A próbaidőszak végén, amikor már összeállt egy előadás, meg szokta érezni, milyen hatással lesz a nézőkre?
A közönség mindig más, róluk semmit nem lehet tudni. Az előadás első perceiben kezdünk csak gyanítani valamit. Vannak speciális pontjai az előadásnak, és abból, ahogyan azokra reagálnak, be lehet lőni a fogadtatást. Érzékeljük, ha elfogódottan ülnek a nézőtéren, és ha komoly témájú előadásról van szó, akkor sem mernek nevetni, amikor lehetne, vagy ha vígjátékot néznek, és csak a nagyon durva poénokat veszik észre. A Kísértetek egyik kulcspontja a nagy tiszteletű úr és Alvingné első találkozása. Érezni, hogy feszült a viszonyuk, valami titok lappang, de jó néhány komikus pillanat is akad. Ha a közönség mer kuncogni, akkor tudjuk, hogy aznap este jó kezekben vagyunk: olyan érzékeny, értelmes emberek ülnek a nézőtéren, akikben nincsenek előítéletek, hanem abszolút átadják magukat annak, amit látnak és hallanak.
A premieren először döbbent csend volt az előadás végén, és csak utána tört ki a taps.
Ez minden előadáson így van. Annyira fájdalmas a vége, hogy abból nem lehet rögtön kijönni. Eltart egy darabig, mire fölfogja az ember, hogy ugyan feljött a fény, de nem egy új jelenet kezdődik, hanem már civilben, a tapsra várva áll ott két színész. Ennél jobb érzés nincs a színpadon. Ezért dolgozunk.
A Nem félünk a farkastól előadással kapcsolatban azt mondta: nagyon nehéz volt megközelítenie azt a szörnyeteg nőt, Marthát, akit játszik, ki kellett fordulnia önmagából. Helene Alvingot mennyire volt nehéz megközelíteni?
Helene nem akkora szörnyeteg, mint Martha. Ő sem csodálatos ember, sőt, de nem egy hatalmaskodó őrült. Súlyos bűnöket követ el, feleségként és anyaként is végighazudja az életét, mert meg akar felelni az álszent elvárásoknak, és folyamatosan rossz döntéseket hoz. Az erkölcsi züllés látványától akarja óvni a fiát, hogy ne lássa, milyen szörnyű életet él az apja, ezért is küldi el otthonról. Nem ezt akarja, mégis tönkreteszi a fia életét azzal, hogy száműzi a saját otthonából.
Helene szerepéhez milyen mélyről kellett előásnia magából az érzelmeket?
Az érzelmeket mindig mélyről kell előbányászni. Az a szerencsém, hogy nálam könnyű az átjárás. Ha dühös vagyok, ha örülök, mindíg kimutatom, érzelmesen élek, ha úgy tetszik, kéznél vannak az érzelmeim. Persze minden szerepet elölről kell kezdeni, és a megformálásuk nehéz küzdelem, de azért is jó ez a pálya, mert darabról darabra mindig újabb csodálatos emberekkel találkozunk, akik inspirálnak.
Miért fontos nekünk ma a Kísértetek?
Mivel van három gyerekem, nem látok annál fontosabb témát, mint amit Ibsen 1881-ben megírt, boldog vagyok, hogy egy előadásban beszélhetek róla. A kérdés tehát az, hogy a néhány évtized, amit egy-egy generáció aktív felnőttként tölt el a Földön, hogyan alapozza meg a következő nemzedék életét. Azok között a körülmények között, amiket mi biztosítunk nekik, életképesek lesznek-e, van-e, lesz-e kedvük élni? A mi nemzedékünk még mindig nem járt eléggé utána a múltjának. Még mindig tele vagyunk elhallgatott történetekkel, fájdalmakkal, igaztalan gyanúsítgatásokkal. Nem tudnak a gyerekeink biztos alapokról indulni, mert óriási káosz van a múltban, amire évről évre egyre több megoldatlan probléma rakódik rá. Jönnek az újabb és újabb generációk, és még mindig hiányzik a figyelem, a nyitottság, az elfogadás, a tolerancia, a szeretet, az egyenes beszéd. Ezt nem szabad folytatni, mert tragédiához vezet. A nők ügye különösen kényes, hisz’ nem kapnak pozíciót, nem kapnak annyi fizetést, annyi segítséget, mint a férfiak, ötször annyit kell teljesíteniük ahhoz, hogy egy lépcsőfokkal följebb lépjenek. Miközben el kell látniuk a családjukat, amibe nálunk ritkábban segítenek be a férfiak. (A skandináv országokban már régóta bevett dolog, hogy az apák is aktívan részt vesznek a családi teendőkben.) Minden áldott nap mérlegre kell tennünk a döntéseinket, ez a dolga minden generációnak, és erre hívja fel a figyelmet Ibsen.
Úgy gondolja, elég, ha a művészek a műveikkel politizálnak, vagy ennél többet is kell tenniük?
Soha nem voltam aktív politikai értelemben, de mostanában egyszer-kétszer picit erősebben szólaltam meg, és azonnal olyan nemtelen támadásokat kaptam a képembe, mint hogy ,,az apja III/III-as ügynök volt”, ,,persze mit is várhatnánk a zsidóktól”. Azt gondolom, jobb, ha egy színész nem áll ki mondjuk egy tömeg élére kiabálni, mert az azonnal megosztja az embereket. Többet ér azzal, ha a színpadon jól dolgozik, olyan darabokban, amik súlyos problémákról szólnak, megjáratják a nézők agyát, elgondolkodtatják őket. Bízom abban, hogy ha az ember nem elhallgatja, elhazudja a dolgokat, hanem alaposan a mélyére ás minden aktuális kérdésnek és feladatnak, akkor van esélye jól dönteni.
Hogyan hat önre Helene rossz döntéseinek, bűneinek átélése? Sokat kivesz önből egy-egy előadás?
Szűk öt hétig mindegy egyes napon próbálni, feltárni, megérteni ennek a nőnek a lelki folyamatait, megfejteni, hogy mikor mi jár a fejében, irgalmatlan munka. A szerepre a próbaidőszak alatt idomítja be az ember az idegrendszerét, az agyát és a testét, játszani már sokkal könnyebb. Természetesen az előadásokon is teljes erőbedobással veszek részt, de ,,szülési fájdalmaim” már nincsenek. Már nem félelmetes, tátongó űr előtt állok, mint a próbakezdésnél, hiszen már megtanultam ezt a nőt. Már nem a megfejtésen gyötrődöm, tudom, hogy néz, tudom, mikor mit gondol, tudom, melyik mondatot miért mondja. Csak újból elő kell hívni, amit megfejtettem. Persze fejlődik az előadás, mindig találunk újdonságokat, mindig feljebb jutunk egy lépcsővel és még jobban tudunk játszani, de az már nem annyira fárasztó, mint eljutni addig, amíg a színész összeérik a szereppel. Nagyon nagy munka volt, de a próbák minden percét élveztem Alföldi Robival. Túl azon, hogy zseniális színész, igazi nagy rendezővé érett. Hajszálpontosan el tudta mondani, mire gondol, mit kér, de bennünket is meghallgatott, együtt elemeztük a helyzeteket. Mindenki hozzátette a gondolatait az előadáshoz, abszolút közös munka volt. Ilyenkor repül az ember, az ilyen próbaidőszak a legjobb dolog a világon.
Előadás után meddig dolgozik még önben a szerep, mikor tudja letenni?
Eleinte minden szerep sokáig velem marad, de minél többször játszom, annál kevesebb időbe kerül kilépni belőle. Megtanuljuk, hol kezdődik és hol ér véget. Ez egy szakma, azt is meg kell tanulni, hogy előadás után ne hurcoljuk tovább mindazt, ami a színpadon történik. De játék közben, s mert folyamatosan foglalkozunk a szereppel, minden új impulzust beépítünk. Elképesztő, hogy egy hosszabb szünet után mennyit lép előre egy előadás. Miután leülepszik, rengeteg új gondolat születik a fejünkben, illetve képesek vagyunk rácsodálkozni sok mindenre, amit addig észre sem vettünk.
A fiai mit szóltak a Kísértetekhez?
A Kísértetek világa nagyon erős, a fiaimat is letaglózta. Alföldi gyönyörű teret képzelt el, csodálatos Kálmán Eszter díszlete, szenzációs a világítás. A kis színpadon belül is kis helyre szűkül a játéktér, a közönség úgy érezheti, satuban vagyunk. Nincs menekvés, be vagyunk zárva. Ez a nyomasztó érzés pontosan betalál. A fiaim színházba sokat járó, érzékeny fiatalemberek, és abszolút átadták magukat az előadásnak. Megértették és lenyűgözte őket.
Hisz abban, hogy egy előadás képes annyira érzékenyíteni, gondolkodtatni, hogy legalább a fiatalok észbe kapnak?
A múlt tisztázása közös feladatunk. Nem észbe kapni kell, hanem nekiállni és rendbe tenni, ami feldolgozatlan maradt. Persze ez örök kihívás. Ha egy közösség jól válaszol rá, boldogul, ha rosszul, megkínlódja. Kívánom magunknak: ne söpörjük szőnyeg alá a gondjainkat, és mossuk tisztára a szennyest! Mi mást is kívánhatna egy színésznő, aki háziasszony is, meg édesanya?!
