Kultúra

Sárosdi Lilla mellett hajlandóak tanúskodni is

Sárosdi Lilla története a zaklatásáról már ott tart, hogy perelni akarják őt, de úgy tűnik, nem marad egyedül.

Harvey Weinstein amerikai producer zaklatási ügye szokatlanul nagy hullámokat vert világszerte, így Magyarországon is. A szokatlan az az egész jelenségben, ahogy egykor zaklatott, molesztált emberek a nyilvánosság elé állnak történeteikkel, hogy a közvélemény egy részének még mindig nem egyértelmű, hogy az áldozatot nem fair hibáztatni. Mindenesetre nálunk is kipattant egy jelentős botrány, amikor Sárosdi Lilla színésznő elmesélte, hogyan próbálta szexuális aktusra rávenni őt egy színházi rendező 20 évvel ezelőtt.

Sárosdi, hogy növelje az elmondottak hitelességét és ne vonják kétségbe a szavait, megnevezte a (jogilag csak feltételezett) elkövetőt: Marton László, a Vígszínház volt igazgatója, rendező és egyetemi tanár, aki jelenleg is tanít a Színművészeti Egyetemen, Sárosdi szerint pedig nem csak őt molesztálta. Marton mindent tagadott és közölte:

Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére.

Sárosdi is reagált ezekre a szavakra azzal, hogy akár bíróság előtt is vállalja az igazát. És most úgy tűnik, nem lenne egyedül ezzel: Lengyel Anna dramaturg a Facebookon kiállt a színésznő mellett közölve, hogy annak idején Sárosdi vele is megosztotta a történteket. Marton Lengyel szerint bocsánatot kérhetett volna és ezzel példát mutathatott volna, de így most lépéskényszerbe hoz mindenkit. Arról ír, ahogy az amerikai krimikben, úgy itt is az lehet majd a fő kérdés, tudott-e még valaki Sárosdi történetéről. Igen, mert Lengyelnek tizenegynéhány éve elmondta. Így folytatja:

S bár könnyen el tudom képzelni, hogy a Vígszínház egykori igazgatója nem emlékszik az esetre (benne nyilván nem hagyott mély nyomot), ez a feledékenység sajnos már önmagában azt látszik alátámasztani, hogy normálisnak tekintette az ilyen viselkedést, s nem egyetlen, kivételes alkalommal élt vele. Ezt viszont nem lehet elfelejteni. Hogy Lilla szavához kétség nem fér, abban sajnos biztos vagyok.

Innentől szikárra vált a közlemény: ha Marton pert akar, Lengyel tanúskodni fog áldozata mellett és arra biztat mindenkit, aki tud ilyen ügyéről a rendezőnek, az lépjen ki a fényre. Egy kommentelő egyébként már megtette, ő is közölte, ismeri Sárosdi történetét, neki is beszélt egykor róla a színésznő.

(kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik