„Megtörtént események alapján.”
Ha a fenti három szót olvassuk egy horrorfilmről, biztosak lehetünk benne, hogy a trailer bemutatása és a film premierje utáni pár napban megnőnek a keresések a film kulcsszavaira, felizzanak a wikipédia-oldalak, a blogoszférában pedig megsűrűsödnek az „oknyomozó”, „tényfeltáró” és „képbehozó”-cikkek.
A Szellemek háza sem véletlenül emeli ki már az előzetesben is azt tényt, hogy megtörtént eseményeken alapul. Az alkotók alighanem tisztában vannak vele, hogy az ezredik „megtörtént eseményeken alapuló” horrorfilm után is működik a szlogen. Legutóbb a Démonok között-franchise eddigi két része is erősen épített a háromszavas jelzőre, bár nem állítanám magabiztosan, hogy csak emiatt népszerűek ezek a filmek. A Szellemek háza mindenesetre meg sem közelíti őket.
Itt most annyiban más a helyzet, mint egy átlagos szellemes/démonos filmben, hogy a film alapjául szolgáló történet a századfordulós vadnyugat legnépszerűbb fegyvermárkájához, az ismétlőfegyvereket gyártó Winchester Repeating Arms Companyhoz és Sarah Winchesterhez, a vállalat tulajdonosához kapcsolódik.
A ház, amit szellemek emeltek
Oliver 1880-as halála után fia, William Wirt Winchester vette át a cég irányítását, aki viszont 1881-ben tuberkulózisban halt meg, így felesége Sarah Winchester állt a cég élére. Sarah szerint a Winchester-családon átok ült, hamarosan nem csak férjét, lányát is elveszette. Férje halála után 20,5 millió dollárt örökölt, amiből Kaliforniába költözött, ahol megvette a mai napig álló házat, ami köré élete végéig építkezett.
Egy jós tanácsára döntött így, aki azt mondta, össze kell zavarnia a Winchester-puskák által, tehát nem természetes úton elhunyt emberek szellemeit. A házban 161 szoba, 40 lépcsőház és 467 ajtó van, melyek közül van ami az alatta lévő szintre és van, ami sehova nem vezet.
A közhely, az unalom és a két füstölgő puskacső
A történet szerint Sarah (Helen Mirren) már néhány éve építi a házat, a Winchester vállalat igazgatótanácsa pedig nagyon szeretné félreállítani 51%-os tulajdonosi pozíciójából. Ráküldik ezért Dr. Eric Price pszichológust, hogy vizsgálja meg az özvegyet és a szállítson kedvező szakvéleményt a vállalat számára. Bár ő is egyre furább dolgokat tapasztal a házban, azt betudja ópium-függőségének. Sarah viszont a szellemek létezését igazolandó elveszi a pszichológus gyógyszereit, és úgy tűnik, igaza van.
A gyenge lábakon álló történet legnagyobb baja az, hogy végtelenül unalmas, pedig ha valami, hát a Winchester-ház rejtélye tényleg megért volna egy alaposabb feldolgozást. A háttértörténet ismeretében sokkal több potenciál rejtőzött a filmben, a karakterekben, de akár magában a Winchester-vállalatban is, mint amennyit a legutóbbi Fűrész-film rendezői, a Spierig testvérek képesek voltak kihozni belőle. A hosszúra nyújtott bevezető után aránytalanul sok üresjárat telik el az unalomig ismert horror-közhelyekkel (alvajáró para gyerek, furán viselkedő személyzet, jumpscare-rémségek) az ugyancsak túl hosszúra nyújtott lezárásig.
Ezt pedig még Helen Mirren sem képes feledtetni, aki karrierjének alighanem egyik leggyengébb alakítását nyújtja. Manírosságát csak Jason Clarke múlja felül a pszichológus szerepében, ami azért kár, mert akár jól is állhatott volna neki. A Sarah Winchester rokonait játszó Sarah Snook és Finn Scicluna-O’Prey nem többek megmentendő mellékszereplőknél, rajtuk kívül Eamon Farren karakterének lenne esélye gyakorolni színészi mesterségét, de a forgatókönyv őt is csúnyán kétdimenziós szereplővé silányítja.
Olyan ez a film, mint az egyik jelenete: jól kivehető az impozáns Winchester-kúria, de az is, hogy jó része számítógépes utómunkával készült, ami olyan, mintha nem fejezték volna be rendesen. Adott egy erős alaptörténet, egy nagyon izgalmas korszak és egy nagyon izgalmas főszereplő, akivel képtelenek voltak mit kezdeni az alkotók. Igyekeznek ugyan körbejárni a gyász, a halál és az elmagányosodás kérdéseit, de megmaradnak abban a biztonságos távolságban, amiről már úgy néz ki: elég mély ahhoz, hogy ne vádolják őket azzal, hogy csak egy felszínes, unalmas és semmitmondó filmet készítettek. Pedig de.
Szellemek háza (Winchester), 2018, 99 perc. 3/10
