egy estés játékfilmre elegendő cselekményt. Az eddig két évad ugyanis mindössze pár nap eseményeit meséli el, bőven feldúsítva ugyan visszaemlékezésekkel a rablást megelőző hónapokra, de maga a sztori tényleg alig egy hetet ölel fel. Az is segít, hogy sokáig homályban tartják a nézőket, mit is akarnak pontosan a rablók, csak azt tudhatjuk, hogy a Professzor mindent előre eltervezett, és hiába ejtenek túszokat és használnak fegyvereket is a támadók, a terv egyik legfontosabb eleme, hogy emberéletben ne essen kár. A tervek persze azért csak tervek, hogy a megvalósítás aztán mindig új helyzeteket hozzon. Magával a túszdrámával egy időben pedig a Professzor egy külön frontot is nyit a rendőri akciót irányító felügyelőnő, Raquel Murillo (Itziar Ituño) ellen, és kettejük sakkjátszmája is legalább olyan fontos lesz, mint minden, ami az elfoglalt pénzverdében történik. A sorozatnak különösen az első évadára igaz, hogy fogalmunk sem lehet róla, hová tart a cselekmény: minden részben történik valami váratlan vagy sorsdöntő fordulat, a második évadban ezt viszont már túlzásba is viszik, és ha lehet ilyet mondani, kiszámíthatóvá válik a kiszámíthatatlanság.

Nyilván segítenek a szereplők is: a Professzort már említettük, aki a múlt századi eleganciájával igazi szociopata szobazseni, míg nagy ellenfele, Raquel a magánéletét is képtelen összetartani, a rendőrségi akcióban viszont mégis ő a legkompetensebb. De az igazi főhősök maguk a támadók, sőt, a tulajdonképpeni főszereplő, Tokyo (Úrsula Corberó) is közülük kerül ki, ő a sorozat narrátora is. A vagány bankrabló csajból azonban a második évadra irracionálisan viselkedő, elszabadult hajóágyú lesz, hogy valójában egyáltalán nem bánnánk, ha már csak a túlvilágról narrálna. Igaz, ha jobban megnézzük, mindegyik rabló elég összetett személyiség, de a narcisztikus, szadista Berlin (Pedro Alonso) legalább nem idegesítő, mint ahogy az idiótán röhögő, egyszerű Denver (Jaime Lorente) vagy a temperamentumos, de a saját céljának mindent alárendelő Nairobi (Alba Flores) is jó figurák. Idővel ugyanis a legtöbbjük háttérsztoriját megismerhetjük, és ezek a személyes, lassú folyású, néha bizony teleregényeket idéző, vagy éppen csak pátoszba fulladó cselekményszálak ellenpontozzák az akciójeleneteket (ez is elsősorban a második évadban lesz feltűnő). Végül pedig ott vannak a túszok, köztük a nézők millióit iszonyatosan irritáló, izgága Arturito (Enrique Arce), nekik köszönhetően szintén tovább bonyolódik a papíron pofonegyszerűnek tűnő terv.

Végül pedig szintén nem elhanyagolható a sorozat ideológiai háttere sem: a krimikben sokszor közhelyes, „relatív, hogy ki a jó és ki a rossz” gondolatmenetbe ugyanis csempésznek aktuális dilemmát is, mely szerint lehet-e a 2008-as válság után különbséget tenni rablók és bankok között? Főleg, ha senki se lesz szegényebb? De lehet-e valaki erkölcsi győztes, ha mégis ártatlan embereket ejt túszul? Épp ezért nem véletlen, hogy folyamatosan változik, kiknek is szurkolunk a sorozat nézése közben, hiszen semmi sincs kőbe vésve, sose tudjuk, épp hányadán állunk, és ezzel a bizonytalanságérzettel tényleg órákig a képernyő előtt lehet tartani a fél világot. Bár a második évadra tényleg rétestésztává válik a sztori (arról nem is beszélve, hogy annak lezárása után nehéz elképzelni, miről fog szólni a harmadik évad), a Money Heist rendkívül frissen és élvezetesen nyúl egy olyan műfajhoz, amelyről már igen sok bőrt lehúztak, és aki nézni kezdi, egy idő után tényleg tudni akarja, hogyan vágják át az alkotók a gordiuszi csomóvá gabalyodó cselekményszálakat.

La casa de papel (Money Heist), 2017-2018, 2 évad, Netflix. Értékelés: 8/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarországról szertegurulnak az uniós támogatások Delaware-től Tallinig

Kommentek

A anti-Brexit demonstrator dressed in a Union Flag suit and waving an EU flag stands on the road outside the Houses of Parliament in central London on March 29, 2018. - The one-year countdown to Britain's exit from the European Union began on March 29, 2018 with Prime Minister Theresa May touring the UK shore up support for the government's Brexit strategy. (Photo by Daniel LEAL-OLIVAS / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.