Kultúra

Thorral gépfegyveres lovaskatonaként sem érdemes ujjat húzni

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2018. 02. 01. 14:23

Erről is szól a Chris Hemsworth főszereplésével készült 12 katona, melynek itt a szinkronizált előzetese.
Korábban a témában:

Nagyjából két és fél hónappal a kasszasikerré vált Thor: Ragnarök után már meg itt is Chris Hemsworth legújabb filmje: a megtörtént eseményeket feldolgozó 12 katona (12 Strong) című háborús dráma, amely tavasszal a magyar mozikba is megérkezik majd. Ezért elkészült az előzetesének szinkronos változata.

A második nagyjátékfilmjét rendező Nicolai Fuglsig filmje arról a tizenkét fős katonai alakulatról szól, melyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően titokban Afganisztánba vezényeltek, hogy felvegyék a kapcsolatot az Abdul Dostum (Navid Negahban) vezette Északi Szövetség erőivel és velük szövetkezve felvegyék a harcot a tálibokkal és az al-Kaidával. Az első amerikai katonákként az övezetbe érkező csapat és az őket vezető fiatal százados, Mitch Nelson (Hemsworth) kénytelen alkalmazkodni a körülményekhez és a bizalmatlan afgán harcosok segítségével elsajátítani a lovas harcmodort.

Hemsworth mellett az Oscarra is jelölt Michael Shannon, továbbá Michael Pena, William Fichtner, Trevante Rhodes, Taylor Sheridan, Austin Stowell és Elsa Pataky játssza a főbb szerepeket a filmben.

A 12 katona közel két hónappal az amerikai bemutató után, március 8-án fog a magyar mozikba kerülni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW YORK, NY - JUNE 10:  Robert De Niro speaks onstage during the 72nd Annual Tony Awards at Radio City Music Hall on June 10, 2018 in New York City.  (Photo by Theo Wargo/Getty Images for Tony Awards Productions)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.