Kultúra

Magyarul üt csak igazán A Szikla felhőkarcolós mozijának trailere

Amelyben Dwayne Johnson műlábbal veri le a családja életét fenyegető terroristákat.
Korábban a témában:

Továbbra is futószalagon forgatja a filmjeit Dwayne Johnson, akinek alig egy éven belül a Baywatch, a Jumanji – Vár a dzsungel és a Rampage – Tombolás után már jön is a következő mozija: a Felhőkarcoló (Skyscraper) című akcióthriller, amelynek tegnap megjelent az új előzetese. Ennek a produkciót majd idehaza forgalmazó UIP-Duna Film jóvoltából már itt is a szinkronos változata.

A bevallottan a Pokoli torony (1974), a Drágán add az életed! (1988) és A szökevény (1993) című alkotások előtt tisztelgő Felhőkarcoló főhőse, Will Sawyer (Johnson) egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, egy súlyos sérülést követően visszavonult és jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek. Sawyerellen körözést adnak ki, így kell megállítania az igazi felelősöket, tisztára mosnia a nevét, és megmenteni az épületben rekedt családját.

Chin Han, Neve Campbell és Pablo Schreiber is játszik a Rawson Marshall Thurber (Kidobós, Központi hírszerzés) írta és rendezte Felhőkarcolóban, amely július 12-én fog a magyar mozikba kerülni.

Kiemelt kép: Legendary Entertainment/Universal Pictures

Ajánlott videó mutasd mind

Kvangdzsu, 2019. július 21.
Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás előfutamában a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. A szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója 2:07.02-es idővel ért célba.
MTI/Kovács Tamás

Vizes vb: Hosszú Katinka úszásán elámult a világ

Kvangdzsuban az úszók is megkezdték a versenyzést magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Háromszoros olimpiai bajnokunk mindjárt elképesztő időt repesztett, de Késely Ajna is egyéni csúccsal jutott fináléba, míg a férfi gyorsváltó olimpiai kvótát szerzett..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

"Depiction of woman with the effects of chemotherapy for cancer, eyes closed, relaxing in the grass."
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.