A Budapest rejtett, vagy épp szem előtt lévő, de ismeretlen szépségeit bemutató sorozatunk, az Ismeretlen Budapest több mint százötven része után úgy éreztük, ideje az egész országra kiterjeszteni: így született meg a most debütáló Ismeretlen Magyarország, melynek epizódjaihoz a hátunkra dobjuk a fényképezőgéppel, pulóverrel és szendvicsekkel megtömött táskát, majd a nyakunkba vesszük az országot, hogy bemutassuk a néhány óra alatt akár tömegközlekedéssel is elérhető helyek szépségeit.
Első epizódunkban a Csatatér címet viselő választási cikksorozatunkban már bejárt, a Bükk északi részén megbúvó Szilvásváradra indulunk, hogy bemutassuk az ország egyik legérdekesebb templomát, mely a maga nemében ma is Európa legnagyobbja.
A kőkor óta lakott település környéke egykor téglagyárairól, illetve vas- és üveggyártásáról volt ismert, ma azonban természeti kincsei – a Szalajka-völgy, illetve az annak központjában lévő festői Fátyol-vízesés –, illetve az 1950 óta itt működő lipicai ménes miatt jutnak az ember eszébe.
Kevesen ismerik azonban a mindössze ezerhatszáz fős település igazi különlegességét, a falu református kerektemplomát, pedig az jelentős szerepet tölt be a magyar templomépítészetben. A Magyarországon főleg az Árpád-kor során feltűnt körtemplomok – így többek közt az ösküi, a kallósdi, a kissikátori, és a jáki – legtöbbször öt-tíz méteres átmérővel büszkélkedhettek, a kései szilvásváradi példa azonban ennél jóval nagyobb: átmérője 26,6 méterre rúg.
A XVI. században a környéket uraló Perényiek által református hitre áttérített lakók a birtokok a katolikus Keglevich grófok általi 1666-os átvétele után is megtartották hitüket. Számuk évről évre nőtt, a közösség pedig erősödött, templomukról ez azonban egyáltalán nem volt elmondható.
A rogyadozó épületet 1832-ben végül le kellett bontani, a közösség pedig földesurától, gróf Keglevich Miklóstól (1799-1847) várt megoldást a helyzetre, aki nem hagyta cserben a falubelieket. A reformátusok levelére adott válaszában kikötötte, hogy minden negyedtelkes jobbágy hordjon némi követ a leendő építkezés mellé, ezáltal felgyorsítva a munkát:
„…megértettem a Helységnek közönségesen való óhajtásokat, az újonnan megépítendő Templomnak mentül előbb való hozzáfogatása eránt nem vólt ez előttem feledékenységben, mert a régi templomnak emlékei csaknem minden nap reá emlékeztetnek… A lakosoknak pedig ezennel rendeltessék, hogy minden fertály házhelyt bíró ember köteles leszen a mai naptól számítva egy esztendőnek leforgása alatt három kis ölkövet a Dobogó bányából behordani és az a hely színen ölbe rakni…”
A munkák végül 1837-ben indultak meg, hogy három évvel később, 1840 augusztusában megnyithassa kapuit a források többsége szerint – van, aki az Esztergom számos épületét tervező, így a bazilikán is tizenkét éven át dolgozó Packh János tehetségét sejti mögötte – a magyar klasszicista építészet egyik legmeghatározóbb alakja, a főváros számos fontos épületét, a még mindig megmenthető svábhegyi Karczag-villát, illetve az egri főszékesegyházat is megálmodó Hild József tervei alapján épült templom.
A néhány évvel fiatalabb Karczag-villához, a Nemzeti Múzeumhoz, illetve más klasszicista középületekhez, kúriákhoz és kastélyokhoz hasonlóan az érkezőket timpanonban véget érő dór oszlopokkal (timpanonos portikusszal) fogadó templomot övező legendák szerint a gróf katolikus templomot kívánt volna építtetni az egykori református templom telkén, de az építés közben kiderült: felesége beleszeretett a velencei pátriárkából az egri főegyházmegye művészetpártoló érsekévé lett Pyrker János Lászlóba, az érthető módon kissé feszültté váló férj pedig dühében a reformátusoknak adta a – merő véletlenségből az érsek által néhány évvel korábban építtetett egri főszékesegyház építésze által tervezett – templomot.
A Szalajka-völgyi vashámorban készült betűk ma, közel száznyolcvan évvel később is díszítik az épületet, a tizenkét lépcsőfokon felsétálva pedig minden betérő jól láthatja azokat:
„Szégyenűljenek meg a’ faragott képeknek minden szolgái’. XCVII. ‘soltár 7’ vers. 1840.”
A faragott képek szolgái kifejezés ebben az értelemben akár az apostol- és Jézus-ábrázolásokkal teli katolikus templomokra, ezáltal pedig Pyrker érsekre is vonatkoztatható lenne, a történet azonban mindössze fikció.
Az Egy magyar nábob Kárpáthy Jánosát és az És mégis mozog a föld Bálvándy grófját is ihlető, fiatalkori csínytevéseivel már korán ismertté vált Keglevichnek természetesen lehetett nézeteltérése Pyrkerrel, ez azonban egy pillanatra sem befolyásolta a templom építését.
Az 1840-ben már istentiszteleteknek otthont adó, harmincöt méter magasra törő, kupolás templom végül csak két évvel később készült el teljesen, állapota pedig az utóbbi tizenöt évben folyt teljes, műemléki igényességű felújításának köszönhetően ma is kitűnő.
Még ma is a bánfalvi (ma Bánhorváti része) erdőből érkező harminchárom tölgyfagerendából egy helyi asztalos, Müller Mátyás által elkészített padok nyújtanak pihenést az igehirdetést hallgató híveknek, az eredeti orgona helyét azonban már az ország számtalan templomát ellátó pécsi Angster gyár 1907-ben készült hangszere vette át.
A belső tér a maga kálvinista egyszerűségében lenyűgöző:
Az érzés nem alaptalan, hiszen a körtemplomokat az építészettörténet a római Pantheonból vezeti le – fontos különbség azonban, hogy az olasz főváros templomaival ellentétben a Kerektemplom sajnos nem látogatható szabadon: a település honlapja szerint az a főszezonon kívül csak a vasárnapi istentiszteletek idején, nyáron pedig szerdától vasárnapi 15-18 óra közt csodálható meg.
