Kultúra
(dpa files) - Three headshots show the wanted Nazi concentration camp physician Josef Mengele. The photos on the left and in the centre are dating from 1938, the picture on the right from 1956.

Mengele sosem bűnhődött meg a rémtetteiért

Jankovics Márton
Jankovics Márton

újságíró. 2018. 06. 30. 07:00

Hogy úszhatta meg a náci orvos az igazságszolgáltatást évtizedeken át? Hogy teltek öregkori napjai Dél-Amerikában? És miért épp ő lett a holokauszt borzalmainak szimbóluma? Ezekre a kérdésekre keresi a választ egy új francia regény, A Josef Mengele eltűnése, amelynek a szerzőjével beszélgettünk.

Brazíliában járunk, az Isten háta mögött, tízezer kilométerre Németországtól. Képzeljük magunk elé a morcos, megfáradt öregembert, amint egy emigráns magyar családdal tengeti mindennapjait egy São Paulo közeli farmon.

Jelentéktelen, kisszerű figura, ránézésre teljesen ártalmatlan, csak az újabb kánikulai napot próbálja túlélni. Aligha gondolnánk róla, hogy ő volt a fényes karriert befutó náci orvos, aki az árja faj nemesítésére tette föl karrierjét, és büszkén felügyelte a tömeges kivégzéseket és gyomorforgató emberkísérleteket Auschwitzban.

Talán most, a verandán hűsölve is épp ezekre a hősi időkre gondol, mélységes önsajnálattal és keserű nosztalgiával idézve fel emlékeit az elbukott Harmadik Birodalom. A zsebében lapuló személyi igazolványon ugyan a Wolfgang Gerhard név szerepel, de valójában Josef Mengelének hívják, és az égvilágon semmit nem bánt meg, hacsaknem azt, hogy félbe hagyták a munkát Auschwitzban.

A borzalom arca

Ha a nácizmus borzalmai kerülnek szóba, elsőre mindenkinek Hitler emblematikus arca jut eszébe. A második hullámban viszont garantáltan beúszik Mengele neve is, aki pedáns, tudományos módszerességgel hajtotta végre a leírhatatlan borzalmakat a haláltáborokban. Hitlerhez hasonlóan ő is több lett egyszerű történelmi figuránál – szimbólummá, mitikus alakká nőtte ki magát, a mai napig izgatva az emberek fantáziáját. Mengele nemcsak a gonoszság mértékegységévé vált, de popkulturális ikonná is, aki könyvek és filmek tömegeit inspirálta az elmúlt évtizedekben. A Maraton életre-halálrától a több országban betiltott Az emberi százlábúig az ő hófehér köpönyegéből bújtak elő a filmvásznat benépesítő pszichopata, náci orvosok, akik beteg kínzásoknak vetik alá áldozataikat az empátia és a lelkiismeret legkisebb jele nélkül.

balról jobbra Richard Baer Auschwitz parancsnoka, Dr. Josef Mengele és Rudolf Hoess. Fotó: Yad Vashem intézet

Ezt a képet jól ismerjük, a Josef Mengele eltűnése azonban egészen máshova helyezi a hangsúlyt. Olivier Guez nem a mitikus rémalakká növesztett Mengelére kíváncsi, hisz épp mítosz mögé akar bepillantani, hogy megmutassa a prózai, de nem kevésbé nyomasztó valóságot. Regénye nagy visszhangot váltott ki Franciaországban, ahol tavaly megkapta a rangos Renaudot-díjat is. Ahogy a cím is sejteti: itt nem a Mengele „fénykorát” jelentő auschwitzi időszakról van szó, hanem az utána következő évtizedekről, amelyeket különböző álneveken bujkálva, állandó készenlétben töltött.

Guez három évig kutatott a 250 oldalas könyvhöz, ennek során Mengele nyomdokain utazgatott Argentínában, Paraguayban. Felkereste azt a brazil farmot is, ahol Mengele több mint tíz éven át élt együtt a Magyarországról kivándorolt Stammerékkal, akikkel amúgy szívből gyűlölték egymást. Stammer Gitta és Géza a mai napig életben van, de Guez nem kereste meg őket, ahogy a Mengele-család tagjait sem.

Nem is hiszem, hogy szóba álltak volna velem

– mondta a 24.hu-nak az író, aki igazából nem is akart közel kerülni a történet szereplőihez, inkább az ismerősöktől és dokumentumokból szerezte be a szükséges információkat. Guez amúgy nemcsak tőlük, hősétől is távolságot tartott az írás során, hiába bújt a bőrébe, egy pillanatra sem érzett empátiát iránta. Mint mondja, így is nehéz volt évekig együtt élni Mengelével, „de egyszer muszáj volt belépni a ringbe és szembeszállni vele.” És a regény helyenként tényleg olyan, mint egy leszámolás, Guez nem finomkodik az ítélettel. Az epilógusban például így summázza Mengele életútját, akinek csontjait 2016-ban a brazil orvostudományra hagyományozták:

This picture shows French writer Olivier Guez after being awarded with the Prix Renaudot for "La Disparition de Josef Mengele", or "The Disappearance of Josef Mengele" on November 6, 2017 at the restaurant Drouant in Paris.
Olivier Guez író
Fotó: Saďd Anas / CrowdSpark / AFP

„A São Paulo-i Egyetem orvostanhallgatói gyakorolnak a maradványain: így ér véget Josef Mengele bolyongása, több mint hetven évvel a háború vége után, amely tönkretett egy művelt, kozmopolita kontinenst, Európát. Mengele, egy gátlástalan, lélektelen ember története, akit átjár egy mérgező, gyilkos ideológia a modernitás betöréséről felkavart társadalomban. Gond nélkül megszédíti a fiatal, ambíciózus orvost, kihasználja középszerű hajlamait, a hiúságot, féltékenységet, pénzt míg rá nem veszi, hogy aljas bűnöket kövessen el, és igazolva is lássa őket. Minden második vagy harmadik generációnál, amikor az emlékezet elhalványul, az előző vérengzés utolsó szemtanúi eltűnnek, a józan ész visszavonulót fúj, és új emberek lépnek fel, hogy újra elterjesszék a kórt.”

A gonosz hétköznapjai

A könyvnek azonban nem ezek a didaktikus részei a legérdekesebbek. A feltartott mutatóujjnál és a morális tanulságoknál sokkal érdekesebb a megelőző 250 oldal. Itt végigkísérjük Mengelét a háború utáni évtizedeken, a kényelmes, olykor szinte fényűző argentin emigrációtól, a paraguayi éveken keresztül, az egyre nyomorúságosabb brazil bujkálásig. Közben tárgyilagos és kíméletlen képet kapunk arról, hogy a náci háborús bűnös tengette öregkori napjait, mit kezdett a múltjával, és milyen ember is volt valójában. És ez nyomasztóbb, mintha Az emberi százlábút kéne megnéznünk háromszor egymásután. Mert a szörnyetegek sokkal ijesztőbbek a hétköznapok szórt fényében, mintha a legenda teátrális félhomályában lépnek elénk. A gonosz banalitása, ahogy Hanna Arendt fogalmazott a szintén Dél-Amerikából elrabolt Adolf Eichman jeruzsálemi pere kapcsán.

Guezt láthatóan ez az ellentmondás érdekelte, és azt, hogy milyen egyszerű a gonosz csapdájába esni.

Mengele tökéletes példája ennek. Egy tisztes családból származó fiatalember, aki művelt, jó egyetemre járt, fényes orvosi karrier előtt állt, utazgatott a városokban, majd elvette nagy szerelmét, aki Firenzében tanult művészettörténetet. Tulajdonképpen a 30-as évek tipikus jómódú európaija. Ugyanez a fickó három év alatt bármiféle látványos törés nélkül eljutott odáig, hogy embertömegeket vezényeljen a gázkamrába, szemgolyókat operáljon ki élő foglyokból és gyerekeken hajtson végre borzasztó kísérleteket. Ez is mutatja, hogy könnyebb a gonosznak engedni, ahogy azt gyakran gondolni szeretnénk

Kapunk ugyan egy rövid, érzékletes leltárt az auschwitzi rémtettekről, de a könyv nem erről az átalakulásról szól, inkább arról, hogy Mengele megingathatatlan maradt embertelenségében. Makacs önigazolása élete végéig kitartott. A rozoga, zsémbes, elmagányosodott öregemberben még a halál árnyékában sem merült fel, hogy bármit rosszul tett volna. És akkor sem, amikor egyetlen fia, Rolf Mengele, évtizedek után meglátogatta Brazíliában, hogy számon kérje rajta gaztetteit (itt el is olvashatja ezt a fejezetet a regényből). Rolf évekkel apja halála után mondta el a sajtóban, hogy szeretett volna egy emberi reakciót kicsikarni hírhedt apjából, de ő a megbánás legkisebb jelét sem mutatta.

The first prisoners on the way to Osventsim (Auschwitz) death camp established on April 27, 1940 by order of Heinrich Himmler.
Fotó: Sputnik / AFP

Nem az egyént, a népet „gyógyította”

Guez szerint ebben nincs semmi meglepő, hiszen Mengele náci doktor volt és maradt haláláig, akiknek gondolkodását nem érintette meg az európai humanizmus. „Más nézőpontból szemlélte a világot. Egy náci doktor sosem egyéneket, hanem a népet, a Volkot gyógyítja. Ezt kell minden eszközzel megszabadítania a betegségektől, vagyis azoktól az embercsoportoktól, amelyek alsóbbrendűnek lettek kikiáltva”. A regény is bemutatja, amit Mengele előkerült naplóiból tudunk: öregkorában is őszintén elborzadva figyelte Brazília „kevert” népségét, míg lelkesen helyeselte a dél-afrikai apartheid rendszerét. Persze a naplók, levelek és egyéb dokumentumok nem adják meg mindenre a választ, így Gueznek néhol az írói fantáziára kellett hagyatkoznia. Ezért is választotta a regényformát, mert így gond nélkül ki tudta tömni a lyukakat Mengele életútjában. Ennek ellenére igyekezett a lehető leghívebben ragaszkodni a tényekhez, és úgy tekint könyvére, mint ami csak félig regény, félig viszont nonfiction mű.

Mengele rémtetteit először egy nagyváradi zsidó orvos, Nyiszli Miklós írta meg, Doktor Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című memoárjában. Nyiszlit 1944-ben deportálták a haláltáborba, ahol képzettsége miatt emelte maga mellé a náci orvos. Visszaemlékezései rögtön a háború után, 1946-ban megjelentek, később pedig több nyelvre is lefordították. Akárcsak a Saul fiának, A Josef Mengele eltűnéséhez is létfontosságú forrásként szolgált a könyv. Mengele alakját azonban nem Nyiszli memoárja tette a haláltáborok borzalmainak szimbólumává, ezt ugyanis Guez szerint kevesen ismerték külföldön. Az áttörést a 60-as évek közepének frankfurti tárgyalása jelentette, amit figyelve a világ egyre inkább elborzadt a holokauszt valósága felett.

Hosszú hónapokon át hallgattak ki Auschwitzban dolgozó nácikat, és egy név újra és újra előkerült a rémségek kapcsán: Dr. Josef Mengeléé.

Ezután kezdtek szárba szökkenni a róla szóló, sötét legendák, amiket csak tovább táplált a helyzet, hogy ugyan élt valahol, de teljesen megfoghatatlan maradt. Találgatások és szenzációs bejelentések borzolták a kedélyeket, hogy melyik dél-amerikai vagy európai városban látták felbukkanni Mengelét, vagy arról, hogy titokban már rég a CIA-nek dolgozik. Sokáig valódi hajtóvadászat is zajlott Mengele után, de végül sem a Moszad ügynökei, sem más nem tudta elkapni őt Dél-Amerikában. A nyugati közvéleményt így folyamatos lázban tartotta, mi lehet a Halál Angyalával, a 70-es évektől pedig már sorra érkeztek könyvek és filmek is a témában.

037454 01: The purported skull of Josef Mengele is on display for reporters and news crews June 6, 1985 in Embu, Brazil. It is believed that notorious Nazi death-camp doctor Josef Mengele's bones were unearthed in a small cemetery in Brazil under a grave marker labeled Wolfgang Gerhard. (Photo by Robert Nickelsberg/Liaison)
Mengele exhumált holteste
Fotó: Robert Nickelsberg/Liaison / AFP

Mengele 1979-ben halt meg. Agyvérzést kapott, miközben békésen úszkált a tengerben úszkált a brazil partok mentén. Családja, ami végig kapcsolatban volt vele, eltitkolta, így maradványaira csak hat évvel később bukkannak rá a hatóságok. A mítosz erejét mutatja, hogy sokan még ezután sem hitték el, hogy Mengele meghalt, és évekig folytatódtak a találgatások, hogy az öreg náci merrefelé tengeti napjait.

Ma már talán csak a legelvetemültebb konteó-hívők vannak meggyőződve róla, hogy Hitlerrel együtt éldegél valahol egy kunyhóban az argentin pampákon, ahol közösen szövögetik világuralmi terveiket.

A Josef Mengele eltűnését az Ulpius Baráti Kör adta ki magyarul.

Kiemelt kép: DPA/AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.