A XX. századi modern építészetet Magyarországon nem igazán szeretjük – sokan az undor szinonimájának vélt szocreál bélyegét sütik rájuk, másokat a szocializmusra emlékeztetnek, pedig a két világháború közti Magyarországon nemzetközi szinten is elképesztő csodák születtek. Ilyen volt például a Margit körúti világítótorony, vagy a Csontváry-életmű egy részének is menedéket nyújtó Petőfi Sándor utcai sarokház.
Persze nem csak lakóházak épültek ebben a korszakban – így születhetett meg a kora egyik legnagyobb alátámasztás nélküli csarnoka, az 1930-ban átadott egykori Szent Domonkos utcai autóbuszgarázs, valamint az ugyanebben az évben elkészült, de
A Balaton felé vezető Fehérvári út kelenföldi szakaszán, az ugyanebben a korban kialakult Móricz Zsigmond körtértől mindössze másfél kilométerre lévő 71. számú telekre megálmodott műhely tervezésekor létfontosságú volt, hogy az épület a városrész megszámlálhatatlan hasonló szolgáltatása közül kiemelkedjen, és magára vonja a figyelmet, sőt, vésődjön be az emberek emlékezetébe – írja Dr. Bierbauer Virgil a két világháború közti építészet legfőbb hírmondója, a két évtizeden át működő Tér és Forma 1930-as számainak egyikében.
Mindezek fényében egy környezetéből erősen kirívó, mintegy cégérként is funkcionáló épületre volt szükség úgy, hogy az ne menjen a műhelyek, illetve a használhatóság kárára.
A feladatot a tervező Lauber László végül kitűnően oldotta meg: az utcai frontra néző hosszú szalagablak mögött az irodák és szolgálati helyiségek, a földszinten pedig a kliensek fogadására szolgáló széles bejárat kapott helyet, így tökéletesen kihasználva a széles telek adta lehetőségeket.
A reklám feladatát a fekvő tömbbe állított oszlop látta el, hiszen ez nem csak a lépcsőházat, hanem az esti kivilágításban is jól látható, üvegpillérre írt EXCELSIOR feliratot is magában foglalta, mintegy világítótoronyként állva a segítségre, vagy üzemanyagra szoruló autósok előtt.
Az épület mögött ugyanebben az évben készült el a garázs és a műhelycsarnok, ezek azonban már korántsem hordoztak újító szellemet – a belső udvarban azért megjelent négy, egyenként 60 ezer liter üzemanyagot befogadni képes tartály, ami a Független Budapest 1930. december 3-i számában található leírás szerint olyan szivattyúszerkezetet kapott, hogy
percenként egy-egy autóbusz napi üzemanyagszükséglete felvehető.
Bierbauer a Tér és Forma cikkében kiemeli, hogy az épület minden felesleges díszt nélkülöz, és elismerően megjegyzi:
pld. pneumatikokkal játszadozó pufók angyalkák virtuóz reliefjét sem alkalmazta, mint azt oly sokszor és annyi ízléssel teszik hozzánemértő “tervezők” és még többször követelik az “üzletember” építtetők, akik “ismerik a közönség ízlését!
A földszinti alaprajz, melyen jól látszik a belső udvarba tervezett kocsimosó, a kovácsműhely, a szerszámokkal teli terem, illetve az autójavító kétaknás terme, a két szárnyban pedig a társalgó, a pénztár, a portásfülke, illetve a konyha
Az épület korántsem volt dísztelen, hiszen a leírásból kiderül:
A felületi és térbeli kompozíciót sikerülten egészíti ki a színkompozíció. A nemesvakolat kék csillogásából emelkedik ki a kékkel erezett, sötétvörösben fénylő torony, amelyen – tudomásunk szerint – először alkalmaztatott nagyobb méretben, szabadban a magyar találmányú, magyar gyártmányú “Marboit” műmárvány.
A Halm Sándor megrendelésére készült vasbetonvázas épületet az elmúlt szűk kilenc évtizedben sajnos erősen átszabták.
Az épület ugyan továbbra is kék színű, műmárványnak, és a világító toronynak ma már semmi nyoma, sőt, a szalagablakokat is jó eséllyel már évtizedekkel ezelőtt lecserélték (a fenti 2007-es hirdetésrészleten például már nincsenek meg) – ég és föld a különbség:
Az épület jókora hányadát már hosszú évek óta az itt működő gumi- és autószervíz óriási reklámja és logója takarja el, az Excelsior feliratokat pedig természetesen már legalább hetven éve nem látta senki, hiszen a vállalat állandó pénzügyi nehézségekkel küzdött, így néhány évvel később Hess Ervin, majd Fodor Antal működtette itt saját műhelyét.
Az államosítás hozadékaként érkező 1949-es átalakítást követően az Üvegszigetelő Anyagok Gyára Rt. textilgyáraként működött. Egy 1955-ös ráncfelvarrás után a gyár folytatta a tevékenységét, majd a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján az Üvegipari Művek Kísérleti kutatóintézete foglalta el a helyüket, akik 1981-ben szintén csiszoltak kicsit rajta.
A rendszerváltás után előbb az intézet utódja, a Pannonglas Ipari Rt. Kutató Intézet működött itt, tőlük pedig néhány kisebb kanyar után az azt ma is tulajdonló Abroncs Kereskedőház vette át a házat.
Az épület mai állapota tehát egyáltalán nem hasonlít már Lauber egykori munkájára, így nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy létezik olyan modern épületünk, amit nem a második világháború, a panelrengeteg- vagy a bérházépítési láz pusztított el, hanem az átépítések.
