Kultúra

Woody Allen tagadja, hogy szexuálisan zaklatta a nevelt lányát

A rendező közleményben reagált Dylan Farrow vádjára, amelyről már 25 éve állítja, hogy hazugság.

Tegnap a CBS csatorna This Morning című műsorában adott interjút Woody Allen nevelt lánya, Dylan Farrow, aki elmondta, azért döntött a tévés beszélgetés mellett, mert meg akarta mutatni az arcát és elmondani a gyermekkorában őt ért molesztálás történetét – írta a BBC News (via MTI).

Woody Allen nevelt lánya nem hagyja, hogy a rendező megússza a szexuális zaklatást
Erről egy tévéinterjúban beszélt Dylan Farrow, akit gyermekkorában molesztált a filmes. Videó.

Farrow 2014-ben vádolta meg először nyilvánosan Allent azzal, hogy nemi erőszakot követett el rajta, amikor hétéves volt.

Az interjúban újfent elismételte korábbi állítását, amelyek szerint 1992. augusztus 4-én az apja felvitte egy kis padlásszobába az anyja connecticuti házában. A most 82 éves rendező ellen vizsgálatot indítottak annak idején, ám vádemelés nem lett az ügyből, amit Farrow – elmondása szerint – nagyon bán.

Allen továbbra is tagadja a vádakat és csütörtökön közleményben reagált a Dylan Farrow-interjúra. Mint fogalmazott:

Noha a Farrow család cinikus módon kihasználja a Lejárt az idő! kezdeményezés adta lehetőséget arra, hogy felelevenítse ezt a már megdöntött állítást, az attól még ugyanolyan valótlan lesz, mint annak idején volt. Soha nem molesztáltam a lányomat, és ezt az összes vizsgálat megerősítette negyed évszázaddal ezelőtt.

Allen felidézte azt is, hogy a vizsgálatokból sokkal inkább egy sebezhető gyermek képe rajzolódott ki, akit a bosszúszomjas anyja, Mia Farrow tanított be erre a történetre egy csúnya szakítás során.

Mia Farrow, aki 12 éven át volt Woody Allen élettársa, annak idején a gyerekek – az örökbe fogadott Moses és Dylan, valamint a vér szerinti fiuk, Satchel – felügyeleti jogáért folytatott bírósági huzavona során vádolta meg a filmrendezőt azzal, hogy szexuálisan zaklatta Dylant.

Farrow az interjúban elmondta, hogy az állítólagos incidenst követően az anyja orvoshoz vitte és amikor a doktor arra kérte, mutassa meg, hol érintették meg, ő a vállára mutatott, mert “zavarban volt”, de végül elmondta, hogy mi történt vele. Tagadta továbbá, hogy az anyja “bebeszélte” volna neki, hogy az apja molesztálta őt.

Az anyám kizárólag arra bátorított, hogy mondjam el az igazságot

— szögezte le Farrow.

A közelmúltban több színész, köztük Rebecca Hall, Greta Gerwig, Ellen Page, Natalie Portman, Greta Gerwig, Mira Sorvino és Timothée Chalamet is elhatárolódott a rendezőtől, valamint legújabb filmjétől, de akadnak olyanok is Hollywoodban, akik továbbra is kitartanak mellette és nyilvánosan is a védelmükbe veszik.

Woody Allen új filmjében több színész sem kér a gázsiból
A Szólíts a nevedenből ismert Timothée Chalamet adott ki egy nyilatkozatot, hogy nem minden a jó szerep, néha mérlegelni kell.
Kiemelt kép: Getty Images/WireImage/Vera Anderson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik