Nem igazán mondható rád, hogy kapkodsz a szerepekért. Fontosabb a család számodra, mint a színészi karrier?
Tizenévesen úgy képzeltem, képtelenség a kettőt összehozni. Vagy színész leszel, vagy anya. Éreztem a saját édesanyámon, aki szintén színész volt, hogy küzd ugyanezzel. Hiszen ha az embernek gyereke lesz, ösztönösen az lesz az első. Aztán az életem úgy alakult, hogy a kettő mégis totálisan összekeveredett. Most már nem gondolom, hogy a gyerekek jelenléte elveszi a lehetőségeket, inkább lehozza a hétköznapok szintjére a nagy eseményeket. Például amikor ott voltunk Karlovy Varyban a díjátadón, nem tudtam izgulni, mert Zsiga halálosan unta magát, izgett-mozgott a széken, és ezt a problémát kellett megoldanom.
Hajdu Szabolcs filmje kapta a fődíjat Karlovy Vary-ban
Az Ernelláék Farkaséknál elhozta a fesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt, sőt, mivel Hajdu Szabolcs szereplője is saját filmjének, a legjobb színésznek járó elismerést is behúzta. Tovább
Nem mondták még, hogy olyanok vagytok együtt, mint valami vándorszínész-família?
A huszonöt éves piros Mercink hozza is ezt a feelinget, főleg amikor megjelenünk egy ilyen szintű eseményen.
Te miként élted meg gyerekként, hogy édesanyád elismert erdélyi színész?
A gyerekeim fel vannak háborodva, ha valamelyik fesztiválra csak ketten Szabolccsal megyünk. Ilyenkor nagyon utálják, ha azt mondom „bezzeg az én időmben”. Képzeld el a nyolcvanas évek Romániáját. Engem soha nem vihetett magával sehova, szépen otthon vártam, hogy hazajöjjön és hozzon két kiló banánt. A közelébe se kerültem utazásoknak, sőt a színházba se gyakran vitt be, amíg tizennégy éves nem lettem. Valahogy sikerült normálisan megélni a gyerekkoromat, nem voltam színészcsemete.
Inspirálta a karriered?
A versek szeretete bennem volt, kiskoromban szavalóversenyeken vettem részt. Kamaszkoromban kezdtem el lázadni ez ellen. Az első velem készült interjúban azt mondtam, hogy családot és gyereket akarok, nem leszek színész. Az egész persze anyámnak szólt. Aztán valahogy mégis erre vitt az élet. Valahogy úgy, ahogy a mesteremberek megérzik, hogy olyan eszköz van a kezükben, amit kár lenne nem használni. Ha közölni akarok valamit magamról és a világról, a színészet remek eszköz. Ezt tizennyolc éves koromra ismertem fel. Ezután beadtam a jelentkezésemet a Színműre, de harmadikban otthagytam. Később ugyan befejeztem, de elmentem a sepsiszentgyörgyi színházba dolgozni.
Ez ugyanabban az évben volt, amikor Hajdu Szabolcs kirúgatta magát az egyetemről?
Igen. Ráadásul addig Marosvásárhelyen éltem, Sepsiszentgyörgy viszont még messzebb van Budapesttől. Ezt a 700 kilométert tettük meg hetente többször is. Ennek ellenére úgy fogtuk fel, hogy együtt élünk és nem egy távkapcsolatban. Minden energiánk arra ment el, hogy a következő találkozás minél hamarabb létrejöhessen.
“Nem jutok könnyű pénzekhez, mert azoknak mindig ára van”
Interjú Hajdu Szabolccsal, aki jó ideje nem pályázik a Filmalaphoz, emiatt kőművesként is dolgozott, de barátaival és hallgatóival a saját lakásában forgatott minimál költségvetésű filmet. Tovább
Miatta hagytad ott Sepsiszentgyörgyöt?
Tulajdonképpen igen, de azt is éreztem, hogy egy társulatban hosszútávon nem tudok feltöltődni. Fontos szerepek jönnek egymás után és emberileg nincs meg hozzá a hátterem. Aztán amikor elkezdtük az első közös nagyjátékfilmünket Szabolccsal, a Macerás ügyeket, biztossá vált, hogy az erdélyi színházi életemmel nem lehet összeegyeztetni. Ráadásul együtt akartunk lenni.
Furcsa, hogy amíg Erdélyben a sepsiszentgyörgyi színház üdvöskéje voltál, addig Magyarországon a színészi karriered szorosan összefügg Hajdu Szabolcs munkásságával.
Talán azért, mert soha életemben nem gondolkodtam karrierben, mindig az motivál a döntéseim meghozatalában, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Élem a saját magam kis életét és az az igazság, hogy a saját munkáink körül jóval több feladatot látok el, mint hogy játszom a filmekben.
Hajdu Szabolcs úgy fogalmazott, hogy nem vesz részt jellemet erodáló munkákban, például nem rendez valóságshow-kat és reklámokat sem. Neked van listád arról, amit nem vállalnál?
Konkrét példa. Ha mondjuk az egyik kereskedelmi tévé felkérne zsűrinek egy tehetségkutatóba, elmennél?
Biztos, hogy nem, mert nem érdekel ez a műfaj.
Szereplőválogatásokra szoktál járni?
Castingokra szívesen elmegyek, mert ezzel fel tudja mérni az ember, hogy érdekli-e az adott film.
Hajdu Szabolccsal az előkészítéstől kezdve a forgatókönyvíráson át az utómunkáig minden folyamatban benne vagy. Legutóbb Jeles András filmjében szerepeltél, milyen volt, hogy ott „csak” színész voltál.
Valóban nagyon szokatlan volt a helyzet, gyorsan kellett belerázódnom a világába. Csak ilyenkor az a szar, hogy hirtelen vége szakad, és a bemutatóig fogalmad sincs arról, hogy ez sikerült-e. Ráadásul amikor egy jó munkában veszel részt és az rövid ideig tart, van egy olyan érzésed, hogy jó lett volna velük több időt tölteni.
Viszont hiába veszel részt Hajdu Szabolccsal egy teljes munkafolyamatban, mindig csak szereplőként vagy feltüntetve a stáblistán. Miért?
Mert úgy érzem, tényleg csak segítem, megkönnyítem a munkáját és rezonálok vele. A felelősség Szabolcsé. De például a következő film forgatókönyvének megírásában sokkal inkább részt veszek, ez fel is lesz tüntetve, de nincs sok jelentősége. Nincs szükségem ilyenfajta kreditekre, hiszen nem tervezek más területen dolgozni, mint színészként. Ha ragaszkodnék hozzá, persze nem lenne semmi akadálya.
Hülye vagy, ha nem nézed meg az Ernelláék Farkaséknált
Nem túl nézőbarát a cím, de zseniális az alkotás. Hajdu Szabolcs elkészítette legjobb filmjét. Kritika.
Az Ernelláék Farkaséknálban az egész családod színészkedik. Viszont annyira személyes(nek tűnik) a cselekmény, hogy nem tűnik játéknak. Például a gyerekkel való élet valóban olyan viszontagságos, mint a filmben?
A gyereknevelés nehézsége generációs probléma. Sokat beszélgetek erről barátokkal, illetve idegenekkel is a film után és látszik, nagyon sokszor homlokegyenest mást szeretnénk csinálni, mint ahogy velünk foglalkoztak. De aztán mindig eljön egy olyan pillanat, amikor ráébredünk, nem működik és mégis elkezdünk visszatáncolni az ismert sablonokhoz. Hánykolódunk, próbálunk utat vágni, de közben a hozott minták és az elveink között csapódunk ide-oda.
A részetekről mennyire kitárulkozás az Ernelláék?
Inkább az egészben vagyunk benne, mint a részletekben. A félelmeink vannak benne, ugyanakkor nem akarunk hamis képet mutatni magunkról, hogy nálunk mindig minden rendben.
Biztosan odamennek hozzátok olyanok, akik azt mondják, ez a film az ő történetük is lehetne.
Ez is volt a cél, hogy a környezetünkben fellelhető problémákat is megjelenítsük.
Kőkemény dráma az egész, ennek ellenére Szabolcs legviccesebb filmje eddig. A miskolci CineFest nézői például sokszor hahotáztak. Ez azért túlzás, nem?
Talán nem, mert, sokaknak felszabadító érzés lehet a felismerés, hogy saját magán nevet.
Volt abban terápiás célzat, hogy megírjátok az Ernelláékat?
Nem, de a végén mégis az lett. Tisztázódott bennünk sok minden. Szabolcs például olvasta egy kritikában, hogy Farkas narcisztikus. Ő persze narcisztikusnak írta meg a karaktert, de aztán elgondolkodott, hogy benne is vannak-e ilyen elemek.
És vannak?
Vannak, és nagyon tetszett, hogy visszahatott rá, és elkezdett gondolkodni ilyeneken is.
El tudom képzelni a szituációt, ahogy a filmben, Hajdu Szabolcs a valóságban is azt mondja a fürdőszobában, hogy szépen öregszel.
Ja, igen, azt én is. Egyébként ezt én mondtam egyszer, hogy jól áll neki az öregedés.
A szerepeitekben és való énetekben az is közös, nehéz eldönteni, miből is élnek igazán.
Esetünkben változó. Volt, amikor hosszú ideig készítettünk nagyobb filmet, akkor a saját gázsinkat éltük fel. Aztán voltak nehezebb időszakok, amikor én egy illatszerboltban, Szabolcs pedig kőművesként dolgozott. A családunk is támogatott minket. De ezzel nincs is semmi gond,
Ennyire fontos számotokra a kötöttségek nélküli élet?
Talán a legfontosabb.
Elképzelhető, hogy Lujza lányod a te hivatásodat választja?
Majd eldönti, de esetében is igaz: olyan tudás van a birtokában, mintha elvégezte volna valamelyik filmművészeti egyetemet. Ráadásul megtanulta tőlünk a legfontosabbat, hogy élvezni kell a munkát.
Miként lehet például élvezni egy olyan jelenetet, amit a Biblioeque Pascalban is láttunk tőled? Egyik kezedben a kisgyerek Lujza, a másikban meg egy nehéz koffer.
Tipikus forgatási helyzet, ami egyszerűnek tűnik, de nagyon nem az. Százötven statiszta volt jelen, hideg volt és korán, nekem pedig ez volt a feladatom, hogy húzzam a bőröndöt és vigyem a gyereket. Sokszor. Viszont Lujza egyszer csak azt mondta: „édesanya, Geri nem integet vissza.” Ő volt a focus puller, és nagyon kedvelték egymást. Vehettük újra a jelenetet.
Legközelebb a saját édesanyádat alakíthatod. Miként jött az ötlet?
Sokáig nem foglalkoztam az anyám életművével, szándékosan eltoltam magamtól, nem érdekelt. A felvételire készülve például véletlenül egy olyan verset választottam, amit az egyik lemezén ő is előadott. Felhívta a figyelmemet erre, én meg rögtön ki is vettem a repertoárból. Élete végéig figyelmen kívül hagytam, utána pedig a fájdalom miatt nem foglalkoztam a szellemi hagyatékával. Tíz évvel a halálát követően jött ez a pillanat, amikor elég erősnek éreztem magam, hogy megvizsgáljam a szakmai életét. Két hétre rá
A leírtaknak annyira penge a felépítése, néha olyan részletes, mintha egy forgatókönyvíró szoftver dobta volna össze az anyagot. Egy jelenetből kiindulva kezdtem felépíteni a sztorit és hozzászerkesztettem, amit érdekesnek tartottam. Van már jó kétszáz oldalnyi lefordított anyag, nagyrészt dialógusok, ez alapján fogunk forgatókönyvet írni.
Színdarab vagy film készül belőle?
Az alapanyag jó lehet színházi előadásnak, hangjátéknak, de filmnek is. Most úgy néz ki, utóbbihoz állunk a legközelebb.
Pályáztok vele, vagy ez is no budget/low budget film lesz?
Még nem tudom, hogyan kaparjuk össze rá a pénzt, de jó lenne, ha minden stábtagot ki tudnánk fizetni a végén. De az is igaz, hogy annyira jól esett az Ernelláékat megcsinálni úgy, hogy nem volt nagy pénz, meg nagy felelősség, külső beleszólás, hogy jó lenne ezen az úton maradni. Az átlagos pályázati folyamat amúgy is túl hosszú ideig tart, mindjárt negyven vagyok, mire pénzhez jutnánk, lennék vagy negyvenhárom is, pedig jó lenne a harmincöt éves anyámat plasztikai műtétek nélkül eljátszani.
