Már nem is kell olyan sokat aludni és végre világszerte megérkezik majd a mozikba a már hónapok óta az év egyik legvárósabb filmjeként számon tartott Suicide Squad – Öngyilkos osztag, amelyhez a promóciós hajrának megfelelően immáron csaknem naponta érkeznek újabbnál újabb tartalmak. A most megjelent legújabb előzetesféle a néhány nappal ezelőtti Deadshot-trailerhez hasonlóan a produkció egyik emblematikus figurájára, a tehetséges és csinos Margot Robbie által megformált Harley Quinnre koncentrál, ezáltal az ő jeleneteiből láthatunk néhány újat, természetesen a már korábban is ellőtt ismerős snittek mellett.
A David Ayer rendezésében készült akcióőrületben Robbie kisasszony mellett Will Smith (Deadshot), Joel Kinnaman (Rick Flagg), Jai Courtney (Captain Boomerang), Adewale Akinnuoye-Agbaje (Killer Croc), Jay Hernandez (El Diablo), Cara Delevingne (Enchantress), Adam Beach (Slipknot) és Karen Fukuhara (Katana) fogja alkotni a lehetetlen akciók végrehajtására megalakuló flúgos kommandót. Az (egyik) ellenfelükként megismerhetjük majd a produkció szenzációjaként is emlegetett Jared Leto-féle új és nagyon beteg Jokert is, a hab a tortán pedig a Ben Affleck-féle Batman felbukkanása lesz a filmben.
A Suicide Squad – Öngyilkos osztag augusztus 4-én fog a magyar mozikba kerülni.