Kultúra
Generated by  IJG JPEG Library

Otthagyja a Top Geart Matt LeBlanc

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2018. 06. 01. 15:30

A Jóbarátok Joey Tribbianija két év után száll ki a BBC autós műsorából.
Korábban a témában:

A BBC News számolt be róla, hogy a Jóbarátok Joeyjaként befutott Matt LeBlanc elhagyja a brit televíziós társaság emblematikus autós műsora, azaz a Top Gear csapatát, amelyet 2016 tavasza óta erősített.

Az 51 éves színész a Top Gear már-már legendás alapcsapata: a Richard HammondJeremy Clarkson James May trió dobbantása után vált a (kényszer)megújuláson átesett show egyik új műsorvezetőjévé (az azóta szintén lelépett) Chris Evansszel, illetve Rory Reiddel és Chris Harrisszel együtt.

LeBlanc mostanáig mintegy 21 epizódban szerepelt a 2002 óta futó műsorban, amely már a 25. évadát tapossa. Hogy pontosan még hány részben lesz látható az amerikai színész, az egyelőre nem tisztázott.

A távozását nem indokolta sem ő, sem a BBC, mindenesetre utólag lehet némi köze ahhoz, hogy tavaly egy tévéshowban kijelentette, elege van a színészkedésből és azt tervezi, hogy visszavonul.

Bejelentette visszavonulását Matt LeBlanc
A színész egy tévéshowban mondta el, hogy legszívesebben nem csinálna már semmit. Videó.
Kiemelt kép: Getty Images/Kevin Winter
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901), Idylle princière, 1897
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.