– Tulajdonképpen mi a hipnózis? – kérdezi kis idő múlva a felügyelő.
– Csupán egy módosult tudatállapotról van szó, hasonlatos a szuggesztióhoz és a meditációhoz – feleli Erik.
– Oké – mondja elnyújtva Joona.
– Amikor azt mondja, hipnózis, valójában a heterohipnózisra gondol, ennek során valaki egy másik személyt hipnotizál valamilyen cél érdekében…
– Mint például?
– Negatív hallucinációk előidézése.
– Az mi?
– A legtipikusabb, hogy az ember meggátolja a fájdalom tudatos észlelését.
– De a fájdalom attól még megmarad.
– Az a fájdalom definícióján múlik – válaszolja Erik. – A beteg természetesen fiziológiai reakciókkal válaszol a fájdalmas ingerekre, de nem él meg fájdalmat, klinikai hipnózisban még műteni is lehet.
Joona feljegyez valamit a noteszébe.
– Tisztán neurofiziológiai értelemben – folytatja Erik – az agy speciális módon működik hipnózisban. Hirtelen aktiválódnak az agy olyan részei, amelyeket ritkán használunk. Hiszen egy hipnotizált ember igen mély nyugalmi állapotban van, úgy tűnik, mintha aludna, de ha megnézzük az elektroencefalogramját, akkor az agyműködés éber és figyelmes emberre vall.
– A fiú időnként kinyitja a szemét – mondja Joona, bepillantva az ablakon.
– Észrevettem.
– És most mi következik? – kérdezi Joona.
– A beteggel?
– Igen, amikor hipnotizálja.
– Aktív-éber hipnózis esetén, azaz terápiás összefüggésben a páciens szinte mindig megosztja önmagát egy megfigyelő én és egy vagy több cselekvő, átélő én között.
– 
Mintha színházban nézné magát?
– Igen.
– És maga mit fog neki mondani?
– Először is el kell érnem, hogy biztonságban érezze magát. Borzalmakon ment keresztül, így először elmondom, mi a célom, majd ellazulunk, megnyugtató hangon beszélek az egyre nehezedő szemhéjakról, arról, hogy hunyja le a szemét, lélegezzen mélyeket az orrán át, végigmegyek a testén fentről le, majd vissza.
Erik vár, miközben Joona jegyzetel.
– Ezt követi az úgynevezett indukció – mondja Erik. – Utasításokat rejtek el abban, amit mondok, és ráveszem a beteget, hogy képzelje magát különböző helyszínekre vagy egyszerű cselekményekbe, szuggerálom, hogy a gondolatai egyre távolabb vándoroljanak, míg szinte megszűnik az a késztetés, hogy uralják a helyzetet. Olyan, mint amikor az ember könyvet olvas, és az annyira izgalmas, hogy az olvasó már megfeledkezik arról, hogy csak olvas.
– Értem.
– Ha az ember az indukciót követően felemeli, majd elengedi a beteg kezét, így, a kéz a levegőben marad, kataleptikus állapotban – magyarázza Erik. – Az indukció után visszafelé számolok, még mélyebb hipnózist idézve elő. Én számolni szoktam, mások egy szürkeskálát képzeltetnek el a beteggel, hogy feloldják a gondolat határait. Tisztán gyakorlati értelemben valójában az történik, hogy a félelem vagy az egyes emlékeket elfojtó, kritikus gondolatot kiiktatjuk.
– Képes lesz arra, hogy hipnotizálja?
– Ha nem áll ellen.
– És ha igen? – kérdezi Joona. – Mi lesz, ha ellenáll?
Erik nem felel. A fiút figyeli az üvegen át, próbálja leolvasni az arcáról, mennyire lesz fogékony.
– Nehéz előre megmondani, mit hozok a felszínre, a hipnózis igen változó relevanciájú dolgokat tud produkálni – magyarázza Joonának.
– Nem kell nekem tanúvallomás, elég egy tipp, egy jel, valami, amin elindulhatok.
– Azaz csupán azt a személyt keressem, aki ezt tette velük?
– Jó lenne egy név, egy hely vagy valami kapocs.
– Fogalmam sincs, mi lesz ebből – mondja Erik, és mély lélegzetet vesz.
Joona bemegy vele, leül egy székre a sarokban, lerúgja a cipőjét, és hátradől. Erik lejjebb csavarja a fényeket, előhúz egy acélzsámolyt, és leül az ágy mellé. így segít neki megérteni a tegnap történteket.
– Josef, mindvégig melletted fogok ülni – mondja Erik nyugodtan. – Semmitől nem kell félned. Érezd magad teljes biztonságban. A te érdekedben vagyok itt, nem kell olyat mondanod, amit nem akarsz, és bármikor te magad véget vethetsz a hipnózisnak.
Csak ekkor dereng fel Eriknek, mennyire vágyott már erre az eljárásra. Szíve nagyokat, erőseket dobban. Meg kell próbálnia elfojtani a lelkesedését. Az eseményeket nem szabad erőltetni, nem szabad siettetni.
Hagynia kell, hogy a fiút nyugalom járja át, hadd merüljön a hipnózisba kellemesen, a saját kényelmes tempójában.
Amikor Erik megszólal és megkezdi az indukciót, olyan érzés fogja el, mintha soha nem is hagyott volna fel a hipnotizálással: a hangja feszes, tárgyilagos, nyugodt, a szavak könnyedén, magától értetődően áramlanak a szájából, egyhangú melegséggel és álmosító hanglejtéssel.
Azonnal érzi, mennyire fogékony Josef. Mintha a fiú ösztönösen belecsimpaszkodna az Erik által közvetített biztonságba. Sebes arca elnehezedik, arcvonásai kisimulnak, ajka ellazul.
– Josef, ha akarod… Gondolj egy nyári napra! – mondja Erik. – Minden csodálatos, gyönyörű. Egy lágyan ringatózó ladik fenekén fekszel. Hallgatod a víz csobogását, és felnézel a kék égen átvonuló, pici felhőkre.
A fiú olyan jól reagál az indukcióra, hogy Erik eltűnődik, nem kellene-e lassítani a tempón egy cseppet. hogy a belső feszültség néha úgy működik, mint egy túlhajtott motor, majd a beteg váratlan hirtelenséggel befékez, és a fordulatszám hirtelen nullára zuhan.
– Most elkezdek visszafelé számolni, és minden számnál kicsit még jobban ellazulsz. Érezni fogod, ahogy határtalan nyugalom tölt el, és minden nagyon kellemes lesz körülötted. Ellazul a lábujjad, a bokád, a lábszárad. Semmi nem aggaszt, mindent eltölt a nyugalom. Semmi másra nem kell figyelned, csak az én hangomra, a csökkenő számokra. Még jobban ellazulsz, egyre nehezebb vagy, ellazul a térded, a nyugalom végigárad a combodon, el az ágyékodig. Érzed, ahogy ezzel egy időben lefelé süllyedsz, lágy, kellemes érzés. Minden nyugodt, mozdulatlan és teljesen laza.
Erik egyik kezét ráteszi a fiú vállára. Szemét a fiú hasára szegezi, és minden kilégzésnél számol visszafelé.
Néha megtöri a logikus szabályszerűséget, de nem hagyja abba a visszaszámlálást.
Szinte már el is felejtette a kék tenger, az óceán érzését. Mosolyogva süllyed egy hatalmas szirtfal előtt. Kontinentális törésvonal, amely lefelé tör a feneketlen mélységbe. A vízben apró buborékok csillannak meg. Testét átjárja a boldogság, miközben súlytalanul süllyed mind mélyebbre az érdes fal mentén.
A fiún egyértelműen mutatkoznak a hipnotikus nyugalom jelei. Arca és szája teljesen ellazul.
Erik mélyebbre süllyed, kinyújtja az egyik karját, és megérinti a szakadék elsuhanó falát. A víz világos színe lassan rózsaszínbe vált.
– Most már teljesen ellazultál – mondja Erik nyugodtan. – És minden nagyon, nagyon kellemes.
A fiú szeme megcsillan a félig lehunyt szemhéj mögött.
– Josef… próbálj meg visszaemlékezni, mi történt tegnap. Teljesen átlagos hétfőnek indult, de este valaki látogatóba jött hozzátok.
A fiú nem szólal meg.
– Most meséld el, mi történik – mondja Erik.
A fiú alig észrevehetően bólint.
– A szobádban ülsz? Ott vagy? Zenét hallgatsz?
Nem felel. A szája kérdőn keresi a szavakat.
– Anyukád otthon volt, amikor hazamentél az iskolából – mondja Erik.
A fiú bólint.
– Miért? Tudod? Azért, mert Lisa lázas volt?
A fiú bólint, és megnyalja a száját.
– Mit csinálsz, amikor hazaérsz az iskolából, Josef?
A fiú suttog valamit.
– Nem hallom – mondja Erik. – Beszélj úgy, kérlek, hogy halljam.
A fiú ajka megmozdul, és Erik közelebb hajol.
– Tűz. Mint a tűz – motyogja. – Megpróbálok pislogni, bemegyek a konyhába, de valami nincs rendjén, valami ropog a székek között, és élénk vörös tűz terjed a földön.
– Honnan ered a tűz? – kérdezi Erik.
– Nem emlékszem, valami történt még előtte…
Megint elhallgat.
– Menj kicsit még vissza, még mielőtt tűz lenne a konyhában – mondja Erik.
– Van ott valaki – mondja a fiú. – Hallom, hogy kopognak az ajtón.
– A bejárati ajtón?
– Nem tudom.
– Nem vagy veszélyben – mondja Erik. – Nem vagy veszélyben, Josef, itt biztonságban vagy, nyugodt vagy, és nem érzel aggodalmat. Csak nézed a történteket, nem vagy ott, csak távolról figyeled, mi zajlik, és cseppet sem vagy veszélyben.
– Világoskék lábfejek – suttogja.
– Mit mondtál?
– Kopognak az ajtón – mondja a fiú akadozó nyelvvel. – Kinyitom, de nincs ott senki, senkit sem látok. De tovább kopognak. Rájövök, hogy valaki szórakozik velem.
Lars Kepler: A hipnotizőr
Animus, 2018
