„Ha filmekben játszol, a hajad sosem a tied igazán”
– mondta húsz éve Gary Oldman, de ma már radikálisabban fogalmaz: „Ha filmekben játszol, az életed sosem a tiéd igazán”. Rá mindenképp igaz ez a tétel, ő is azon színészek közé tartozik, akik képesek teljesen elmerülni aktuális szerepükben, és felvenni annak teljes habitusát. Szemléletes példa erre az Oscar-átkot megtörő A legsötétebb óra, amelyben nemcsak a frizuráját, de a maszkmesterek segítségével fizikumát is el kellett tüntetnie, hogy hiteles Chuchillé válhasson. Oldman azt mondta, hogy még számára is ijesztő volt, hogy nem ismert magára a tükörben. A maszknál persze sokkal fontosabb az általa végzett kutatómunka, a tökéletesen imitált hanghordozás, és a teljes érzelmi azonosulás, ami mindig is Oldman legnagyobb erőssége volt. Igazi átváltozóművészről beszélünk, kevesen tudnak annyi akcentust hibátlanul utánozni, vagy akár annyiféleképpen kinézni, mint ő. Ám játéka központjában a szenvedély áll.
A dühnek volt is honnan táplálkoznia, gyerekkorára árnyékot vetett bántalmazó apja, aki el is hagyta őket, mikor ő hét éves volt. London egyik szegény munkásnegyedében nőtt fel anyjával, anyagi helyzetüket jelzi, hogy 13 éves koráig még WC sem volt a házban. A kis Oldman sokáig azt tervezte, hogy postás vagy kamionsofőr lesz, de közben a színészet iránt is érdeklődött. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy összemázolta arcát zsírkrétával és papírpalástot készített magának, hogy Drakulaként ijesztegethessen mindenkit a környéken. Máskor ellopta anyja műanyag övét, üres cigarettásdobozokat ragasztgatott rá és sárgára festette, hogy Batmanként hősködhessen a házban. Később mindkét álma valóra vált a filmvásznon (Batmant persze nem ő alakította, de Gordon felügyelő már majdnem ugyanaz). Végül az pecsételte meg a sorsát, mikor tévézés közben megpillantotta a képernyőn Malcolm McDowellt, aki megtörhetetlen focistát alakított a Tombol a Hold című filmben. Innentől tudta, hogy ő is színész lesz.
Az álom tehát már megvolt, de az oda vezető út rögösnek bizonyult, ugyanis Oldman komoly hiányokkal indult.
Évekig színházi színész volt, filmes áttörését viszont egy igazi punk szerep, Sid Vicious figurája hozta meg számára, innentől Hollywood is gyorsan felfedezte magának a benne tomboló féktelen energiákat.
A szakmai sikerek mögött azonban helyenként viharos magánélet és botrányok sora állt. A 90-es években elhatalmasodott rajta az alkoholizmus, amelyet később leküzdött, és nyíltan beszélt róla. Volt felesége pedig bántalmazással vádolta meg 2001-ben. Az állításokat a metoo-mozgalom felfutása után fel is elevenítette, sokan az Akadémiát is álszentséggel vádolták, amiért Oldmant ennek ellenére is piedesztálra emelte. Oldman kezdettől tagadta a vádakat és pár hete fia is kiállt mellette nyílt levélben, bírósági vádemelés pedig sosem indult az ügyben.
Az ilyesmiben képtelenség igazságot tenni. Az biztos, hogyha az életművet nézzük, minden kétségen felül áll, hogy a ma 60 éves Oldmannek már rég kijárt volna egy szobrocska. Íme hat szerep, amiért már a díj előtt is beírta magát a filmtörténetbe. A Harry Potter– és a Batman-franchise nem is fértek fel a listára.
Sid és Nancy
A Sex Pistols gitárosáról szóló rendhagyó szerelmesfilm tökéletes belépő volt Gary Oldmannek Hollywoodba. A film ugyan megbukott a mozipénztáraknál, de Oldmant mennybe menesztették a kritikusok, és hamar kultusz alakult körülötte, így a videókölcsönzésekből visszahozta az árát. Sid szerepére a szintén akkoriban feltörekvő brit pályatárs, Daniel Day-Lewis is hajtott, de a rendező, Alex Cox végül úgy látta, hogy Oldman jobban megérti azt a munkásosztálybeli elégedetlenséget és féktelen indulatot, amiből a punk táplálkozott. Day-Lewishoz hasonlóan, Oldman is kicsit túltolta a method actinget: hetekig csak füstölt halat és dinnyét evett, hogy elég vézna legyen a szerephez, rövid időre kórházba is került alultápláltság miatt. A filmben minden dühét és extravaganciáját kiélhette, a szerep etalonként szolgál későbbi zseniális ripacskodásaihoz. Persze Oldman ugyanolyan meggyőzően tud arisztokratikus, halk szavú úriembert, mint őrjöngő punkot játszani, mégis rendre megtalálták az elrajzolt, extrém figurák. Érdekes egybeesés, hogy a Sid és Nancyt épp az a Roger Deakins fényképezte, akit szintén évtizedekig mellőzött az Akadémia, és Oldmanhez hasonlóan idén kapta meg első Oscarját, pedig őt már 14-szer jelölték.
Rosencrantz és Guildenstern halott
Lehet, hogy 16 évesen még azt se tudta, hogy a monológot eszik-e vagy isszák, de 1990-re már rutinos színházi színésszé érett. Olyannyira, hogy szerepet kapott a Shakespeare-specialista Tom Stoppard zseniális Hamlet-átiratában, amely a két, halálra ítélt kis udvaronc, Rosencrantz és Guildenstern békaperspektívájából mutatja be a híres királydrámát. Oldman és Tim Roth zseniális párost alkotnak, már csak elmés szópárbajaik miatt is érdemes megnézni a filmet. Ők a született mellékszereplők, akik ott szaladgálnak a nagy tragédiák hátsó soraiban, akiket senki sem sirat meg, és még a nevük is felcserélhető. Hiába okoskodnak folyamatosan, mégsem értenek semmit abból, hogy csöppenhettek egy dráma középpontjába, mi is történik körülöttük, és miért kell meghalniuk. Stoppard zseniálisan csomagolta abszurd vígjátékba a modern ember kérdéseit az élet értelmetlenségével kapcsolatban.
Drakula
Oldmannek nem A legsötétebb óra volt az első komoly randija a maszkmesterekkel, hisz Francis Ford Coppola felturbózott horrorklasszikusában is ő játszotta a hófehér arcú Drakula grófot. Bár sokakat kiakasztott, hogy A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most rendezője hogy süllyedhetett idáig, ha nem vesszük egészen komolyan, a Drakula bűnös élvezetként tökéletesen megállja a helyét. Anthony Hopkins, Keanu Reeves, Winona Ryder, Tom Waits és Coppola mellett ebben természetesen a címszereplőnek is komoly szerepe van. Oldman ekkoriban még nem számított igazán nagy sztárnak, ám operai dagályosságú gonoszkodása sokakkal megismertette a nevét. És mennyivel szebb idők voltak, mikor még ez, nem pedig az Alkonyat-franchise jelentette a mainstream vámpírfilmet!
Az ötödik elem
Újabb gonosz szerep, újabb csodálatos hajviselet: ugye emlékszünk még Jean-Baptiste Emmanuel Zorgra, az érzéketlen és elvetemült iparmágnásra Az ötödik elemből? A 90-es években járunk, Luc Besson még csúcsformájában volt, és a Leon, a profi sikere után vicces űroperájából sem hagyta ki Oldmant. És milyen jól tette! Ki tudná például ennél meggyőzőbben és elegánsabban kifejteni, miért szolgálja az emberiség javát a pusztítással:
Gary Oldmanre annyira belejött a gonoszkodásba, hogy a BMW korszakalkotó reklámsorozatában még az ördög szerepét is rá osztották. A reklámnak álcázott tíz perces akciófilmet Tony Scott rendezte, és a démoni manírokban lubickoló Oldman pedig James Brownnal, Clive Owennel, és Marilyn Mansonnal vív meg az örök ifjúságért, természetesen egy gyorsulási verseny keretében. A lakája pedig ki más lehetne, mint az öltönyös Danny Trejo?
Suszter, szabó, baka, kém
Mozgalmasnak aligha nevezhetnénk, az atmoszféra viszont annál sűrűbb Tomas Alfredson kémfilmjében. A John Le Carré regényéből készült Suszter, szabó, baka, kém a hidegháború kulisszái mögé enged bepillantást, de nem James Bond-típusú akcióval és egyéjszakás kalandokkal szolgál, hanem a kémek életének szürke, bürokratikus hétköznapjait mutatja be. Oldman Smiley ügynök megformálásáért kapta első Oscar-jelölését, de ezt akkor még nem tudta díjra váltani.
A legsötétebb óra
Első hallásra nem tűnt túl testhez állónak, de a Churchill-szerep igazi jutalomjátéknak bizonyult Oldman számára. Bár a film nem tudott felnőni hozzá, ő tényleg elképesztő alakítást nyújtott, még úgy is, hogy a szerep kedvéért teljesen elmaszkírozták. Emellett egy nikotinmérgezést is begyűjtött a hitelesség oltárán, hiszen 400 kubai szivart szívott el a forgatáson másfél hónap alatt. Az Oscar-gálán nemcsak Amerikának köszönte meg, hogy lehetőséget adott neki, de a képernyőn keresztül üzent 98 éves anyjának is, aki otthoni kis kanapéjáról nézte a közvetítést:
Tedd föl a teavízet forrni, hozom haza Oscart!
Borítókép: Europress
