Kultúra

Ismét a Jumanji a bajnok az amerikai mozikban

Dwayne Johnsonék kalandfilmje a hétvégén visszaelőzte Az útvesztő: Halálkúrát a bevételi toplistán.

Újra az élre került az észak-amerikai kasszasikerlistán a Jumanji – Vár a dzsungel, miután az akciókomédia 11 millió dollárral maga mögé utasította Az útvesztő: Halálkúrát, amely a második hétvégéjén már csak 10,2 millióst gyűjtött – derül ki a Box Office Mojo legfrissebb adataiból.

Azt követően, hogy a bemutatásakor alulmaradt a Star Wars: Az utolsó Jedikel szemben, a második hétvégén vette át a vezetést a Jumanji, amely aztán az előző hétvégén veszítette el a trónt, amikor a Halálkúra 23,5 millióval nyitva legyőzte a Dwayne Johnson nevével fémjelzett produkciót.

A múlt hét egyetlen jelentős premierfilmje, a Winchester (magyarul Szellemek háza) című gótikus horror volt. A Helen Mirren főszereplésével készült alkotás 9,2 millió dollárral a harmadik helyen debütált.

Bebörtönzött kísértetekkel riogat Helen Mirren gótikus horrorja
Az Oscar-díjas színésznő főszereplésével közeleg a Winchester című alkotás, melynek itt az új előzetese. Trailer.

Ahogyan az a gyenge bevételi adatokon is látszik, ezt a hétvégét Hollywood idén is átengedte az NFL nagydöntőjének: a Super Bowlnak és a nézők inkább a televíziós közvetítésre koncentráltak.

A hétvégi USA TOP 10 (február 2. – február 4.):

1. Jumanji – Vár a dzsungel – Hétvégi bevétel: $11,0m. Összbevétel: $352,6m. Gyártási költség: $90m.
2. Az útvesztő: Halálkúra – Hétvégi bevétel: $10,2m. Összbevétel: $39,7m. Gyártási költség: $62m.
3. Winchester – Hétvégi bevétel: $9,2m. Összbevétel: $9,2m. Gyártási költség: $20m.
4. A legnagyobb showman – Hétvégi bevétel: $7,8m. Összbevétel: $137,5m. Gyártási költség: $84m.
5. Hostiles – Hétvégi bevétel: $5,5m. Összbevétel: $21,2m. Gyártási költség: $20m.
6. A Pentagon titkai – Hétvégi bevétel: $5,2m. Összbevétel: $67,2m. Gyártási költség: $50m.
7. A lovasság – Hétvégi bevétel: $4,7m. Összbevétel: $37,3m. Gyártási költség: $35m.
8. Gengszterzsaruk – Hétvégi bevétel: $4,6m. Összbevétel: $36,3m. Gyártási költség: $30m
9. A víz érintése – Hétvégi bevétel: $4,3m. Összbevétel: $44,6m. Gyártási költség: $20m.
10. Paddington 2 – Hétvégi bevétel: $3,1m. Összbevétel: $36,3m. Gyártási költség: $50m.

Kiemelt kép: Sony Pictures Entertainment

Ajánlott videó

Olvasói sztorik