Kultúra
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Robin Cook: Amekkora a tudatlanság, nem hiszem, hogy kifogyok a témákból

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 05. 19. 14:30

Bár orvoskrimijeivel lett világhírű, nem gondolja, hogy író lenne, csak nagyon szerette volna mérsékelni kicsit az általános fogalmatlanságot. Azért még bőven van miről beszélnie: amíg a politikusok is ennyire tudatlanok, muszáj tovább írnia. De nem csak ezért nem tervezi a nyugdíjba vonulást: praktizál, évente ír egy újabb bestsellert, és általában, hetvennyolc évesen elfoglaltabb, mint valaha. Robin Cookkal beszélgettünk.

Miközben könyvei bestsellerek, mégis mind az egészségügyi rendszer valóságos, aktuális problémáival foglalkozik. Ön gyakorlatilag a mítoszok ellen küzd.

Igen, és ez is volt a célom. Úgy éreztem, a gyógyítással foglalkozó fikciós művek hajlamosak voltak úgy mutatni be ezt a világot, amilyennek az emberek látni szeretnék, nem pedig olyannak, mint amilyen a valóságban. Az orvoslás nagyon ijesztő is tud lenni, még a legjobb körülmények között is, és egyszerűen vannak olyan kórházak, amelyek nem olyan jók, mint mások, és úgy gondolom, az embereknek több energiát kellene fordítaniuk arra, hogy utánajárjanak, melyik a legjobb hely, ahová fordulhatnak. Például mielőtt olvasták volna a Kóma című regényemet, az emberek hajlamosak voltak azt hinni, hogy mindenki, aki orvos, az automatikusan jó orvos is, és sajnos nem ez a helyzet. Ezért kezdtem el írni: hogy megértessem ezt az emberekkel.

Ma már viszont az internettel és azzal, hogy gyakorlatilag minden információ elérhető, nem igazán maradt több felszámolásra váró mítosz…

Talán a kórházak színvonalával kapcsolatban valóban sok információ érhető el, de ezzel együtt az emberek még mindig úgy állnak hozzá, ha betegek lesznek, hogy biztos minden rendben lesz, és nem néznek utána a legjobb orvosnak vagy a legjobb intézménynek. Emellett pedig van még egy ügy, ami kimondottan érdekel: az üzlet rátelepedése a gyógyításra, mert az orvoslásnak nem erről kellene szólnia. Az orvoslás eredendően egy önzetlen, altruista törekvés, melynek lényege, hogy az embereken segítsünk és így tovább, mégis, ma már az egész üzlet, ami azt illeti, a legnagyobb üzlet a világon. Ami komoly gond, mert ha így van, akkor adódik a kérdés, hogy mi a cél? Segíteni az embereken, vagy pénzt keresni?

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Lehetséges lenne egyáltalán, hogy az orvoslás az eredeti, altruista szemlélet szerint működjön?

Persze, mivel az emberek, akik orvosnak állnak, alapvetően önzetlenségből teszik ezt. Csak sajnos mire eljutnak a képzés végéig, eltérnek az eredeti céljuktól, mivel ráébrednek, hogy lehetőségük van meggazdagodni orvosként. Szerencsétlen helyzet ez.

Miért pont ezt a módját választotta az emberek informálásának?

Az első könyvem még inkább afféle pszichológiai tanulmány volt, és mit ne mondjak, nem volt túl népszerű. Gondolkodni kezdtem:

oké, nagyon fontos üzenetem van az embereknek, hogyan tudom ezt eljuttatni hozzájuk? Nem fogom tudni átadni nekik a mondanivalómat, ha nem olvassák el a könyvemet. Hogyan tudom az információt átfordítani úgy, hogy azt el is olvassák?

Aztán rájöttem, hogy olyan könyvet kell írnom, amit szórakoztató olvasni, így fogok tudni eljutni az emberekhez. A szórakoztatás összes többi formájával kell versenyeznem, és, mivel olvasni kicsit több energiába kerül, mint, mondjuk, tévézni, muszáj legalább ugyanolyan szórakoztatónak, vagy még szórakoztatóbbnak lennem.

Tehát gyakorlatilag megtanult egy egész szakmát, csak hogy átjuttassa a mondandóját az emberekhez.

Muszáj volt! Az életemnek azon pontjáig alig olvastam bestsellereket, így el kellett olvasnom egy rakás ilyen könyvet, hogy rájöjjek, az azokban látott technikákat át lehet-e ültetni a kórházi közegbe. Úgy tűnt, meg tudom csinálni. Az emberek pedig szeretik a rejtélyes thrillereket – szerencsés zsáner ez, mert fenntartja az olvasók érdeklődését, olyan, mint a forrásban lévő víz. Így aztán csak arra kellett rájönnöm, hogy hogyan ötvözzem ezt a műfajt a kórházi közeggel.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Amivel aztán komoly sikereket ért el. Megfordult valaha a fejében, hogy teljesen elhagyja az orvoslást és csak az írásra koncentráljon?

Soha nem vágytam erre, mivel ma is orvosként határozom meg magam, és boldogabb is vagyok így, mintha író lennék. Inkább gondolok magamra orvosként, aki olykor könyveket ír, mint íróként, aki történetesen orvos. Ráadásul ez az azonosulást sokáig tartott elérni. Amikor az ember orvostanhallgató, mindig sarlatánnak érzi magát, és csak nagy sokára, hosszú idő után képes elhinni, hogy képes ellátni feladatait és nem csak úgy tesz, mintha. Nekem ez évekig tartott, és nem tudom, mi tudná elérni nálam, hogy írónak tartsam magam. Szerencsésnek tartom magam, hogy ezeket a történeteket meg tudtam írni úgy, hogy szórakoztatóak legyenek. Ettől író volnék? Nem tudom. Egyetemista koromban úgy gondoltam, az írók sokkal intellektuálisabb érdeklődésű emberek, mint én, én inkább szórakoztatok.

A regényeiben foglalt események mennyire maradnak a realitások talaján, megtörténhetnek például a bennük említett bűntények?

Általában kicsit saját magam előtt járok, de szinte az összes könyvem megtörtént végül az idők során. Emlékszem, amikor a Kóma megjelent, voltak, akik azt hozták fel bírálatként, hogy

jó kis történet, de sosem történhetne meg a valóságban.

És tessék, megtörtént: ma is gond nélkül találni olyan intézményeket, amelyeken keresztül lehet donorszerveket vásárolni.

Nem csak a regényeiben említett események vannak közel a valósághoz: akad néhány egyéb személyes részlet is. Például láttam egy újságcikket az otthonáról, ami meglehetősen emlékeztetett a Sarlatánok című regénye egyik fontos helyszínére. Véletlen?

Bizony, az az én házam! Még a cím is stimmel. Az emberek hajlamosak azt hinni, az írók csak leülnek, írogatnak kicsit, isznak egy kávét, pedig az írás kemény munka, én pedig szeretem szórakoztatni magam, miközben írok. Ezért, amikor a Sarlatánokat írtam, a saját házamat használtam a könyv egyik visszatérő helyszíneként, nagyon jól szórakoztam azon, hogy a karaktereimet ebben a házban mozgattam. De más személyes vonást inkább csak a karrierem kezdetén használtam, például néhány nevet a baráti körömből. Annak idején lényegesen nehezebb volt megtalálni valakit, akivel megszakadt a kapcsolatunk, mint ma, így ha valakiről jó ideje nem hallottam, elneveztem róla egy negatív karaktert – egyből kaptam egy hívást az illetőtől.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Sarlatánok

Robin Cook legújabb regénye, a Sarlatánok a szerző kedvelt helyszínén, a Boston Memorial Kórházban játszódik, ahol ezúttal a frissen kinevezett vezető sebészrezidensnek gyűlik meg a dolga egy rejtélyes halálesettel: egy makkegészséges ember rutinműtétje a páciens halálával végződik, melynek nyomán a kórház sztársebésze igyekszik elterelni magáról a gyanút, leginkább egy fiatal, kiemelkedően tehetséges aneszteziológusra kenve mindent. Már épp elcsitulnának az indulatok, amikor újabb halálesetek történnek, a dolog egyre zavarosabb, főhősünk már a személyes biztonságát félti. A regényben központi szerepet kap a közösségi média által biztosított látszatélet, az elit egyetemek és a feltörekvő, névtelen intézmények képzési színvonalának különbségei és az is, hogy mekkora hatalma van a táplálékkiegészítő-biznisznek. A regény magyarul a Geopen Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban.

Honnan veszi az alapötleteket a könyveihez?

Rajta tartom a szemem mindenen, ami az orvosbiológia területén történik, főként a molekuláris biológia területén. Ez is része az érdeklődési területeimnek, ezt tanultam, olyasmi ez, amiről rendszeresen olvasok, magazinokat járatok, a New England Journal of Medicine-t, a Science-t, a Nature-t, emellett nagyon sok kutatót ismerek, és tudom, mivel foglalkoznak. Ez tehát az egyik mód. Másrészt tisztában vagyok azokkal a társadalmi körülményekkel, amelyek az orvoslást övezik. Az Államokban tele vannak ezzel a témával a hírek, mert olyan elnökünk van, akinek abszolút semmi fogalma nincsen arról, hogy miről beszél az egészségügy kapcsán. Az, hogy látom ezt a tökéletes tudatlanságot, csak tovább hajt, hogy újabb és újabb könyvet írjak a témában. Még ha olyan alapvető témáról is van szó, mint, mondjuk az egészségbiztosítás – lehet, hogy arról is írnom kellene. Több könyvben írtam a gyógyszeriparról, mert kilopják a szemünket, de még nem írtam a biztosítókról, akik pedig rengeteg pénzt vesznek el a páciensektől. Látja, valahogy így működik nálam az ötletgyűjtés.

Amellett, hogy orvos és bestseller-szerző, több egyéb vállalkozást is visz, általában elég elfoglalt ember. Ennek a szorgalomnak az orvosin elvárt teljesítménykényszerhez van köze?

Inkább csak sokkal szórakoztatóbbnak találom ezt a fajta elfoglaltságot, mint a semmittevést. Eljöhettem volna ide Budapestre csak úgy vakációzni is, megszállni egy hotelben, és így tovább, de számomra sokkal izgalmasabb az, amit most csinálok, hogy emberekkel találkozom és beszélgetek. Sok kortársam nyugdíjba vonul, és nem értem őket. Úgy gondolom, sokan, akik nyugdíjba vonulnak, elindulnak lefelé a lejtőn fizikailag és mentálisan is. Eszemben sincs követni őket. Elfoglaltabb vagyok, mint valaha.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Praktizál még?

Az orvosi munkámban lassítottam kicsit, még mindig kórházi dolgozó vagyok, de nem kell minden nap bemennem, betegeket ellátnom, benne vagyok viszont egy sor más dologban. Most például egy új gyógyszer kifejlesztésén dolgozunk, ami borzasztó érdekes. Ez a szer csillapítja a gyulladásokat, és nemrég jöttünk rá, hogy bőrön keresztül is képes felszívódni. Sok modern betegség alapja valamilyen gyulladásos reakció, márpedig ha ez a szer felszívódik a bőrben, akkor beletehetjük egy kozmetikumba… szóval épp most alapítottam egy új kozmetikai céget, a termékünkben pedig benne lesz ez a molekula. Úgy hiszem, csillapítja majd a gyulladásokat, ha mégsem, akkor mégsem, de nagyon izgalmas ezen dolgozni, élvezem ezt a fajta kihívást, és nagyon hiszek is ebben a termékben. Érti, ha az emberek képesek vagyonokat fizetni egy arckrémért vagy testápolóért, akkor akár már csinálhatna is valamit az a krém. Éttermem is volt régebben, és most nyitok majd egy újat, ez már egy teljesen másfajta feladat. A produkciós cégemet is nemrég hoztam létre, filmeket és tévésorozatokat fogunk gyártani, ez idén fog igazán felpörögni: nemrég fejeztem be egy új könyvet, amiből valószínűleg tévésorozat lesz.

Miközben ezzel a sok mindennel foglalkozik, mennyi időt fordít az írásra?

Amikor ténylegesen írok, akkor az összes többit nem csinálom, akkor csak írok egy jó ideig. Évente egy könyvet írok, a legtöbb időt az előzetes kutatás igényli, ez nagyjából hat-nyolc hónap, aztán néhány hónapig dolgozom azon, hogy felvázolom a történetet, és hogy mi hogyan fog működni, a legrövidebb idő a tulajdonképpeni írás, általában két hónap, akkor viszont folyamatosan írok, a hét minden egyes napján.

Miközben az orvosokat a legtöbb ember hajlamos szakbarbárnak tartani, ön több teljesen más területen is tevékenykedik. Ez a sokoldalúság tudatos döntés volt?

Igen, de még így is úgy érzem, hogy későn kapcsoltam. Amikor befejeztem az orvosit, sebész akartam lenni, lenyűgözőnek tartottam. Így aztán sebészrezidens lettem, majd, amikor ezt a hosszú folyamatot végigcsináltam, rájöttem, hogy sebésznek lenni nagyon elkötelezett életet jelent, engem viszont más dolgok is érdekelnek, így aztán visszamentem a startvonalra. Szemsebészetre specializálódtam, végigcsináltam a második rezidensprogramot is, mert tudtam, hogy szemsebészként nagyon jó sebész lehetek, de mégsem kell tizennyolc órát dolgoznom naponta. Amikor az ember általános sebész, és betegei vannak az intenzív osztályon, akkor gyakorlatilag folyamatosan szolgálatban kell lennie. Szemsebészként viszont elvégzed a műtéteidet, és kisétálsz, sokkal egyszerűbb. De aztán, miután elvégeztem ezt a rezidensprogramot, visszaültem az iskolapadba a Harvard kormányzati képzésére, mert akkor azt gondoltam, hogy lehet, hogy politikus akarok lenni. Szerencsére ebből kigyógyítottak.

Már nem tör politikai babérokra?

Nem, mert rájöttem, hogy politikusnak lenni problémás dolog. Az egyik legnagyobb gond, hogy gyakorlatilag folyamatosan pénzt kell kalapozni, nem az van, hogy az ember kitűz egy konkrét célt, és a felé halad. És ott vannak a lobbisták is, akikkel szintén folyamatosan foglalkozni kell.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

A Sarlatánok című könyvében is szó esik egy lobbistáról, de ennél sokkal fontosabb a Borostyánliga egyetemei versus a „no-name”, kisebb egyetemek kérdése.

Igen, mert ez a kérdés nagyon sokszor szóba kerül Amerikában. Van különbség a borostyánligás és nem borostyánligás egyetemek között, persze, hogy mekkora, az értelmezés kérdése, de a legtöbben úgy gondolják, hogy nagyon komoly előnyt jelent, ha valakinek valamelyik nagynevű egyetemről származik a diplomája. Szerintem bárki kiemelkedően színvonalas képzést kaphat bármelyik felsőoktatási intézményben, de ha a Columbián, a Harvardon vagy a többi hasonló egyetemen tanul az ember, akkor biztosra veheti, hogy nagy eséllyel a legokosabb emberek között van, akik a legérdekesebb kutatásokon dolgoznak. A Sarlatánok egyik szereplője például nagyon szerette volna, ha borostyánligás egyetemről származik a diplomája – miközben valójában nem jár semmilyen egyetemre!

A regény említett karaktere, egy orvos, nemhogy borostyánligás egyetemre nem járt, de semmilyen egyetemre sem, mindent az internetről tanult meg, még a gyakorlati teendőket is különféle szimulációs programok segítségével. És nagyon úgy tűnt, mintha ön nem kimondottan ítélné el emiatt, sőt, mintha egyet is értene vele.

Valóban így van. Úgy gondolom, az oktatásnak, főleg az orvosképzésnek át kell alakulnia, Ez az egyik üzenet, amit át akartam vinni a könyvvel. Régebben az intézményeknek monopóliuma volt a tudás és az információk felett, ez viszont ma már nincs így. A másik dolog pedig, hogy az orvosképzés jelentős része kizsákmányolás, az orvostanhallgatókat kihasználják, olcsó munkaerőnek használják őket. Mert persze, amikor valamit megcsinálsz egyszer, kétszer vagy háromszor, az tanulás és gyakorlatszerzés, amikor több száz alkalommal csinálod meg ugyanazt, akkor az már kihasználás.

Van bármi, amit valóban csak egy valódi egyetem adhat meg a diákoknak, és az említett megoldások nem?

Az az igalom és bátorítás és hangulat, amit más intelligens, érdekes kutatásokat végző emberek társasága jelent, az nincs meg, amikor valaki csak úgy magában, az internetről tanul, így nagyon, nagyon motiváltnak kell lenned, nagyon kell akarnod. A Sarlatánok említett hőse nagyon akarta, ám sokaknak szüksége van a támogató környezetre.

Ön szerint hogyan kellene megváltoznia az orvosképzésnek?

Szerintem a mesterséges intelligencia, ami még erősen fejlesztés alatt áll, és a valósághű, emberi testet modellező szimulációs babák kombinálása az orvoslás jövője. Amikor én orvosnak tanultam, valódi pácienseken tanultunk, ma is sajnálom őket. Ráadásul amikor valódi környezetben gyakorolsz, ott a lehetséges variációk jelentős része kimarad, csak néhány tipikus helyzetet láthatsz. Míg a mesterséges intelligenciával és egy nagyon jó szimulációs babával bármilyen lehetséges betegséget és tüneteit, bármilyen sérülést modellezni lehet, fantasztikusan valószerű, ráadásul, ha valami kimaradt, vagy rosszul csináltad, akkor bármennyiszer újra lehet kezdeni, míg ha mindez egy valódi, hús-vér beteggel történik, nem tudhatod, mi lesz a vége. Ezzel csak az lesz a gond, hogy így nem lehet majd kizsákmányolni a tanulókat, így a kórházak valószínűleg drágábbak lesznek, mert több pénzt kell majd valódi munkaerő alkalmazására költeniük, hogy megcsinálják mindazt, amit korábban az orvostanhallgatókra bíztak, akik a mesterséges intelligencia-laborban ülnek majd, és tanulnak.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Tervezi, hogy más országok egészségügyi rendszeréről is írjon? A magyarországi például már helyből horror, ki sem kell találni semmit.

Ha nem is Magyarországról, de írtam már más országról, az Idegen test című könyvemben India egészségügyéről volt szó. Ott ugyanis virágzik az orvosi turizmus: új, modern kórházakat építenek a legjobb orvosokkal, aztán fejlettebb országokban hirdetik a szolgáltatásaikat, mert náluk a repülőúttal együtt is olcsóbb és remek színvonalú ellátást kaphatnak a módosabbak. Ezzel még önmagában nem is lenne gond, de Indiában az történik, hogy a helyi ellátástól vonják el a forrásokat, hogy ezeket az intézményeket finanszírozzák belőle, a közkórházak meg pusztulnak.

Milyen új trendek vannak most az orvoslásban, amiből Robin Cook-regénytéma lehet?

Nemrég hatalmas felfedezést történt, CRISPR/cas9 a neve. Ez egy olyan eljárás, ami lehetővé teszi a gének módosítását élő sejtekben, kidobhatunk, lecserélhetünk géneket, megerősíthetünk géneket, és nagyon, nagyon jól működik, egészen elképesztő. És ezzel egy időben ijesztő is, mert nagyon ijesztő dolgokra is használható. Mint az atomenergia: csodálatos energiaforrás, de bombát is lehet belőle csinálni – ígéret és pusztulás egyszerre. Tehát ez a CRISPR/cas9 a következő regényem témája. Három nappal azelőtt fejeztem be, hogy Magyarországra jöttem volna. A regény címe Pandemic (Járvány) lesz, és a génszerkesztésről szól majd. Közben néhány könnyedebb témát is említ majd, mint a Sarlatánokban a táplálék-kiegészítők témája, ami csak az Államokban 35 milliárd dolláros üzlet. Ezeknek a termékeknek a nagy része szemét, az emberek mégis megveszik, hinni akarnak benne, miközben a legjobb esetben is csak nem árt, de kimutatható egészségügyi haszna nincs.

Van listája a lehetséges későbbi regénytémákról?

Van, de valójában nincsen rá szükségem. Elég, ha kinyitom az újságokat. Amikor írni kezdtem, azt hittem, előbb-utóbb kifogyok majd a témákból, de erre már kevés esélyt látok. Főleg most: olyan őrült rendszerben élünk Amerikában, olyan politikai megosztottságban, és a politikusaink olyan tudatlanok, hogy nem hiszem, hogy egyhamar kifogynék témákból.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.