Közélet

Százmilliók helyett alig tizenegy milliót hajtottak be a kocsmaadóból

Jánossy Villő
Jánossy Villő

újságíró. 2017. 09. 24. 11:00

Korábban a témában:

A romkocsmaadónak is becézett Rogán Antal-féle indítványt az Országgyűlés még 2013 nyarán fogadta el, és a jogszabály augusztus 1-jén lépett életbe. Eszerint az éjszaka is nyitva tartó, alkoholt árusító üzletek – legfeljebb – 20 forintot kötelesek fizetni minden vendég után, minden éjszakai nyitvatartási napon. (A számítás annyival bonyolultabb, hogy az összeg nem haladhatja meg az üzlet éves korrigált iparűzési adóalapjának 0,5%-át.)

A befolyt pénzből az önkormányzat pedig a vendéglátóhelyek közvetve vagy közvetlenül okozott köztisztasági és közbiztonsági feladatait finanszírozhatja. Mielőtt még hatályba lépett volna a szabályozás, százmilliós bevételekről lehetett olvasni, de az elmúlt évek adatai alapján egyáltalán nem sikerült hozni a várt számokat.

Egészen pontosan Erzsébetváros 2016-ban mindössze 10 millió 971 ezer forintot tudott begyűjteni az éjfél után is nyitva tartó helyektől. 

Az önkormányzattól kikértük az adatokat arról, hogy hány hely fizet, illetve mennyibe került a kerületnek a köztisztasági és közbiztonsági feladatok ellátása, ám a számokat ömlesztve kaptuk meg, nem derült ki, hogy összesen hány vendéglátóhely működik éjfél után, és ki fizet felügyeleti díjat.

A VII. kerületben több száz vendéglátós áll le a munkával, hogy megmentsék a bulinegyedet
A lakók mellett a szórakozóhelyek is kiállnak az érdekeik mellett. Nem akarnak éjfélkor bezárni, viszont élhetőbbé tennék a környéket.

Csak Belső-Erzsébetvárosban több mint 400 kocsmát emlegetnek, ehhez képest 2015-ben 6 millió 913 ezer folyt be, 2016-ban kevesebb mint 11 millió, és az utolsó negyedév adatai alapján ez idén sem lesz sokkal több.

Miközben a bulinegyed története csúcsán van, a VII. kerületi önkormányzat július 31-ig alig több mint 7 millió (7 millió 114 ezer forint) forintot szedett be a vendéglátóhelyektől. 

A felügyeleti díj – ami elvileg Belső-Erzsébetváros biztonsági és tisztasági költségeit fedezné – így szinte semmire se elég. A kerület gépi és kézi takarításának költségei folyamatosan nőnek, százmilliós nagyságrendről beszélhetünk. 2015-ben Erzsébetváros 239 millió 794 ezret fordított a tisztaságra, 2016-ban pedig 291 millió 617 ezret. Július 31-ig összesen 109 millió 182 ezer ment el ezekre a feladatokra.

A kapott táblázatból az is kiderül, hogy 2015-ben és 2016-ban a kerület még optimista volt, többet várt a felügyeleti díj rendszerétől. A fent leírt takarítási kiadásokból többlettakarításra 50 milliót fizettek volna a befolyt felügyeleti díjból 2015-ben és 2016-ban is, és csak 2017-re látta be az önkormányzat, hogy jóval kevesebbel számolhat.

Idén mindössze 10 millió forintos felügyeleti díjra számítanak a bulinegyed és a kerület kocsmáitól.

A romok eltakarítása jelenti a nagyobb költséget, de a kocsmaadóból járőrszolgálatra és zajkommandóra is kéne maradnia. A VII. kerület 2016-ban például 27 milliót tervezett elkölteni a közbiztonsági feladatokra, és olyan jól lőtte be az összeget, hogy az adatigénylés alapján

26 millió 999 ezer forintnál sikerült megállnia. 

Mivel 2017. július 31-ig kaphattuk meg az adatokat, az még kérdés, az idén mekkora lesz a járőrszolgálatra fordított összeg. Annál is inkább, mivel a kerület június 1-től kötött szerződést a Valton-Sec Kft-vel szeptember 17-ig majdnem 22 millió forint értékben. A valtonosok fogadták a lakossági panaszokat, és igyekeztek rendet tartani a bulinegyed legforgalmasabb területein csütörtök estétől vasárnap hajnalig.

Több mint húszmillióért védik a valtonosok a bulinegyedet
Szeptember 17-ig védi a Fidesz kedvenc biztonsági szolgálata Belső-Erzsébetváros legforgalmasabb részeit.

Az önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan 27 milliós járőrszolgálati költségekre számít, eddig nem egész 6 és fél milliót költötték, de azt nem tudjuk, hogy ebben benne van-e a valtonosok bére.

Rákérdeztünk az önkormányzatnál, de egyelőre nem kaptunk választ, ahogy arra sem, pontosan mi alapján szedik be felügyeleti díjat.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

MISSION, TX - JUNE 12: A boy and father from Honduras are taken into custody by U.S. Border Patrol agents near the U.S.-Mexico Border on June 12, 2018 near Mission, Texas. The asylum seekers were then sent to a U.S. Customs and Border Protection (CBP) processing center for possible separation. U.S. border authorities are executing the Trump administration's "zero tolerance" policy towards undocumented immigrants. U.S. Attorney General Jeff Sessions also said that domestic and gang violence in immigrants' country of origin would no longer qualify them for political asylum status.   John Moore/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.