Mao Kínájában nem könnyű az élet. Generációkkal később sem. Főleg, ha a legszegényebb falvak egyikébe születsz, ráadásul lánynak, ami, ugye, nem jó semmire. Li Napsugár egy egészen apró, és felfoghatatlanul szegény falusi családba születik, anyja sokadik terhességéből, melyek mindegyike eddig ugyanazzal a tragédiával végződött: lánygyermekkel. Ennek persze nincs látszatja, a csecsemőket ugyanis rendre sorsukra hagyták, és azok hamarosan meghaltak. Nem úgy Napsugár, akit ugyancsak fiúnak reméltek, anyja a babonák és népi bölcseletek teljes készletét bevetette, hogy fiút szüljön, hiába. A csecsemő azonban nem tűnik úgy, hogy meg akarna halni, így apja megkegyelmez, s hagyja, hogy a kislány felnőjön.
Ezzel az egy gesztussal apja be is fejezte a jóindulat gyakorlását Napsugár felé, aki rideg tartásban nevelkedik, és iskola helyett igen fiatalon dolgozni kezd, minthogy az iskolára szükséges pénzt apja arra az egyetlen dologra költi, ami felé valamelyes emberi érzést mutat: a galambjaira. Napsugárnak végül csak születik egy öccse, érzékeny, művészi hajlamú fiú, aki már járhat iskolába, de ő is csak azért, mert Napsugár elhagyva a faluját a nagyvárosban éjjel-nappal dolgozik, hogy kifizesse a tandíját.
Élete tehát korántsem vidám, főnöke egy kiégett, kellemetlen vén kecske, aki Napsugár minden igyekezete ellenére nem engedi feljebb lépni a lányt a ranglétrán, pedig az a lépés nem lenne túl magas: a takarítók között szeretne csoportvezető lenni. A gyárban ugyanakkor, ahol dolgozik, nagy a baj: sorra lesznek öngyilkosok a falvakból a városba költözött, kizsigerelt munkások, sőt, titkos petíciókról, sztrájk-szerveződésről suttognak. Így a vezetőség – aki hasonló sorból jön ugyan, de – egy propaganda-dokumentumfilmmel tervezi megfoldozni zuhanó ázsióját. Ehhez kell nekik egy főhős, akinek mindennapjait – kiszínezve, idealizálva, de nem kell ezt mesélni, láttunk ’50-es évekbeli propaganda-filmeket mind – majd bemutathatják, és aki pedig azért, hogy a hatalom szócsöve lesz, az ígéret szerint felfoghatatlan jutalmat kap majd: irodai munkát.
A Katona darabját nem túl régen írta egy kínai gyökerekkel, de Amerikában született írónő, Frances Ya-Chu Cowhig, tehát látszólag igen távol áll a magyar néplélektől – így aztán annál váratlanabb, még ha nem is túl meglepő élmény, hogy a darabnak akadnak fájdalmas aktualitásai a mi, mai, magyar kis életünkre nézvést is. Napsugár ugyanannak a tudatlanságnak az áldozataként nő fel, ami, talán valamit finomodva, de tagadhatatlanul máig jelen van földrajzi helytől függetlenül, és a megfestett nyomorban is csak árnyalatok a különbségek.
A felemelkedés ígéretének, legyen bármilyen irracionális, felülnek ma is a kétségbeesettek, A darabban látott pénzmágus Mr. Destinynek van magyar verziója is, épp most is százezrekért adják a körúti villamosok oldalán hirdetett előadásaira a jegyeket, hogy aztán a nagy pénztől a résztvevők egyből elhiggyék, a jegyvásárlással valóban tettek valamit a sorsuk megváltoztatásáért. Fiatal lányok ugyanúgy korrumpálják magukat szexuálisan az előrejutásért 2017-ben, Magyarországon is, mint az 50-es évekbeli Kínában, és hogy ez egy művezetőn elkövetett kézimunka, vagy a modellkedés-svájci kuplerájok-valósághow háromszög jelenti a pénzszerzés egyedüli útját, az igazából már csak díszlet – a tartalom ugyanaz.
A legdöbbenetesebb hasonlóság ugyanakkor az elnyomás természetében mutatkozik: Napsugárt, aki nem vágyik sokra, csak egy emberhez valamelyest jobban méltó életre, használják a gazdasági és a politikai hatalommal bírók – nem kell mondanom, hogy e két réteg ma, itthon is számos ponton összefonódik –, majd amint nem felel meg céljaiknak, nemhogy eldobják, de még meg is tapossák, csak mert megtehetik.
A Katona Kamrájában mindez a nyomasztó, fájdalmasan ismerős történet és közeg vöröslő, csillagos, minden puhaságot nélkülöző ketrecben tárul fel, ám hiába a kínai zászlót idéző díszlet, a vágott szemet stilizáló smink, az Öcsiben fel-felcsapó és a zenében sejtetett tradíció, az áthallások elkerülhetetlenek. Napsugár nagymonológja ugyanúgy elhangozhatna egy mai, budapesti tribünön valami naiv, ambiciózus diák szájából, ahogy az a kínai közszolgálati tévé közvetítésében – csak a vége lenne más, még szerencse.
Még, és szerencsére.
Frances Ya-Chu Cowhig: A tökéletes boldogság világa
Katona Kamra, bemutató: 2017. március 11.
Rendezte: Máté Gábor
Napsugár: Mészáros Blanka
Öcsi; Ran Feng, szénbányász: Dér Zsolt e.h.
Li Han, Napsugár apja; James Lin, gyáros: Dankó István
Lao; Gao Csen, rendőr; Mr. Destiny: Bán János
Artemis Csang; Wang Hua, szülésznő, majd ezermester: Szirtes Ági
Qing Su Min, rendőr; Xiao Li, Napsugár és Öcsi anyja; Ming-Ming, gyári munkásnő: Borbély Alexandra
Díszlet: Cziegler Balázs, Jelmez: Füzér Anni, Jelmez-asszisztens: Kovács Ildikó, Tóth Hajni, Zene: Dargay Marcell, Hang: Wirth Tamás, Fény: Pető József, Dramaturg: Török Tamara, Asszisztens/Súgó: Fejes Vera
