Kultúra

Bejelentette visszavonulását Matt LeBlanc

A színész egy tévéshowban mondta el, hogy legszívesebben nem csinálna már semmit. Videó.

Tegnap Matt LeBlanc volt az egyik vendége a showman Conan O’Brien beszélgetős műsorának, melyben a színész elmondta, hogy abbahagyja a színészkedést, mert már legszívesebben nem csinálna semmit.

Néhány hete elmúltam 50 éves – öregszem. Úgy gondolom, inkább hamarabb szeretnék visszavonulni, mint később, mert azt hiszem, nem akarok csinálni egyetlen kib*szott dolgot sem. Ez az, amit csinálni szeretnék. Egyszerűen semmit. Semmit. Zéró.

– hangzik el a látványosan fásult LeBlanc szájából a lenti videóban.

Az interjúban aztán O’Brien és a színész tréfálkoztak egy sort azon, hogy vajon mit is kezdene magával, ha tényleg visszavonulna, mígnem aztán a műsorvezető végül azt javasolta neki, hogy ha komolyan gondolja, akkor hivatalosan is tegyen közleményt a műsorban. Erre LeBlanc kijelentette:

Abbahagyom!

Hogy aztán tényleg komolyan gondolja-e a dolgot a színész, az még elválik, mindenesetre a BBC-nél nyilván kissé elcsodálkoztak, amikor ezt meghallották, ugyanis épp a közelmúltban írták alá vele a szerződést a Top Gear következő évadára.

Forrás: Independent

Ajánlott videó

Olvasói sztorik