Kultúra

Misztikus lénnyel hajt rá az Arany Pálmára a Netflix új kalandfilmje

Előzetest kapott a Cannes-ban versenyző Okja, amely egy furcsa állat és egy ázsiai lány barátságáról szól.

A hazájában, Dél-Koreában készített alkotásai mellett a 2013-as Snowpiercer – Túlélők viadala című instant kultfilmet író-rendező Bong Joon Ho új produkciójaként készült az Okja (Okdzsa) című fantasztikus kalandfilm, amely a tegnap kezdődött 70. Cannes-i Filmfesztivál fődíjáért is versenyben van.

A Netflix égisze alatt forgatott (és ezért Cannes-ban máris botrányt kiváltó) alkotás középpontjában a címszereplő kutyafejű víziló lény áll, amely alapjáraton valahol Dél-Koreában éldegél a vadonban és sokat lóg együtt egyetlen barátjával, a Mija nevű kislánnyal. A gondok ott kezdődnek a történetben, hogy miután egy amerikai multi tudomást szerez Okja létezéséről, szaporítási célzattal elrabolják és a tengerentúlra szállítják az állatot. Természetesen azzal nem számolnak, hogy ezzel a húzással nemcsak az állatvédőket haragítják magukra, de Miját is, aki felkerekedik, hogy kiszabadítsa méretes barátját.

Miként az az előzetesben is látható, impozáns szereplőgárdával forgatták az Okját, melyben olyan színészek játszanak, mint az Oscar-díjas Tilda Swinton, az Oscar-jelölt Jake Gyllenhaal, a Golden Globe-jelölt Paul Dano, az Emmy-jelölt Giancarlo Esposito és a The Walking Dead Glennje: Steven Yeun.

A cannes-i premierjét követően az Okja június 28-án fog elérhetővé válni a Netflix weboldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik