Kultúra
CANNES, FRANCE - MAY 19:  (L-R)  Jury president Cate Blanchett, Jury members Kristen Stewart and  Lea Seydoux attend the Closing Ceremony & screening of "The Man Who Killed Don Quixote" during the 71st annual Cannes Film Festival at Palais des Festivals on May 19, 2018 in Cannes, France.  (Photo by Dominique Charriau/WireImage)

A nyomorpornó tarolt Cannes-ban

Bujdosó Bori
Bujdosó Bori

2018. 05. 19. 21:06

Szombat este kiosztották a 71. cannes-i filmfesztivál díjait. A rendezvény amúgy sem arról híres, hogy habkönnyű alkotásokat mutatnának be, de a zsűri nagyobbrészt a legszerencsétlenebb sorsokat felvonultató filmekből válogatott az elismerések odaítélésénél.

A 71. cannes-i filmfesztivál zsűrijének Cate Blanchett volt az elnöke, és a női egyenjogúságot kiemelő üzenetként a zsűri tagjai közt 5:4 volt az arány a nők javára. Kissé bizarrabb döntésként a nagyjátékfilmes díjak átadása előtt Asia Argento kiállt a színpadra, és újra elmondta, hogy Harvey Weinstein 1997-ben megerőszakolta őt a cannes-i filmfesztiválon, és a közönség soraiban most is ülnek olyanok, akik tudtak Weinstein nők ellen elkövetett bűncselekményeiről, és nem tettek semmit. Ezután folytatódott a díjátadó, mintha mi sem történt volna.

Az Arany Pálmát a japán Kore-eda Hirokazu (Anyátlanok) Shoplifters című alkotása kapta, ami egy lopásból élő, szegény családról szól, akik befogadnak egy abuzált kislányt maguk közé. A zsűri nagydíja Spike Lee-é lett a BlacKkKlansman című vígjátékáért (bővebben a filmről cikkünk végén). A zsűri díját Nadine Labaki (Karamell) kapta a Capharnaümért, amelyben egy kisfiú bepereli a szüleit, akik férjhez adták kiskamasz nővérét, mert szerinte nem szabadott volna gyerekeket vállalniuk, ha így bánnak velük.

Rendhagyó módon a zsűri megítélt egy Palme d’Or Spéciale-t, azaz egy különleges Arany Pálmát is a francia újhullám legendás alakjának, Jean-Luc Godard-nak, aki 87 évesen egy Image Book című kísérleti filmmel versenyzett a fesztiválon. A legjobb rendezés díját Pawel Pawlikowski (Ida) kapta Hidegháború című fekete-fehér filmjéért, ami egy szerelmi történetet mesél el az 50-es évek Lengyelországában és Párizsában.

A legjobb férfi színésznek Marcello Fontét választották Matteo Garrone Dogmanjében nyújtott valóban fantasztikus alakításáért (itt olvashatja el a kritikánkat). A legjobb színésznő az Ayka című orosz-kazah film főszereplője, Samal Yeslyamova lett. Egy olyan nőt játszik, aki annyira szegény, hogy kénytelen lemondani frissen született gyerekéről. A legjobb forgatókönyv díját megosztva ítélték oda Alice Rohrwachernek a Lazzaro Felicéért és a jelenleg is háziőrizetben levő iráni Jafar Panahi 3 Faces című filmje írójának, Nader Saeivarnak.

A legjobb első filmnek járó Camera d’Or díjat Lukas Dhont Girl című filmje kapta – ennél érdemesebb helyre nem is mehetett volna az elismerés (erről bővebben lejjebb).

A díjátadó után a 71. fesztivál zárásaként Terry Gilliam The Man Who Killed Don Quixote című, versenyen kívül szereplő filmjét vetítik le. Én ugyan nem bírtam már a fesztivál utolsó napján végignézni ezt a zavaros agymenést, és egy óra után kijöttem róla, de őszintén örülök neki, hogy a 77 éves Gilliam több mint huszonöt év próbálkozás után összehozta a hányatott sorsú filmet, és annak is, hogy azután, hogy nemrég kórházba került, személyesen ott tudott ma lenni a bemutatón és önfeledten táncikált a vörös szőnyegen.

A Von Trier-balhétól az újra vicces Spike Lee-ig – saját kedvenceink a cannes-i filmfesztiválról

Mióta Cannes-ba járok (14 éve) talán nem volt olyan év, hogy ne nyávogtam volna amiatt, hogy a hivatalos programot telenyomják bérletesekkel – olyan nagynevű rendezőkkel, akiknek a filmjét akkor sem utasítják vissza a válogatók, ha az történetesen nem sikerült valami jól. Idén a fesztivált vezető Thierry Frémaux lépett egy bátrat, és nem tette be a programba csomó alapnak számító rendező filmjét (többek közt Nemes Jeles László Sunsetjét sem), helyettük viszont bekerült jó néhány kevésbé ismert alkotó munkája. Emiatt a fesztivált megelőzően nem volt annyi film, amit őrületesen vártam volna, mint szokott, de annyi csalódást sem éltem át, mint máskor. A frissítés nekem abszolút bejött, sok filmre úgy ültem be, hogy semmit sem tudtam róla előre, és rengeteg kellemes meglepetés ért.

Az idei fesztivál legnagyobb felfedezése egyértelműen a huszonhat éves belga Lukas Dhont, akinek a Girl című filmje annyira felkavart, hogy fizikailag rosszul lettem tőle. A film egy balett táncosnak készülő tizenéves transzszexuális lányt szétfeszítő vágyakról szól, nagyon-nagyon érzékeny, megrázó és mégis egyszerű. (Itt olvasható róla a kritika). A Camera d’Or mellett a Girl megnyerte a Queer Palmot (az LGBT témájú filmek különdíját), és főszereplője, Victor Polster nagyon megérdemelten megkapta a legjobb alakítás díját az Un Certain Regard szekcióban. A fiatal rendezővel egyik este beszélgetésbe elegyedtem, így még az is kiderült, hogy iszonyú szerény és jó fej, kicsit olyan benyomást keltett, mint akinek még nem esett le, hogy milyen jelentős fordulóponthoz érkezett a karrierje ezzel a cannes-i szerepléssel.

Girl

Egyébként főleg Lars von Trierről dumáltunk, aki személyes fődíjamat viszi A ház, amit Jack épített című nagyszabású munkájával (kritika itt). A sorozatgyilkosról szóló film gondolatilag és képileg annyira gazdag, hogy biztosan második megnézésre is sok mindent felfedezek majd benne, amikor ősszel Magyarországon is a mozikba kerül. Az erőszakossága körüli műbalhét totálisan nevetségesnek tartom: Von Trier csinált már ennél durvább filmet is (pl. az Antikrisztus és A nimfomániás), és bármilyen meredek dolgokat is mutat, az erőszak itt groteszk és szimbolikus, vajmi kevés köze van a valósághoz. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy ez a karrierösszegző alkotás, amelyben olyan végpontra jut el, ami azt sejteti, hogy ez az utolsó munkája, vajon tényleg az utolsó mozifilmje lesz-e netán. Dicsőséges zárás lenne ugyan, de azért remélem, nem hagy minket el máris.

A ház, amit Jack épített

A top 5-ömbe ezek fértek még bele: Matteo Garrone Dogmanje egy kiszolgáltatott nápolyi férfiról, aki véres eszközhöz folyamodik, hogy helyzetén változtasson, a Sauvage című francia film, ami egy férfiprostituált explicit, de megkapó portréja, illetve Szilágyi Zsófia Egy nap című remek első rendezése, a főszerepben Szamosi Zsófiával, amely elnyerte a kritikusok díját is.

Dogman

A vörös szőnyegen vonuló sztárokat szállító amerikai filmekből nem volt sok idén, bár a sztárfelhozatalt kipótolták a nyitófilmmel, ami ugyan az iráni Asghar Farhadi alkotása, de felvonultatja Penélope Cruzt és Javier Bardemet is (sajnos nem sikerült túl jól). Cserébe a Távol-Keletnek nagyobb szerep jutott, mint általában, két japán, két dél-koreai és két kínai film is bekerült a hivatalos programba. Az újságírók nagy kedvence a Murakami Haruki-novellán alapuló dél-koreai Burning volt, amit kis túlzással thrillernek nevezhetünk középpontjában egy szerelmi háromszöggel (bár kevéssé sikerült érzékeltetni, hogy bármelyik figura szerelmes lenne, a thrillerszál pedig csak a legvégén jön be), de én nem annyira értékeltem a bamba férfi főhőst, aki általában tátott szájjal néz maga elé, és fogalmunk sincs róla, hogy mit gondol vagy érez.

Burning

Sokkal erősebbnek és kiforrottabbnak tartottam az ázsiai filmek közül a japán Hamaguchi Ryusuke Asako I & II című filmjét, ami megrázóan ragadta meg azt az érzést, amikor az ember nem tud elengedni egy régi nagy szerelmet, és ezzel elrontja a jelenlegi kapcsolatát. Mindkét főszereplő fantasztikus alakítást nyújt, és nekem ez volt idén a legbőgősebb film a programban.

Asako I & II

Harminc filmet néztem meg a fesztiválon, és így a végén elég tanulságos, hogy vannak köztük olyanok, amiket rögtön a vetítés után jónak tartottam, de most már erőltetnem kell az agyamat, hogy felidézzek belőlük jeleneteket. Erre a sorsra jutott Romain Gavras Le monde est à toi című Isabelle Adjanival és Vincent Cassell-lel készült gengszterfilmje, aminek a cselekményéből már csak foszlányok vannak meg, és Jia Zhang-ke Ash Is Purest White-ja, amiből főleg arra emlékszem, hogy bár szintén gengszterfilm, sokféle érdekes kínai helyszínt és életmódot felvillantott.

Climax

Ugyanennek az ellentéte is működik néha: kifejezetten nehezemre esett végignézni Gaspar Noé Climaxát, ami semmi másról nem szól, mint hogy egy csapat ellenszenves táncost bedrogoztatnak egy bulin, mindenki kivetkőzik magából, és tragédiák sokasága következik be ott helyben – ugyanakkor a film képei és hangulata mostanáig velem maradtak, úgyhogy mégis csak hatott rám. Ez amúgy nem túlságosan meglepő, a filmben végig agymosóan lüktetnek a 90-es évek bulizenéi, és Noé állandó operatőre, Benoit Debie hasonlóan szédítően kereng a kamerával minden irányban a neonszínű terekben, ahogyan azt az Enter the Voidban és a Visszafordíthatatlanban is tette. Némiképp úgy éreztem magamat a Climax után, mintha megerőszakolták volna az érzékszerveimet, de most már nem bánom.

Adam Driver és John David Washington, BlacKKKlansman

Ha nagyvonalú akarok lenni, akkor pozitív csalódásként végül megemlíthetem még Spike Lee BlacKkKlansmanjét a versenyből, ami kábé a 2006-os A belső ember óta a rendező első megnézésre érdemes filmje. Adam Driver és John David Washington (Denzel Washington fia) két rendőrt alakít a 70-es években játszódó, megtörtént eseten alapuló vígjátékban. A zsidó és a fekete zsaru közös erővel beépül a Colorado Springs-i Ku Klux Klan-csoportba, ami zseniális alapanyag egy komédiához, és Lee maradéktalanul ki is aknázza. A folyton dühösnek tűnő emberjogi harcos rendezőtől üdítő sok-sok év után megint egy olyan filmet látni, amiben nem didaktikusan, hanem szórakoztatóan dolgozza fel a számára fontos témákat, de azért Lee nem bírta ki, és a végére odabiggyesztett néhány valós felvételt a charlestoni mészárlásról és más, feketék ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekményekről, ami borzasztóan szájbarágós. Ha ezt kihagyta volna, azt mondanám, bölcsebb lett az évekkel.

Kiemelt kép: Dominique Charriau/WireImage/Getty Images, a zsűri elnöke, Cate Blanchett két zsűritaggal, Kristen Stewarttal és Lea Seydoux-val

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.