Kultúra

Új varázslós filmen és gyerekkönyvön dolgozik J.K. Rowling

Az írónő rajongói kérdésekre válaszolva árulta el, mik lesznek a következő projektjei.

A honlapján rajongókkal rendezett kérdezz-felelek során J.K. Rowling elárulta, hogy mialatt már az utómunkálatokat tapossa a Legendás állatok és megfigyelésük folytatásaként közelgő Legendás állatok – Grindelwald bűntettei, ő már el is kezdte írni az új varázslós filmszéria harmadik részét – írja a Variety.

Nemrég fejeztem be a negyedik Galbraith-regényt, Halálos fehér címmel és most a Legendás állatok és megfigyelésük harmadik részének forgatókönyvén dolgozom

– mesélte a Harry Potter-regényekkel világhírűvé vált írónő.

Még 2016 őszén derült ki, hogy Rowling és a mágikus műveit filmre adaptáló Warner Bros. Pictures elhatározta, hogy a Legendás állatok és megfigyelésükből is olyasforma filmszéria lesz, mint a Potter-könyvekből. Az írónő forgatókönyveiből készülő filmek közül a harmadikat 2020-ra tervezik, azaz még időben van ahhoz, hogy a forgatásig kidolgozza a sztorit.

Háromnál is több része lesz a Legendás állatok és megfigyelésüknek
A filmek alapjául szolgáló könyvet jegyző J.K. Rowling jelentette be, hogy pontosan hány produkció készül.

Rowling a forgatókönyv utáni terveire is kitért és felfedte, milyen könyvet akar írni legközelebb:

Ezt követően írok majd egy új gyerekkönyvet. Ez nem Harry Potteres és nem is varázslós lesz. Az ötlete már vagy hat éve megvan, úgyhogy éppen ideje papírra vetni.

Eközben még öt hónap és mozikba kerül a Legendás állatok és megfigyelésük folytatása, amely Gellert Grindelwald (Johnny Depp) körül fog forogni és a nagy újdonsága a fiatal Albus Dumbledore (Jude Law) lesz. A Harry Potter-mozik előzményeiként készülő filmsorozat főhősét, Göthe Salmandert játszó Oscar-díjas Eddie Redmayne mellett az első filmből Katherine Waterston (Tina Goldstein), Dan Fogler (Jacob Kowalski), Alison Sudol (Queenie Goldstein) és Zoe Kravitz (Leta Lestrange) is visszatér a sequelben.

A David Yates rendezésében készülő Legendás állatok 2 november 15-én fog a magyar mozikba kerülni.

Itt a Legendás állatok 2 első előzetese
És még egy poszter is érkezett az Eddie Redmayne mellett Johnny Depp és Jude Law főszereplésével közelgő filmhez.
Kiemelt kép: Getty Images/FilmMagic/Bruce Glikas

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik