Legutóbbi filmed, a Délibáb után látványosan magad alatt voltál. Ez szerepet játszott abban, hogy a színház felé nézz?
Nem emlékszem az életemből olyan időszakra, amikor ne lettem volna magam alatt, a Délibábnak ehhez nem sok köze van, inkább az adott kor atmoszférája, ami meghatározza a hangulatomat. Egyébként mindig is szerettem feltöltődésképpen visszatérni a színházba. A Délibáb persze egy speciális eset volt, azután fokozottan jól esett visszamenni egy szűk baráti körbe.
Délibáb – a magyar eastern
Az Isaach di Bankolé által alakított Francis egy afrikai focistát alakít, aki egy bundabotrány elől menekül a lehető legmesszebb hazájából, hogy a zsákmányolt pénzét biztos helyen tudhassa, illetve lerázza üldözőit. Egy magyarországi falucskába jut el, ahol kvázi kosztért és kvártélyért dolgoztatja egy főleg románokból és magyarokból álló gengsztercsoport. Tökéletes Sergio Leone hommage, tökéletes hangulattal, de valahol hibádzik az igazi “hajduszabolcsizmus”. Kritikánk itt.
Kicsit úgy érzem, a színház felé menekültél a filmkészítés elől.
Nincs ilyesmi bennem. A lehetőségeimhez képest én mindig azt csinálom, ami a legjobban érdekel. Mint mondtam, már korábban is rendeztem színházi előadásokat. Bár lehet, hogy a rendezés helyett a létrehozás jobb kifejezés, mert klasszikusok által megírt színdarabot még nem állítottam színpadra. Szerző voltam, aki elmesélt egy történetet a barátaival. Annak idején a Tamara egy ugyanilyen színházi adaptáció végeredményeként született, és most az Ernelláék Farkaséknál is. Valójában színházi emberként tartom magam számon, és az, hogy filmeket is készítek, az csak egy plusz lehetőség számomra, de mindig is színházi közegben éreztem jobban magam.
Miért?
Kevesebben vagyunk, rendszerint barátok. A filmforgatásokon a stáb 80%-a technikai ember. A színházban ez fordítva van. Minimális a technikai személyzet létszáma. Az Ernelláék esetében szinte mindent mi magunk csináltunk. Mi építettük, mi bontottuk a díszletet, és világítás sincs. Mindenki művész, nincsenek félreértések, nem kell falakat áttörni, koncentráltan tudunk a témával foglalkozni. Jobban élvezem ezt.
Van ennek köze ahhoz, hogy a film egy véglegesített, adathordozóra kiírt történetet mesél el, míg a színdarab előadásról előadásra változik és fejlődik?
Ernelláék Farkaséknál – a színdarab
Ernella, Albert és 10 éves kislányuk, Laura egy évvel ezelőtt a jobb megélhetés reményében elhagyják az országot, de Skóciában nem boldogulnak, ezért hazajönnek. Az éjszaka közepén beállítanak Ernella nővéréhez, Eszterhez. Eszter férjével, Farkassal és 5 éves kisfiukkal, Brúnóval jobb egzisztenciális körülmények között élnek Ernelláékkal szemben, akik komoly anyagi problémákkal küzdenek. A két család között soha nem volt igazi összhang. Ezt csak Eszterék érzik, Ernelláék szeretnek Eszteréknél lenni, pedig semmiben sem értenek egyet. A kérdés, hogy a két család hogyan és meddig tudja elviselni egymást Eszterék albérletében.
Igen. A színházi előadásokat és a színházi bemutatókat kifejezetten szeretem, azok ünnepnapok számomra, míg a filmpremierek valóban rémálmok. Azokon teljesen tehetetlennek érzem magam. Nem tudok mit csinálni. Sőt, utána sem. A színházban viszont a közönséggel együtt élem meg azt a másfél órát, amíg a darab tart. Akkor van dolgom. A filmbemutatón is lenne persze, például képviselni a filmet, mosolyogni, parolázni, de a filmkészítésnek ezt a szakaszát szeretem a legkevésbé.
Mikor támadt az ötleted, hogy az Ernelláék megállnák a helyüket vásznon is?
A színházi premier után, látva közönség reakcióját, már éreztük a többiekkel, hogy érdemes lenne filmet is készíteni belőle, és nincs különösebb kockázata, hiszen kevés a szereplő, csak dialógusokra épül, egyetlenegy lakásban játszódik, ezért viszonylag egyszerűen meg lehet csinálni.
Nem jutott eszedbe, hogy pályázz vele a Filmalapnál?
Nem akartunk várni vele, mert lendületben voltunk. Még nem volt semmilyen anyagi hátterünk, de meghatároztuk a forgatás időpontját, és amit kitűztünk, be is tartottuk: pont akkor kezdtük el a forgatást, amiben megállapodtunk és annyi idő alatt forgattuk le a filmet, amennyit megbeszéltünk. Ilyen szempontból mintaszerű forgatás volt. Az egész motorja Muhi Zsófi volt, aki végig hitt abban, hogy ezt meg lehet csinálni így. És meg is lehetett.
Ernelláék Farkaséknál – a film
A darabhoz hasonlatosan a film is az egymástól eltávolodott rokonok újra találkozásakor felszínre törő konfliktusok sorát mutatja be: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából és Eszterék kénytelenek befogadni őket. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, felszínre hozva a lappangó ellentéteket. Hajdu a saját otthonában a családjával és az operatőr-szakos tanítványaival forgatta új filmjét, amely egy fojtogató kamaradráma.
Egy film leforgatásához viszont kell technika, stáb, catering…
A film a mi lakásunkban forgott, csak néhány szereplő volt, de ők mind a barátaink, akik boldogan jöttek. Örömjáték volt, olyan, mint amikor megbeszéled a haverjaiddal, hogy lementek focizni hétvégén. Kellett hozzá persze némi pénz, de onnantól, hogy elhatároztuk, ez a film elkészül, Herner Dániel, a film egyik producere talált olyan embereket, akik az anyagiakat, ami kellett hozzá, privátban belerakták. Később beszállt a Focus Fox utómunka stúdió is, ami szintén nagy segítség volt. A stábtagok az akkori BKF-ről, a mostani Metropolitan Egyetemről érkeztek, ahol épp a mesterképzés hallgatóit oktattam. 13 operatőr fényképezte a filmet, minden operatőr szakos hallgató kapott egy szeletet belőle. A hangosztály a Színház és Filmművészeti Egyetemről jött, itt a 13. kerületben élő barátaink főztek felváltva a stábnak. A stáb átlagéletkora egyébként nagyjából 22 év volt.
Amit te húztál felfelé…
Magasan én voltam a legidősebb. A gyerekeink pedig, akik szintén szerepelnek a filmben (hisz a darabban felnőtt színészek alakítják a kicsiket), azok meg lefelé húzták.
Mennyire volt nehéz a gyerekeiddel forgatni? A Biblioteque Pascalban a lányod szerepelt ugyan, de szövege nem volt. Itt azonban mindkettőnek volt.
Lujza nemcsak a Biblioteque Pascalban, hanem A Te országod című tévéfilmben is szerepelt, sőt, már másoknál is játszott, például a Buharovok legutóbbi filmjében, így vele nagyon könnyű volt, hiszen kicsi kora óta tudja, érzi és élvezi a filmkészítést. Zsigmonddal voltak küzdelmek, akadtak jelenetek, amiket csak egyszer lehetett felvenni, és mindig be kellett ígérni valamit. Például McDonalds-os kaját. De ez ilyen, szerencsére nem vagyunk egyformák.
A való életben is nagy Bud Spencer-rajongó, ahogy a darabban?
Igen. Bár most már Jackie Chan a menő. Meg a szuperhősök. Meg végülis mindenki.
Konkol Máté – Hajdu Szabolcs hallgatója, majd rendezőasszisztense:
“Szabolcs első elképzelése az volt az operatőrök rendezés-óráin, hogy mindenki rendezzen és vegyen fel egy kis részt egy később összefüggő történetet alkotó filmhez, táplálkozva abból, amiket baráti társaságokban vagy a villamoson utazva tapasztalnak, de erre talán nem volt elég nagy a lelkesedés. Viszont pont ekkor volt az Ernelláék bemutatója, és azt találta ki, hogy rendez egy filmet, amit a hallgatók vennének fel tizenkét epizódban. Mivel én csak belógtam ezekre az órákra, nem tudtam, hogy lesz-e szerepem a filmben, de júliusban végül jött egy hívás Muhi Zsófitól, hogy ráérnék-e néhány hétre, hogy rendezőasszisztens legyek. Mondtam, hogy persze, nem kérdés, hogy vállalom. Mielőtt felvettem a kapcsolatot Szabolccsal, három magyar rendező-példaképem volt, akitől szívesen tanultam volna, vagy dolgoztam volna alattuk. Az egyikük Jancsó Miklós volt, aki sajnos elhunyt, a másikuk Tarr Béla, aki visszavonult a rendezéstől, mielőtt én tanulni kezdtem azt, a harmadik pedig Hajdu Szabolcs. Vele sikerült.”
Ezek szerint helytálló az érzés, hogy az Ernelláék Farkaséknál valójában tényleg rólad és a családodról szól?
Nem. Mi eljátszunk valamit családilag, egy olyan történetet, ami egy családról szól, és sok más családról is, de csak annyira személyes, amennyire bármilyen más művészeti alkotás az. Sok mindenki története benne van, többek között a színészeké, akik a darab elkészítésekor egyszerre dramaturgiai tanácsként is közreműködtek. A kezdet kezdetén nem kész forgatókönyvvel érkeztem a próbára, hanem gondolatokkal. Beszélgetni kezdtünk, összevetettük a tapasztalatainkat, és csak ezután kezdtem megírni a jeleneteket. Ezeket rögtön lepróbáltuk, hogy minél hamarabb lássuk, működik-e vagy nem. Nyilvánvalóan sok mindent használunk abból, ami velünk történik, de nem ez volt a jellemző, hanem inkább az, hogy mindent felhasználunk, ami körülöttünk történik és megragadható. Mindent potenciálisan használható dramaturgiai elemnek tekintettünk. Végső soron természetesen magunkban kell mélyre ásni, különben megvan a veszélye annak, hogy cinikus, kívülálló pozícióból csak egy groteszk karikatúrát gyártunk. Abból indultunk ki, hogy nem különbözünk nagyon az átlagtól, mert ugyanazokat az ösvényeket járjuk, mint mások. Az otthoni mindennapok történései a családok nagy százalékánál ugyanúgy zajlanak. Ha ezekről minél részletesebben és pontosabban tudunk beszélni, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy ezt mások is be tudják azonosítani.
Sokadjára dolgozol együtt a feleségeddel, Török-Illyés Orsolyával. A darabban is van utalás arra, hogy 20 éve együtt vagytok és ez kicsit problémás. A színész-rendező párkapcsolatok ritkán húzzák ennyi ideig. Ti hogyan vészelitek át, hogy 24 órában együtt éltek és dolgoztok. Ez esetben pont arról alkotva, hogy milyen is együtt élni és dolgozni?
A magánéletet nem visszük be a munkába. Legfeljebb szublimálva, egy történeten keresztül. Annyira élvezzük csinálni, és annyira szeretjük együtt felfedezni az alkotási folyamat minden pillanatát, hogy amikor egymással dolgozunk, azok számunkra ünnepnapok. Azért csináljuk, mert szeretjük csinálni. Különben nem is lenne értelme. Ezért lenne jó filmet is úgy csinálni, hogy nem kínlódás, de sajnos legtöbb esetben az. A színházban Orsolyával nagyon jó együtt lenni, rengeteget segítünk egymásnak, s ő amellett, hogy eljátssza ezeket a szerepeket, masszívan benne van az ötletek kitalálásában és a dramaturgia alakításában. Sosem írjuk ki a nevét szerzőként, csak színésznőként, pedig vastagon benne van ő is ezekben, de ezen kívül részt vesz a promóciós tevékenységekben, és a szervezést is gyakran ő intézi, sőt, beleszólása van abba is, hogyan nézzen ki egy plakát vagy a trailer. Ez igazából nem egy alá/fölérendelt viszony rendező és színésznő között, hanem egy 20 éve nagyon jól működő szerzői kapcsolat.
Mennyiben tér el a filmadaptáció a színházi verziótól?
A szöveg és a szereplők ugyanazok, de nem egy fényképezett színházat és nem is egy előadás leegyszerűsített verzióját kell elképzelni, hanem egy filmet. És azáltal, hogy a formanyelv változik, a hangsúlyok is tolódnak. A darabnak nincs igazi főszereplője, a filmnél viszont nagyon meg kell határozni, hogy kire fókuszálunk. Határozottabban kell mindent hangsúlyozni. A filmben minden konkrét, a lakás lakás, a gyerekek igazi gyerekek. A színház megengedi a stilizációt, a film kevésbé.
Mennyire volt komplikált, hogy te is részese vagy a filmnek, valamint a darabnak, és nem tudod instruálni magad?
Ilyenkor Orsolya és a többiek szólnak, ha valamit nem jól csinálok . De nem bonyolultabb. Sőt, jóval gyorsabb is, mert jobban érzem a tempót, az atmoszférát. Tudom, minek kell a kamera előtt megteremtődnie, mert érzem belülről.
Farkasék, akiket ti alakítottatok Orsolyával, egzisztenciálisan rendben lévő család. Így, hogy távol maradsz a Filmalap zsírosbödönétől, miből tartod el magatokat?
Azt mondhatom, amit az öreg Jancsó mondogatott mindig: egyszer hopp, máskor kopp. Amikor elhatároztam, hogy egy kicsit mentálisan regenerálódni szeretnék, együtt járt azzal, hogy egzisztenciálisan el kell mennünk a végletekig. Ami azt jelenti, hogy nem jutunk könnyű pénzekhez. Az ilyen pénzeknek egyébként is mindig ára van. Méghozzá teljesen kiszámíthatatlan, hogy milyen ára. Ezért megesett, hogy dolgoztam kőművesként, Orsolya meg elárusítóként egy illatszerboltban. Legalább tudtuk, hogy miért kapjuk a pénzünket. De aztán persze dolgoztam színházrendezőként is, meg tartottam workshopokat is Magyarországon és külföldön egyaránt. Valamikor folyamatosabb bevételeink vannak, de van úgy, hogy semmilyenek, és ezért rászorulunk a családra. De ez mindig így volt. Sose volt máshogy.
Konkol Máté:
“Pont a Délibáb premierje környékén kezdtem bejárni Szabolcs óráira. Jó volt végignézni, hogy a bemutatóját követően Szabolcsba fokozatosan visszatért a lélek, most már nagyjából öt projekten dolgozik egyszerre és 0-24 színházzal vagy filmmel foglalkozik. Nagyon pörög és marhára tudja, mikor mit fog csinálni, és hogy nem kell ahhoz 300 millió forint, hogy filmet készítsen, csak egy jó stáb. Sőt, olyat is mondott, hogy ezentúl évente egy filmet tudna készíteni az Ernelláék mintájára. Emellett majd persze lehet, hogy pályázik a Filmalaphoz, de annak a lefutása amúgy is három-négy év, minimum.”
Az Ernelláék Farkaséknál Karlovy Vary-ban debütál. Mikor mutatják be Magyarországon?
Ősszel. De az, hogy Karlovy Vary-ban beválogatták a versenyprogramba, csak hab a tortán, hiszen már attól boldogok voltunk, hogy egyáltalán elkészült a film, mert az, hogy egy barátokkal és hallgatókkal együtt elkészített film A-kategóriás fesztiválon debütál és ott lesz a világpremierje, tényleg fantasztikus. Nem is tudom, mikor örültem valaminek ennyire .
Mi a következő terved? Újra darabot rendezel vagy filmet?
Amikor az Ernelláék Farkaséknált játszottuk Debrecenben, a Páholy Lakásszínházban, Végh Veronika, az intézmény vezetője annyira megszerette a darabot, hogy úgy döntött, megfinanszírozza a következő előadásunkat. Ezt ősztől a debreceni helyszínen kívül Budapesten a B32-ben, és Szegeden a Reök Palotában is fogjuk játszani párhuzamosan. Emellett van további három filmtervünk különböző fázisokban és egy másik színházi előadásunk is, ami nemzetközi koprodukcióban készül és már elkezdtük a próbafolyamatát.
