Kultúra

Visszatér a mozikba a Harry Potter-széria

A filmsorozatot a Legendás állatok és megfigyelésük apropóján fogják ismét műsorra tűzni.

Október közepén egy hétre visszatér a komplett Harry Potter-filmsorozat a legtöbb amerikai és néhány európai IMAX-moziba, hogy a Warner Bros. ezzel a húzással hergelje és készítse fel a rajongókat a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) című új varázslós produkcióra. A Vairety értesülései szerint

a nyolc Harry Potter-filmet október 13-tól láthatják majd a nézők a válogatott IMAX-mozikban.

Miután a szóban forgó mozik listája jelenleg még nem ismert, így egyelőre az is kérdéses, hogy Magyarországon is lesz-e Potter-maraton, vagy sem.

Az egyhetes vetítéssorozat keretében egyébként a J.K. Rowling által írt forgatókönyvből és Eddie Redmayne főszereplésével készült Legendás állatok és megfigyelésükből (előzetes itt) is láthatnak majd részleteket a nézők, sőt: Los Angelesben és Londonban pedig közönségtalálkozók is lesznek, melyeken a produkció szereplői is meg fognak jelenni.

A 2001-2011 között készült Harry Potter-filmekre mindeddig 216 millió dollárért (60 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők világszerte az IMAX-mozikban. A nyolc film teljes mozis bevétele pedig globálisan 7,7 milliárd dollárra (2123 milliárd forintra) rúg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik