Kultúra

Oscar-díjas színészekkel készül film a Ford és a Ferrari rivalizálásáról

És már az is megvan, hogy mikor fog mozikba kerülni az 1966-ban játszódó sportfilm.

Még 2015-ben terjedt el, hogy életrajzi film készül Enzo Ferrariról, akit az Oscar-díjas Christian Bale alakíthat majd a négyszeres Oscar-jelölt rendező, Michael Mann vezényletével forgó alkotásban.

Az említett projekt azóta sem indult be, ráadásul a legutóbbi pletyka szerint már nem is Bale, hanem Hugh Jackman játszaná benne az autógyárost, ugyanakkor mostantól hivatalos, hogy mégiscsak beindult egy olyan produkció, amely az olasz autógyárról (is) fog szólni és Bale játssza benne az egyik főszerepet: ez a Ford v. Ferrari című film, amelyet James Mangold (A nyughatatlan, Logan – Farkas) rendez.

Az A.J. Baime Go Like Hell: Ford, Ferrari, and Their Battle for Speed and Glory at Le Mans (kb. Fenemód tépni: Ford, Ferrari és a Le Mans-i csatájuk sebességért és dicsőségért) című könyve alapján készülő film az 1966-os 24 órás versenyről fog szólni. A két főhős az ifjabb Henry Ford megbízásából az akkoriban legyőzhetetlen Ferrari ellen épített Ford GT40 Mk.II egyik pilótája, Ken Miles (Bale) és a versenyzőből lett konstruktőr, Carroll Shelby lesznek. Utóbbinak szerepére a (forgatókönyvíróként ugyan, de)

szintén Oscart nyert, illetve Arany Glóbusz-díjas Matt Damont szerződtették a készítők.

Matt Damon alakíthatja a legendás Carroll Shelbyt. Fotó: Getty Images/Kevin Winter

A The Wrap számolt be róla, hogy Bale és Damon leigazolásával zöld utat kapott a 20th Century Fox égisze alatt készülő produkció, amelynek már a bemutatóját is kitűzték:

a Ford v. Ferrari egy év múlva: 2019. június 28-án fog debütálni az amerikai mozikban.

A tervek szerint a sportfilm, az életrajzi film és akciófilm műfajait ötvöző produkció a nyitóképen is együtt látható Bale és Mangold második közös filmje lesz a 2007-es Börtönvonat Yumába után, ugyanakkor a színész és a rendező is először fog együtt dolgozni Damonnal.

A már az előkészületeket taposó filmről még annyi derült ki, hogy játszik benne Jon Bernthal (A Wall Street farkasa, The Punisher) is, aki a sokáig a Ford autógyárat vezető Lee Iacoccát fogja megformálni. A további mellékszereplők jelen állás szerint a háromszoros Golden Globe-jelölt Caitriona Balfe (Szupercella, Outlander – Az idegen) és az ifjú Noah Jupe (Az igazi csoda, Hang nélkül) lesznek.

Megdöbbentően néz ki az új filmjéhez átváltozott Christian Bale
Új képek érkeztek a színészről, aki Dick Cheney megformálásához nemcsak meghízott, de kopaszra is borotválta a fejét.
Kiemelt kép: Getty Images/Kevin Winter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik