Június elején egy lakossági fórummal elindult a lavina. A kerületi lakók megelégelték, hogy Belső-Erzsébetvárosban egy egész éves fesztivál zajlik, hajnalig üvölt a zene, ordítoznak a bulizók, a környék pedig egyetlen hatalmas köztéri vécére hasonlít. Elköltözni nem akarnak, éjfélkor bezáratnák a vendéglátóhelyeket.
A fórum után felgyorsultak az események. Kiderült, hogy a VII. kerületi önkormányzat még februárban kitiltotta a buliturizmus első számú célpontját, a beerbike-okat, majd nyár elején Terézváros is követte a szomszédját. A lakosok viszont messze nem elégedtek meg azzal, hogy pár tízfős csapat ezentúl máshol fog pisilni, vagy máshova megy inni. Amíg június elején a Massolit kávézóban még a fórumosok nem követelték a csendrendelet felülbírálatát, nem záratták volna be a szórakozóhelyeket éjfélkor, addig most ott tartunk, hogy kivetetnék a csendrendeletből azt a mellékletet, ami lehetővé teszi, hogy Belső Erzsébetvárosban,
Nyáron a helyzet egyre rosszabb lett, az önkormányzat mintha csak bűnbakot keresne. Menesztették a VII. kerület rendőrkapitányát, Kiss Szabolcsot. A sajtóban úgy terjedt el a döntés, hogy a kerület beáldozta Kisst, amiért elment volna a július 13-i lakossági fórumra, amit az Élhető Erzsébetvárosért civil csoport szervezett. Állítólag a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem engedélyezte a részvételt. Augusztus végén az is kiderült, hogy Kiss Szabolcs volt rendőrkapitány 2016-os beszámolóját a menesztése előtt alig másfél hónappal fogadták el. Kiss helyére Csintalan Pál alezredes került, és hirtelen, egyik napról a másikra megjelentek az utcán a rendőrök és a közterület-felügyelet. Az utóbbi hetekben feltűnően megnőtt az intézkedések száma, legutóbb 19 embert állítottak elő.
Az elmúlt hónapokban folyamatos egyeztetések zajlottak, a kerület egy biztonsági céget is megbízott a főszezon előtt, hogy javítsa a közbiztonságot és a köztisztaságot. A Valton-Sec Kft. nyerte el a pályázatot, és szeptember 17-ig majdnem 22 millió forintért őrizték heti három napban, este 8-tól hajnali 4-ig a forgalmasabb területeket. A bulizó tömeget nem sikerült visszaszorítani, a Facebook-csoportokban naponta kerülnek fel képek az esti és a másnap reggeli állapotokról, de a valtonosok tényleg két-háromfős csoportokban álltak majdnem minden utcasarkon.
A bulinegyed problémája most csúcsosodott ki, de nem egy új jelenségről van szó. Rogán Antal miniszter javaslatára még 2013-ban vezették be a romkocsmaadónak becézett felügyeleti díjat. Százmilliós bevételről lehetett olvasni, ami fedezhetné a takarítás jó részét. A rendelet alapján ugyanis ebből a felügyeleti díjból kellene fizetni az éjfél után nyitva tartó helyek után keletkező szemét eltüntetését, illetve a közbiztonsági feladatok pluszköltségeit. Messze nem sikerült viszont hozni az elvárt számokat. Nemhogy 100 milliót, de 11 milliót is alig gyűjtött be az önkormányzat.
A bulinegyed annak idején is bulinegyednek indult
Erős csúsztatás azt mondani, hogy a bulinegyed 100 éve is ugyanilyen volt, de az igaz, hogy Belső-Erzsébetváros mulatónegyed, mióta az eszét tudja. Előtte pedig csöndes időket élt, művelt kertek húzódtak a kocsmák helyett, már a 18. században létezett a Dob és Király utca, csak éppen más nevet kaptak. Később parcellázták fel a környéket, és a VII. kerület körúton belüli szakasza megkapta a mai körvonalait. Hosszúkás telkeket kerítettek körbe, és megjelentek a keresztutcák, amelyek még most is a környék eredeti funkciójára utalnak. Kertész, Nagy diófa, Akácfa utca – ezek mind a kertváros maradványai.
Nem sokkal később Hild József 1805-ös városterve megakasztotta a spontán városfejlődés szakaszát, újabb keresztutcák alakultak. A 19. század derekán pedig az 1838-as árvíz hozta a változást. Pest soha nem látott károkat szenvedett, 4254 lakható házból 2181 dőlt össze és 827 épület rongálódott meg. A bulinegyed szempontjából ez azért érdekes, mert a város rehabilitációja következtében indulhatott meg a zártsorú építkezés. Az agglomerációs hangulatot felváltotta a városiasodás, az egyszintes házak helyett emeletesek épültek.
Ekkoriban már állt a környék igazi szíve, az Orczy-ház, a Király utca és a Madách tér között. Ez volt Terézváros kereskedelmi központja. A Madách teret egy időben Zsidó piacnak hívták, a korabeli beszámolók szerint bármit meg lehetett szerezni arrafelé. Az Orczy kávéház börzéjén gyűltek össze a kereskedők. Az Orczy-ház a zsidó közösségek fellegváraként működött, a maga idejében Pest második legnagyobb és legjövedelmezőbb épületeként tartották számon a Városháza után (Károly kaszárnya, a Károly körút páros oldalán), állítólag óránként egy aranyat termelt.
Egészen az 1783-as türelmi rendeletig a zsidók nem települhettek be a városba, ezután viszont vehettek és művelhettek földet, bérelhettek lakást. A VII. kerületet gettószerűen lakták, elvégre a városlakók csak annyit kértek, hogy ne telepedhessenek le a Belvárosban és Lipótvárosban. Ez a kikötés 1815-ben megszűnt, a zsidó családok azonban maradtak az Orczy-ház környékén. Hatalmas volt a nyüzsgés, ami nem állt meg a sarokháznál. A Király utca volt a főutca, több kétes hírű mulatóban lehetett szórakozni, mulató- és kéjnegyedként működött a környék. Elég csak a Kék Macskát említeni, ami egyszerre volt dalárda és bordély.
Az orgiák, a kiélt sanzon-énekesnők, a frivol couplettek hajléka. Közmondás, hogy ahol húsz megtelepszik, ott mindjárt pálinkamérést kell nyitni.
– Mikszáth Kálmán a Kék Macskáról a Kaszinótól a Beleznay-kertig című írásában az Urbface forrása alapján.
A kiegyezés idején sűrűn lakták a Király utcát, körülbelül 7500 éltek ezen a szakaszon, és a beszámolók kifejezetten koszosnak írják le. Ha pedig pár sarokkal lejjebb sétáltak az urak, a Kazinczy utcai Wichmann-ház már a XIX. század derekán állt. Itt készült a magyar kártya, később pedig bordélyként is üzemelt.
1841-ben Kossuth Lajos emlékezett meg a Pesti Hírlapban a 19 századi bulinegyed problémáiról.
– írta.
Felügyeleti díj helyett Kossuth fasorok telepítését javasolta, de ahogy az ábra mutatja, nem valósult meg az elképzelése. Abban viszont teljesen igaza volt, hogy a már közigazgatásilag is (páros oldal: Terézváros, páratlan oldal: Erzsébetváros) kettévált Király utca nem bírja el a tömeget. Az egy dolog, hogy mulató- és vásárlónegyednek adott helyet a kerület, de itt kocsikáztak ki a pestiek a ligetbe. Az Andrássy út még gondolatban sem létezett, amikor a Király utca már megkapta kora beerbike-jait. Az igazi elegancia helyett bűz és kosz a város közepén. Csak akkor enyhülhetett a teher Belső-Erzsébetváros vállán, mikor gróf Andrássy Gyula párizsi mintára megálmodta a terézvárosi sugárutat egyenesen a Városligetig. Széles, színes, szagos út igazi, modern fakockákkal, fasorokkal, később városi palotákkal.
Nem valószínű, hogy a 19. századi Petőfik úgy buliztak, ahogy ma a britek a Kazinczy utcán, és egy egész üzletág épült az itatásukra, de zajlott az élet több mint 100 évvel ezelőtt is.
A Kék Macskának nagyobb a híre külföldön, mint Petőfinek, a tokaji bornak, magyar lónak, sőt még mint a tiszaújlaki bajuszpedrőnek, pedig az utóbbi mindenütt kapható, az Arany-szarvtól az Északi-sarkig. Jártak is a csudájára e karmos állatnak. Helyébe azonban inkább oda illett volna a kék disznó. Ami a dalcsarnokban hangzott, az nem volt nyávogás, az röfögés volt: még pedig olyan, hogy a dragonyos káplár is bele pirulhatott.
– Dr. Ágai Adolf (1836-1916) humorista-újságíró feljegyzései a Kék Macska mulatóról.
Borítókép: Schmidt Albin / Fortepan
Felhasznált források: Fábián Gáspár: Budapest Városépítéséről, Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik Andrea: A zsidó Budapest
