Kultúra

Meséljék azt, hogy Budapesten már nem lehet mindent, de még mindig kurva jó

Mindenki látja – a lakó, a vendéglátós, de bármelyik budapesti is –, hogy Belső-Erzsébetvárosban gáz van. Csak éppen a szórakozóhelyek nem értik, miért volna jobb a helyzet, ha egyik napról a másikra vonnák vissza az annyiszor emlegetett 9/2013-as rendeletet második számú mellékletét.

Ez mondja ki, hogy a VII. kerületben éjféltől reggel 6-ig nem tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek, kivéve a Károly körút, a Király utca, az Erzsébet körút páratlan oldala és a Rákóczi út által határolt területeken. Azaz Belső-Erzsébetváros alig egy négyzetkilométeres területén lehet egész éjjel bulizni. 

A fórumokon, csoportokban gyülekezők ezt a mellékletet semmisítenék meg. Egyre több civil kezdeményezés fékezné meg a bulinegyedet. De hogyan? A szórakozóhelyek összefogása sokat segíthet.

A problémát mindenki érzékeli, aki egyszer is végigsétált az elmúlt egy évben a Király utcán. Már csak az a kérdés, hogyan lehetne elkerülni a háborús állapotokat a kerületben. A témáról a Szimpla kommunikációs vezetőjét, és az Élő Erzsébetvárosért Egyesület munkatársát, Molnár Bencét kérdeztük. Szerinte ők éppen annyira élhetnek a kerületben, mint az itt lakók. „De pont ez a baj. Ez a kerület a vendéglátásból él, nekünk jogunk van itt üzletet nyitni, neki joga van itt élni, az viszont undorító, ami este folyik. És ez a borzasztó nagy ellentét feszül egymásnak egyre jobban.”

A Szimpla Kertben köt ki az órási tömeg nagy része, átlagosan 3000 ember naponta, és ez a szám a téli időszakban sem esik vissza jelentősen. Molnár elmondta, hogy nem a csendrendelet bevezetése a megoldás. Lehet, hogy gyors intézkedés, de semmiképpen sem megoldás.

Itt van a Szimplában 600 ember, a Fogas-Instantban ezer, és őket éjfélkor, amikor még nem fáradtak el, amikor van bennük még egy kis energia, még innának tovább, kiengednék az utcára, és azt mondanák, hogy záróra.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Attól, hogy éjfélkor kötelezően bezárnának a szórakozóhelyek, holnaptól még nem jönnének kevesebben Budapestre.

Korlátokat kell szabni, hogy ne az terjedjen el a briteknél vagy a hollandoknál, hogy nálunk mindent lehet, Disneyland van. Ésszerű keretek közé kell szorítani a bulizást.

A Szimpla a közös felelősségvállalásban hisz, és nem abban, hogy egymásra kéne mutogatni, ki a felelős Belső-Erzsébetváros átalakulásáért, ahol nyaranta akár 200 ezren is megfordulhatnak egy hétvégén.

Láncreakcióban épült ki a legénybúcsú-iparág Budapesten, elszaporodtak a kocsmatúrák, azok a csoportok, amelyeknek a tagjai péntektől vasárnapig halálrészegek akarnak lenni. Van piacuk, ugyanis rengeteg kocsma ült rá a klasszikus itatásra. Molnár Bence szerint a Szimplából kikopott a legrosszabb réteg, a Wesselényi és Király szoktak át, ahol sok filléres felesező működik. Volt náluk is 3 éve focicsapat és legénybúcsú, de nem érte meg. A sört vették, de nem akarták, hogy a kisebbség legyen a többség kárára.

Nem lehet fasznak öltözve bejönni este 8 után. Mondjuk előtte se nagyon.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Szeretnének egy szelektorrendszert kiépíteni, hogy legyen olyan emberük, aki a kinti sorban megmondja, hogy „te vagy te már sajnos nem jöhetsz vissza”. Esetleg pár pohár szóda után. Molnár Bence szerint a konfliktusmegelőzésen van a hangsúly, nem lehet valakit arra kötelezni, hogy fizesse ki a taxit, de rá lehet venni. Erre pedig emberekre van szükség.

A rég kihalt csendbohócok intézményét professzionálisabb szintre emelik. Úgy fél éve kezdtek el összeállni több szórakozóhellyel, és megalapították a Budapest éjjel csoportot, ami egy éjszakai polgármesteri, csr-rendszer, a belépett vendéglátósok tartják el, hogy a kerületben rend legyen. Többek között a Szimpla, a Grund, a Fogas-Instant, a Budapest Park és több VIII. kerületi hely is csatlakozott.

Etikusan és felelősségteljesen kell működniük a szórakozóhelyeknek. Nem teheted meg azt, hogy halálra itatod a vendégeidet, majd így kitolod őket az ajtón az utcára, és onnantól kezdve legyen ez a közterületesek gondja.

– mondta Molnár.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Az a cél, hogy minél többen legyenek, és bár nem hatósági szervről van szó, lenne hatósági beágyazottsága. Az önkormányzattal, rendőrséggel együttműködve szeretnék, ha Belső-Erzsébetváros élhetőbb lenne.

Azt Molnár Bence is elismerte, hogy nagyon rossz világ lenne, ha kiürülne a kerület, és átvenné a teljes irányítást az Airbnb. Belső-Erzsébetváros mindig a vendéglátásból élt, csak meg kell oldani, hogyan szenvedjen minél kevesebbet az utca. Akár nagyobb kukákat kéne kihelyezni, ami elbírja a tömeget. Így talán nem landolna minden szombat reggel egy kép a Facebook-csoportokban arról, hogy hogyan néz ki a Wesselényi utca.

A Budapest éjjel éppen abban a fázisban tart, hogy tagok kommunikációs anyagokat dolgoznak ki, hogy az ideérkező turisták akár már a repülőn megtudják, mit szabad és mit nem.

Ha ki lenne írva minden sarokra, hogy ha az utcára pisilsz, az bünti, és egyébként a hálózatban résztvevő szórakozóhelyek tanúsítványában benne van, hogy bármikor használhatod a vécéjüket, még egy sört se kell meginnod, az máris egy csomót tud lendíteni a megoldáson.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A Budapest éjjel hálózata első körben a mellékhelyiségekre koncentrálna. Mindegyiküknél ingyen lehet pisilni, de több közvécét is felállítanának. Molnár Bence úgy fogalmazott, hogy a bulinegyed gyakorlatilag egy fesztivál – főleg nyáron –, eszerint is kell kezelni. A legforgalmasabb időszakokban például egészségügyi sátrakat állítanának fel.

Tisztában vannak fele, hogy a program nagy rendőrségi jelenlétet kíván, a hatóságok határozott fellépésére is szükség van. Diszpécseri szolgálatot alakítanának ki, hogy hozzájuk érkezzenek a lakossági bejelentések, és ők tudjanak azonnal intézkedni, vagy az illetékes szervnek szólni. Mediációval tartanák kordában a elszabadult területeket, és szeretnék, ha fél év múlva már lenne eredménye a most indított programnak. Évek alatt pedig akár felszívódhatna a bulinegyedes, legénybúcsús problémák többsége.

Molnár Bence azt szeretné elérni, hogy a hazaérkező britek azt meséljék otthon, hogy

Budapest már nem olyan, mint volt, amikor mindent lehetett, de azért még mindig kurva jó. Nem kell ahhoz hülyének lenni, hogy jól érezd magad.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik