A kirakodóvásárok és szabadtéri események állandó résztvevőjeként feltűnő perecet és társait lehet szeretni vagy épp gyűlölni, az azonban megkérdőjelezhetetlen, hogy a sós, vagy épp édes étel már hosszú ideje az európai, illetve a tengerentúli mindennapok része.
De hogyan és mikor született meg a furcsa alakú, három lyukal is ellátott, összefont pékáru? – tehetjük fel maguknak a kérdést, amire némi kutatás után mindössze három szavas választ kaphatunk:
Létezik azonban egy sor legenda, melyek közös pontja, hogy azok legtöbbször kapcsolódnak a kereszténységhez, illetve az európai szerzetesrendekhez.
Alexander Hellemans és Bryan Bunch nagy sikerű könyvében, a tudomány és techika történetét összefoglaló The History of Science and Technologyban tényként közli, hogy a perec egy VII. század hajnalán élt itáliai szerzetes szüleménye, aki 610-ben találta fel a kenyértésztából készülő, pretiolának (=kis jutalom) nevezett süteményeket, melyek mellkason összefont karokat formáztak. A férfi nem saját szórakoztatására alkotta meg a pékárut, hanem az imádságokat helyesen megtanult gyerekeket jutalmazta vele.
Jacov Fobsen Van Es XVII. század derekán született festménye / via Wikimedia Commons
A helyzet azonban jó eséllyel nem ennyire egyszerű, hiszen más kutatók szerint a dél-franciaországi kolostorokat jelölik meg születési helyként, annyi azonban biztos, hogy egy, a Lestines-i zsinat folyamán, 743-ban született feljegyzés szerint a perecet már számos kolostorban készítették, illetve fogyasztották.
Mindezek fényében kimondottan meglepő, hogy még négyszázötven át egyetlen kódexillusztráción sem szerepelnek a szerzetesek által minden bizonnyal szeretett imádkozó tésztakezek – a legkorábbi képi bizonyíték ugyanis az egyházatyák műveiből és a középkori tudásgyűjtemények házasításából 1175-1185 között született szöveggyűjtemény, a Gyönyörűségek kertjének (Hortus deliciarum) egyik miniatúrája:
Az elzászi Odilienberg apátnője, Herrad von Landsberg munkájaként született Hortus deliciarum pereces illusztrációja, 1180 körül / via Wikimedia Commons
A kereszténység aztán szép lassan újabb rétegekkel gazdagította a perec jelentéstartalmát: a XVI. században tagoltsága miatt a Szentháromság jelképeként (is) tekintettek rá, sőt, a húsvét előtti negyven napos nagyböjt egyik legfőbb táplálékaként tekintettek rá.
Köszönhető ez az egyszerű összetevőinek, hiszen a lisztből és vízből készült perec nem tartalmazott az ebben az időszakban a keresztény szokások szerint nélkülözendő tojást, túrót, vajat, tojást, vagy bármiféle tejterméket.
Mindez nem jelentette azonban azt, hogy a profán világban ne nőtt volna hasonlóképp a kultusza: a XII. században például már egészen biztosan a német pékek jelképévé vált, majdnem egyre több céh helyezte azt a címerébe.
A görlitzi pékek céhének jelképe / fotó: Abubiju
A kereszténységgel való, minimum másfél évezrede tartó kapcsolata ellenére azonban esélyes, hogy az egyszerű összetevőkből készülő perec mediterrán, sőt, antik görög gyökerekkel rendelkezik: a modern bagelekre hasonlító, sokszor szezámmaggal meghintett lyukas pékárut ugyanis a szerzetesek is sokáig fogyasztották, sőt, a szentáldozáson is ezt osztották a híveknek, mielőtt tovább bonyolítani kezdték volna a faék egyszerűségű gyűrűformát.
A modern kor évszázadai szép lassan azonban elkoptatták az egykori böjti kedvenc valódi jelentését, melyet egy amerikai mozgalom, a Pretzels for God (Perecet Istennek) próbált visszahozni a köztudatba.
Fotó: Weird Universe
Az 1973-ban, az arizonai Phoenixben megszületett csoport alapítóinak egyáltalán nem tetszett, hogy a miniatűr, ropogós perecek kocsmai nassolnivalóvá, nagyvárosi sétálóutcákon – így például Bécsben, hiszen “Ha Bécs, akkor roppanós virsli, vagy perec.” – árult, illetve bazári étellé váltak. Próbálkozásaikat természetesen nem koronázta siker, így a sós vagy édes kedvenc múltja a legtöbbek előtt ma is homályba vész.
