Márk újabb evangéliuma
Egy újabb Márk, ezúttal Zuckerberg, egy fékezhetetlen és nagyszerű fiú. Az apja fogorvos volt. Ezzel a névvel a Józsefvárosban is praktizálhatott volna, igaz, akkor nem nevelhette volna fel a családját New Yorktól húsz mérföldnyire. Akkor Mark nem juthatott volna be a Boston melletti Harvardra, és nem készült volna programozónak. De annak készült már a bármicvója, azaz a zsidó férfiakat érettnek avató szertartása után. Akit megnyugtat, közlöm, hogy
Mark másodéves korában hagyta ott az egyetemet, ahogyan Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa, a Windows kitalálója. Mark és Bill: ők nem feltalálók, hanem kitalálók. A rendszer elemei ott voltak, de ezeket csak egy erős vízió forraszthatta össze. A Windows ablakot jelent, a vízió mögötte egyszerű volt: ablakot úgy nyitunk a világra, hogy minden rendű és rangú ember számára kinyitjuk a világot.
Mark nemkülönben. Facebook: leromboljuk az egyetemi hálótermek falait, s megkérdezzük, hát veled, testvér, mi van? Eddig arctalan tömegnek láttunk, de most majd felragyog a FACE, az arcod, a személyiséged. Érdekel, ki vagy, megosztod velem a félelmeidet is. Tetszik? Nem tetszik? A véleményedre is kíváncsiak vagyunk.
Ellis Islandon az amerikai bevándorlási hivatal pecsétőrei sem takarékoskodtak csúfnevekkel.
Van abban valami felemelő üzenet, hogy az új prófétát Marknak meg Zuckerbergnek hívják. Hívhatták persze akárhogyan. Egyetemi társai emlékeznek arra, hogy Mark az Odüsszeiából citált, meg Vergiliust idézett latinul.
Ennyi anekdotát Bill Gatesről is bátran egybegyűjthetünk, s esztendőnként leshetjük, ki a világ leggazdagabb embere, Bill vagy Mark, vagy csak harmadik helyre szorultak Warren Buffett befektetésguru mögött.
Milliárdokról van szó. Ám ezeket a milliárdosokat még valami egybefonja.
Nem is lehet másképp. A Facebookot közösségi oldalnak hívják. Ha elakadsz a Windowsban, hívhatod a közösséget segítségül. Persze nem kell idealizálni milliárdos vállalkozókat. Zuckerberg pályáját perek sokasága szegélyezi. Akadt egyetemi szobatársa, aki az ötlet ellopásával vádolta Markot. Csakhogy az ötlet ott hevert a küszöbön. Internet plusz személyes weboldal, egyenlő Facebook.
Mindez persze nem lehetett ilyen egyszerű. Gigászi technológiai apparátus szolgálja azt, hogy a közösségi oldal egyáltalán működjék. A háttérben ott a személyes adatok védelmének gondja, a megjelenítés esztétikája, a felület teméntelen funkciója, az a keresőgép, amely egyetlen másodperc alatt kidobja az ismerőseidet, akiket meghívhatsz, vagy akár kitilthatsz.
A technikán túl ott a gyakorlat célja: lebontani a falakat az egyes személy és a választott közösség között. Az üzenetek a palackban gyorsan partot érnek. Ahol bizonyos lefedettség felfedezhető, ott az egyes ember nem lehet teljesen elhagyatott. A „lefedettség” pedig egy adott ország, település fejlettségének mércéje. A szabad internet ugyanakkor a szabadság fokát árulja el.
Hatalmas ugrás lenne. Zimbabwéban például alig van közvilágítás. A Facebook és a Twitter egy technikai utópia része. Platónnál a filozófusok uralkodtak, Palo Alto és Manlo Park környékén a mérnökök, programozók.
A politikát eredetileg száműzték a Sand Hill Roadról, ahol a start-up cégeket finanszírozó V.C.-k, azaz a „venture capital”, vállalkozó vagy kalandortőke vert tanyát. Amikor Obama elnök először leszállt a Szilícium-völgybe, sokan ügyet se vetettek rá. Az elnök a kormány, a kormány pedig túlbonyolított szervezet, csupa működési zavar, az egyenes vonalat sem ismerő bürokrácia.
Azóta megenyhült a technológia világvölgye.
Mark Zuckerberg már a bevándorlási politika egészének reformjára törekszik. A Facebook társadalmi ellentéteket kiegyenlítő erejében bízik. Bevándorlók unokájaként az esélyegyenlőségért küzd.
San Franciscótól a Szilícium-völgyig – micsoda utópia! Az északkaliforniai nagyváros utcáin kora reggel feltűnnek a Google wifivel felszerelt autóbuszai: jönnek a dolgozókért. A Facebook épülete előtt egyre több a Tesla, míg az épületen belül minden szolgáltatás fellelhető: borbély és tornaterem, vegán étterem s persze gigászi terminálok sora. A Facebook tőkéje kettőszáznyolcvan milliárd dollár körül ingadozik.
Ez a szám csak akkor érzékelhető, ha egybevetjük az internetfelhasználók hárommilliárdos hadseregével. Amikor a kétezres évek elején az internetbiznisz összeomlott, nem volt még okos telefon, nem volt még gyors kapcsolat, nem voltak városok, melyeket kommunikációs háló fedett le, nem volt még Skype, mellyel szétszakított családok ingyen beszélhetnek földrészek között. Az összeomlásból tanult a Szilícium-völgy. Olykor túlzott óvatosságot. Nagy befektetők maradtak le az Überről s majdnem az Airbnb-ről. Holott a közlekedés és lakhatás ilyen világtalálmányai azonos alapelven nyugszanak:
A jövő már itt van – csak még nem egyenlő elosztásban. Ez a Szilícium- völgy egyik jelszava. Hogy ez az elosztás megvalósuljon, Mark Zuckerberg középiskolákba jár „téríteni”, azaz felébreszteni a technológia iránti érdeklődést. A Facebook évtizedesnél is hosszabb története egy új mentalitás ébresztésén munkálkodott.
Ez nem engedi feledtetni, hogy a legmodernebb technikai forradalom az ellenkultúrából nőtt ki. A lázadó virággyerekek s a gyarapodó rockbandák a kormányzati ellenőrzési módszerek ellen lázadtak. Allen Ginsberg Üvöltése a bibliája lett ennek a nemzedéknek.
A lázadás a lehetséges határait feszegette. A Stanford Egyetem főutcájának Venetia éttermében egy fiatal ukrán programozó előadta Peter Thiel befektetőnek, hogyan lehetséges a biztonságos pénzátutalás a bankok megkerülésével. Így született a PayPal. Ezt aztán eladták az eBaynek több milliárd dollárért.
Ez a Peter Thiel volt a Facebook első befektetője. Zuckerbergnek szerencséje volt. Számos közösségi oldal vetélkedett a befektetők figyelméért. mindenekelőtt olyan technikai cégbe, melynek profitja több százmilliót ígér.
A technológiai utópisták természetesen számos kérdésre nem tudnak válaszolni. Elsőnek arra, hogy a technológiai fejlődés – így a robotika – szűkíti-e a munkaerőpiacot. Az internetforradalom nem jelentkezik közvetlenül a számokban. A gazdasági növekedés alig tükrözi a technológiai forradalom eredményeit. A társadalmi olló szétnyílásának haszonélvezői maguk a technokraták, a milliárdos és szerény álmodozók.
A tudományos eredmények csak akkor szolgálják az emberiség üdvét, ha minél szélesebb tömegek életét teszik elviselhetőbbé. Zuckerberg és társai rájöttek arra, hogy társadalmi reform nélkül el-elakad az innováció szelleme.
A technológia önmagában semmit sem ér a társadalmi elvárások horizontja nélkül. A kínai császár egykoron ismerte a puskaport, de görögtüzes ünnepségekre használta. Az óra felfedezése is a kínaiaké anélkül, hogy az idő mérésére használták volna. A modern találmányok mögött ott munkált a nyugati világnak ama szelleme, amelyet Max Weber a Zweckrationalität, azaz célracionalitás szóval jellemzett. Az első orsós fonógép, a gőzgépbe igázása mind valaminő cél szolgált, melyhez hozzátartozott bizonyos igazgatási és elosztási rendszer. Egy találmány akkor érvényes, ha célszerűen hasznosítható – a haszon, mint a képzelet előrehajtó eleme, része az innováció kultúrájának.
A Zuckerberg-galaxisban felismerték, hogy Kopernikusz, Galilei és Newton nélkül nem lett volna óceánhajózás vagy tájékozódás a világegyetemben. Einstein nélkül nem juthattunk volna el a Holdra.
Érdemes persze észbe venni a kulturális pesszimisták ellenállását. Martin Heidegger, a nagy hatású német filozófus Nietzsche nyomán kétkedéssel fogadta az új természettudományt, és azt hirdette még a múlt század ötvenes éveiben is, hogy a Nyugat kimerült, még az anyag lényegét sem tárta fel, ezért éppen a dolgok természetét nem képes megismerni. A lényeghez csakis a poiesis, azaz a költészet alkotóereje képes eljutni.
A kérdést a posztmodern filozófuspápa, Richard Rorty tette fel. S azt válaszolta: semmiképpen sem a filozófusokhoz. Azok – s erre Heideggert idézi – esszencialisták, valóságidegenek. A tegnaphoz, annak felidézéséhez, az istenek mosolyához, a humorhoz s annak gyermekéhez, a regényhez kellene fordulni. Márcsak azért is, mert – ahogyan azt Flaubert nyomán Milan Kundera felfedezte –
Az ostobaság legújabb kori történetének ékes bizonyítéka a Facebook trolljainak hozzájárulása a butaság terjedésének nemzetköziségéhez. Zuckerberg eredeti eszméje a „citizen journalist”, azaz a civil újságíró volt. Újságja pedig a Facebook. Ez az újságíró-polgár még nem nőtt fel, sőt nemegyszer a habzó gyűlölet terjesztője lett. A Facebookot alkalmanként cenzúrázni kell, leginkább Flaubert Bouvard és Pécuchet-féle tudós nyárspolgárainak ötleteitől.
A Szilícium-völgy újítói nemegyszer nyilvánosan panaszkodtak, nem érnek rá olvasni. Civilizációnk nagy kaland, az egyenlőtlen fejlődés hajósa, olykor hajótöröttje el-eljut egy olyan révbe, mint a mindenkinek nyitott Facebook. Áldása és átka ma már, csaknem másfél évtizedes múltja nyomán, nyilvánvaló. A világ megváltására készült – feladatát még nem teljesítette be.
Facebook-felhasználó vagyok. Azokat a gondolataimat, melyeket nem mondanék el senkinek, elmondom ott mindenkinek. Az újítások, felfedezések iránti vonzalmam régi keletű. Elsőnek írtam Watson és Crick dupla hélixéről. A Beatles-biblia megpróbálta feltárni az összefüggést az elektromos gitár, a hangrögzítés fejlődése és a Beatlest felszínre dobó társadalmi közhangulat között.
Az én Facebook-oldalam különbözni igyekszik több ezer felhasználóétól. Igencsak kevés magánéleti bejegyzésem van. Nem közlöm tízezres híveimmel, merre jártam, mit ebédeltem. Nem használom nyomkövetőnek az oldalamat. Titkos ambícióm az, hogy a felület teremtette lehetőséghez mérem a műfajomat.
Exegézist, ahogyan egykor a szent szövegek jelentését fejtegették. A Facebook-bejegyzés a nehezebb szövegmagyarázatok között a kritikai elemzés könnyűlovassága. Előnye a gyors reagálás. Fegyverei között kiemelt szerepet kap az irónia, a derű, a mosoly.
Jelen kötet az esztendei termés gyűjteménye. Ha bekövetkeznék az a pusztítás, amelyet a rosszkedvű filozófusok vizionáltak, az én jegyzeteimből a kornak csak töredékes képét rekonstruálhatnák. De a megmentett jegyzetekből egy vidám kommentátor megbocsátó arca nézne vissza.
A Szilícium-völgy egyik nagybefektetője mondta, hogy
Ungvári Tamás: A Zuckerberg-galaxis
Scolar, 2016
Kiemelt kép: AFP/Getty Images/Justin Sullivan
