Budapest tele van csodákkal, melyek mellett sokan ugyan nap, mint nap elhaladunk, de a rohanásban nem vesszük észre őket. Az ilyen helyek bemutatását tűzte ki célul az Ismeretlen Budapest címet viselő, rövidesen századik epizódjához érkező (és már folyamatosan frissülő térképen is elérhető!) sorozatunk, melyben ma a város szívébe látogatunk el.
A XIX. században Terézváros irányából a Duna felé beépült, gyárterületből polgári Lipótvárost manapság nap mint nap elözönlik a turisták, és próbálják átfúrni magukat a szűk utcákon parkoló autók százai, az éttermek hatalmas teraszai, illetve az itt lévő irodaházakból özönlő embertömegek közt maradt apró réseken, hogy lássák a Lánchidat vagy épp a Szent István-bazilikát (melynek helyén egykor állatviadalokat rendeztek).
Arra azonban kevesen szakítanak időt, hogy néha felnézzenek a házak homlokzatára. Kár, hiszen ez a kerület is tele van meglepetésekkel, így például a forgalmas Október 6. utca (19.) és Arany János utca (19.) sarkán álló jókora bérház is:
Az épület helyén, az akkor még Niederlagsgasse, illetve Hoch Strasse nevet viselő utcák találkozásánál 1814-ben született meg az első lakóház, melyet egy görög származású kereskedő, Skutary Athanáz építtetett, terveit pedig Hofrichter József szignózta.
A ház első látásra csak egy volt a környék számos kétemeletes lakóháza közül, a magyar klasszicizmus egyik legtöbbet foglalkoztatott szobrásza, Dunaiszky Lőrinc által (egy másik művét, a Károly körúti vadembert már korábban bemutattuk) készített, az udvarba helyezett Korsós nőszobor azonban már ekkor is azok fölé emelte.
Harminc évvel később a ház gazdát cserélt, az újdonsült tulajdonos Boskovitz Lipót pedig első lépésként az akkor divatos klasszicista stílusúra alakította a házat, sőt, a reformkori Pest képét teljesen átformáló Hild József tervei szerint újabb emeletet építtetett rá. Mai formáját hat évtizeddel később, a XX. század hajnalán nyerte el, hiszen azt 1901-ben az akkor már százötven éve magyar ággal is rendelkező spanyol nemesi család egyik tagja, báró Lo-Presti De La Fontana d’Angioli Ilona, illetve férje, gróf zichei és vásonkeöi Zichy Ernő vásárolta meg. Ilona a századforduló egyik fontos alakjával, a Gresham-palotát (1905-1907), illetve a mai Belügyminisztériumot (1905) is megálmodó Quittner Zsigmondot kérte fel a sarokház modernizálására, illetve újabb szinttel való bővítésére.
A nő hirtelen bekövetkezett halála után végül a megözvegyült férj felügyelte a munkálatokat, melyek 1904-ben értek véget.
Nem is meglepő tehát, hogy az épület bejárata felett nem a d’Angioli család farkát hátul felgyűrűző, lábaival zöld gallyat tartó sárkányos címere, hanem a vásonkeői Zichy családé foglal helyet, melynek története a családi legendárium szerint egészen a honfoglalásig nyúlik vissza:
A csücskös talpú címerpajzs kék mezejében háromágú aranykoronából kiemelkedő két szarvasagancs között egyenlő ágú ezüst görög kereszt. A címerpajzs feletti kilencgyöngyös grófi aranykoronán zárt címersisak, amelynek aranykoronáján a pajzsbeli agancs és kereszt látható. A címertakarók mindkét oldalról arany-kék színűek, a címertartók mindkét oldalról egy-egy hátsó lábain ágaskodó aranyszarvas mellső lábaikkal a címerpajzsot tartva.
– írta róla egykor a magyar heraldika egyik legnagyobb alakja, Nagy Iván.
A két évszázaddal ezelőtti Hofrichter-épületből egyetlen részlet még mindig dacol az elemekkel: a belső udvarban lévő Korsós nő, melyet a szakirodalom rejtélyes okból Öngyilkos nőalak-kútszoborként is jegyez.
A tunikás nőalak lábai alól már a húszas évek végén eltűnt a vízköpő, és a kút sem működik, de ő mindenre ügyet vetve mindig szilárdan őrzi az udvart:
Kevesen tudják, de a korsós hölgy negyven évvel ezelőtt egy időre a vácrátóti arborétumba költözött, hogy Szabó Magda legendás regénye, az Abigél négyrészes tévéadaptációjának egyik főszereplőjévé, a regénybeli Matula Lánynevelő Intézet udvarában álló, csodatévő Abigéllé változzon:
A forgatás után, a visszaszállítás során a szobor sajnos elhagyta az orrát, de mára ezt tökéletesen pótolták, így a zárt ház udvarába bepillantást nyerve ma is láthatjuk a sötét fal előtt álló, szinte világító, több átépítést és a második világháborút is túlélt idős hölgyet, sőt, akár kívánságokat is helyezhetünk el a korsójában – amint azt a film sikere óta sokan tették.
Nem ez azonban az épület legmeglepőbb eleme, hiszen mindkét homlokzaton találkozhatunk a Mikszáth Kálmán által nemes egyszerűséggel csak a várak királyának nevezett vajdahunyadi vár képével – rögtön két szögből is ábrázolva:
Rejtély, hogy Quittner, az 1901-1904 közt folyt szecessziós átalakítás során a projekten dolgozó művészek egyike, vagy épp a megrendelő Zichy gróf miért tartotta fontosnak az ezredéves ünnepségek részeként a városligeti Széchenyi-szigeten Alpár Ignác tervei szerint megidézett (és a következő két évben 3,7 milliárdos felújításon is áteső) történelmi épület képével való díszítést, de a felfedezésekre vágyó városjárók számára az elmúlt száztíz évben biztosan óriási élmény volt a mára halott kohászati központtá vált Vajdahunyad várát ábrázoló dombormű felfedezése.
A ma csak Október 6. utcai frontja előtt állva jó állapotúnak tűnő épület híres lakókban sem szenvedett hiányt, hiszen itt született a zsidó felmenőkkel rendelkező, de mélyen antiszemita dr. Imrédy Béla miniszterelnök, akinek az első zsidótörvényt köszönheti az ország, de itt élt az építész Pollák Manó és a számos fővárosi, illetve országos lapban újságcikkek egész sorát jegyző dr. Pollák Illés ügyvéd, valamint édesapjával együtt egy másik ügyvéd, dr. Ehrenfeld Adolf is – az ő neve első hallásra talán semmitmondónak tűnik, pedig ő volt az, aki még diákkorában, alig tizenöt évesen egy iskolai verekedésből megmentette az első magyar elbeszélő jellegű nyelvemléket, az 1440 körül elkészült Jókai-kódexet.
A Magyar Katolikus Lexikon így emlékezik meg a történetről:
Cégekből, illetve vállalkozásokból sem volt hiány: az 1921-es Cégmutató szerint itt működött a Blitz és Braun kávébeviteli- és gyarmatáru nagykereskedő cég, a Nyírvidék 1925-ben megjelent számainak egyike szerint az elegáns szobákat nyújtó Pension Distinguée, az 1939-es Képviselői Napló szerint pedig Weisz Sándor posztónagykereskedő cégének központja.
Az épület állapota ma felemás: Október 6. utcai frontja szépen karbantartott, Arany János utcai oldala azonban már rég szürke rárakódott szmogtól és szennyeződésektől, a vakolat pedig több szakaszon is erősen hullik. A domborművek viszont legalább jó állapotúak:
Reméljük, nemsokára ez az oldal, illetve az épületbelső is megújul majd, és a ház a következő száz évben is egyike lesz a Belváros érdekes, de kevesek által ismert színfoltjainak.
______
Az Ismeretlen Budapest-sorozat korábbi darabjai már térképen is elérhetők, a legfrissebb részeket pedig sárgával jelöltük:
