A zajos Rákóczi úton három nappal ezelőtt, szombat este gyulladt ki a Fókusz Könyváruház, amiről mi is beszámoltunk, most viszont ugyanazt a házat egy egészen más oldaláról vizsgáljuk meg.
A mai bérház 1834-ben átadott földszintes elődjére 1847-ben újabb emelet került az új tulajdonos, Glasz József szíjgyártó megrendelésére, de, húsz évvel később következő tulajdonosa, Ortner Sámuel rőföskereskedő újabb szinttel bővíttette azt. Ez a néhány év, vagy évtized eltéréssel bővítés a XIX. századi Pesten teljes mértékben elfogadottnak számított, így senki sem kapta fel rá a fejét, de a századforduló után már minden társaságban közepesen kínos volt megjelenni úgy, hogy az ember otthona egy toldozott-foldozott, hetven éves klasszicista bérház, szóval Ortner 1907-ben bekövetkezett halála után lánya, Gizella lebontotta azt, majd felkérte a kor két szupermenő építészét, a Löffler Sándor-Löffler Béla testvérpárt, hogy tervezzenek egy hatemeletes, modern házat a telekre.
A Kazinczy utcai zsinagógát, a Dob utcai izraelita hitközségi házat, és egy egész sornyi belvárosi bérpalotát jegyző (egy kevésbé ismert épületük, az Aradi utca 57. korábban már szerepelt a sorozatban) Löfflerék természetesen vállalták a feladatot, így 1912-re megszülethetett a ma is álló lakóház, melyről a Vállalkozók Lapja így írt:
Az épület ma jórészt eredeti formáját őrzi, de apróbb díszei a második világháború és az 1956-os forradalom pusztításának köszönhetően eltűntek. Ezen az 1956-os fotón például tökéletesen kivehetőek a szintek közti domborművek, a friss képről viszont már hiányzik:
A legfelső emelet is későbbi átalakítás, vélhetően egy világháborús sérülés nem túl minőségi javítása, de a ház karakteréhez a legtöbbet hozzáadó négy óriási díszítőszobor nagyobb sérülések nélkül túlélte az elmúlt száz évet.
A lépcsőházból a belső udvarba benézve azért látszik, hogy ez a szint milyen markánsan elüt a többitől:
Kár, mivel a függőfolyosók még mindig erősen árasztják a századelő polgári hangulatát:
Az erőtől duzzadó, ágyékkötős férfiak a lenyűgözően zseniális szobrász és festő Maróti Géza rabicolt gipszből készült művei, melyeket legutóbb 2009-ben restauráltak.
Az épületben működött Pátkai Jenő Bélyegáruháza,egy szőnyegáruház, Ungár Sári művirágüzlete (!), a Fővárosi Divatáruház és a Turul Cipőgyár egyik boltja is, de Dr. Hell Ferenc főorvos (a legjobb név egy ilyen munkakörhöz!) röntgen-laboratóriuma, az 1949-ben államosított Babkávé Eszpresszó, az Alkalmi Áruk Háza Vállalat központja, és a Könyvértékesítő Vállalat Könyváruháza, melynek méretét 1982-ben a duplájára emelték, ma pedig a Fókusz Könyváruháznak ad otthont.
A házhoz egyáltalán nem illő modern kapun belépve egy tágas folyosón találhatjuk magunkat, melynek boltozatát tucatnyi dombormű díszíti, de a mintázatok folyamatosan ismétlődnek.
A kapu mellett egy ma már elég ritkán látható, falba süllyesztett szekrényt találhatunk, mely a ház egyenárammal való ellátásáért felelős kapcsolókat tartalmazta, fedelén pedig a Budapesti Általános Villamossági Rt. Kazinczy utcai transzformátorházának (ma az Elektrotechnikai Múzeum és a Tesla Budapest használja az épületet) címe áll:
A lépcsőházban érdekesen keverednek az 1910-es évekből megmaradt elemek a Kádár-kori felújításokkal és modernizációkkal, így egy fura egyveleget kapunk:
Az épület külső és belső állapota mindezektől függetlenül elég átlagos, és egyértelmű, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti – szerencsére, hiszen pusztulásával egy premodern építészeti gyöngyszem tűnne el a magyar modern építészet palettájáról.
