Ha a szikár tényeknél maradunk, 14 évvel ezelőtt ezen a napon két eltérített utasszállító gép csapódott a World Trade Center ikertornyaiba, sőt a Pentagon épületét is támadás érte, illetve egy gépen az utasoknak sikerült megakadályozniuk a gépeltérítőket. A támadásoknak hivatalosan 2995 ember esett áldozatául. Polemizálhatunk azon, vajon „kinek állt ez érdekében”, vagy kik voltak az elkövetők, s ennek hátterében milyen politikai szálak húzódnak, de cikkünk szempontjából inadekvát a kérdés.
Egyébként ilyen jellegű tényfeltárásra Michael Moore, a Bush-korszak legnagyobb bírálója már vállalkozott, így aki konkrétan egy olyan filmet szeretne megnézni, amely a szeptember 11-i terrortámadás vélt vagy valós háttérsztoriját taglalja, a Fahrenheit 9/11-et nézze meg (ne pedig valami YouTube-os konteófilmet). Ennek a filmnek a megemlítésével pedig utalni szeretnék arra is, miről nem lesz szó a cikkben.
Valójában ugyanis arra vállalkozom, hogy kisebb merítést nyújtsak abból, hogy az amerikai néplélekben oly nagy törést okozó tragédia miként jelenik meg a filmvásznon, s nemcsak azokat az alkotásokat vizsgálva, amelyek konkrétan a témát járják körül, hanem amelyek megidézik azt valamiképpen.
New York, New York
Tekintve, hogy New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb városa, s egyben a hihetetlen iparosítás, valamint a műszaki fejlődés szimbóluma, a mozivásznon sokszor adta magát, hogy pont ez a város váljon az enyészet martalékává, kataklizma áldozatává, vagy csak simán legyen posztapokaliptikus senkiföldje. New York szinte a 20. század kezdetétől a filmekben leggyakrabban elpusztított városok közé tartozott. A legismertebbek közé tartozik az 1951-ben a magyar származású Rudolph Máté rendezésében készült Világok összeütközése (When Worlds Collide), amelyben a metropoliszt áradás pusztítja, de már-már közhelyszámba megy A majmok bolygója zárójelenete is, ahol a főhős a Szabadságszobor romjaival szembesül. Emlékezetes lehet még a Menekülés New Yorkból, amelyben elnyomó erők jelennek meg, esetleg a Szellemirtók, amelyben a hatalmas Michelin-baba habcsókszörny zúzza le a felhőkarcolókat, A függetlenség napja, amelyben az UFÓ-k aprítják miszlikbe a várost, de eszünkbe juthat még az Armageddon, a Godzilla vagy a Deep Impact is. A pusztítást általában a legikonikusabb helyszínek sínylették meg: a World Trade Center mellett a már említett Szabadságszobor, vagy a Brooklyn-híd és az Empire State Building.
Ez valami film, vagy a valóság?
Az eset történtekor a tévé előtt ülő emberek egy része el sem hitte elsőre, hogy mit lát, annyira lehetetlennek tűnt az, hogy egy utasszállító repülőgép a WTC-be repül, s valljuk be, tényleg nehéz azt feldolgozni, hogy a történelem előttünk zajlik. Mivel rengeteg felvétel készült az esetről, a trauma feldolgozásában később amolyan vizuális reprezentációként funkcionáltak, amelyek aztán 9/11 ikonográfiájának részévé váltak. Ez a posztapokaliptikus történés azonban először művészi öncenzúrára sarkallt sokakat. Kezdetben csak a katasztrófafilmek és a WTC-t bárhogyan megidéző alkotások kerültek le a vászonról, később pedig New Yorkkal is kedvesebben bántak az alkotók. Akadt olyan, a tragédia környékén mozikba kerülő film, amelynek a plakátjáról kiretusálták az ikertornyokat, míg más filmből egyszerűen kivágták azokat a jeleneteket, amelyeken szerepel, de például Steven Spielberg azt mondta, ez egyszerűen alakoskodó kegyeletikérdés-kreálás, ő például nem volt hajlandó változtatni az A.I. – Mesterséges értelem című sci-fijén. A filmet ugyan hat héttel a katasztrófa előtt mutatták be, így ha akarja sem tudta volna eltüntetni a jövőben játszódó film ikertornyait, amelyek a sci-fiben az időszámítás után 12 000 körül még mindig állnak. A DVD-változat megérkeztére azonban már változtathatott volna ezen, mégsem tette, hiába állt a viták kereszttüzében.
Az éppen 2001 szeptemberében induló 24 című sorozat azonban már megalkuvóbb volt, hiszen az első epizód egy elnökjelölt elleni merényletet mesélt volna el, amelyben egy repülőgép is felrobban, ám ennek külső képeit végül kivágták a tévében végül levetített részből. Számos film azonban el sem készülhetett azért, mert a gyártók úgy gondolták, nem lenne szükség arra, hogy akciófilmekkel tömjék a gyászoló amerikai nemzet fejét. Készült volna például Arnold Schwarzenegger főszereplésével folytatás a Két tűz közötthöz, ám James Cameron kukázta az ötletet, mert úgy gondolta, a terrorizmusból ezután nem szabad viccet csinálni. Hasonlóan elkaszált ötlet lett a WW3.com, amelyben kiberterroristák egy csoportja eltérített volna egy Boeing 767-est, amely a Central Park közepébe, pont egy Simon és Garfunkel koncert helyszínére esett volna. A Luc Besson által patronált és 1998 óta dédelgetett projekt szeptember 11. után végleg feledésbe merült.
Ne bántsuk New Yorkot!
A 2004-es Holnapután igen érdekes csodabogár, hiszen New York lett a katasztrófafilm fő helyszíne (három évvel a tragédia után elsőként), de a rendező elég kegyesen bánt a várossal. Hiszen hiába önti el ugyan a szökőár a metropoliszt, épületeiben nem esik komolyabb kár, sőt, miután radikális hőmérséklet-esésre kerül sor, szinte konzerválják New Yorkot az örökkévalóságnak. Bezzeg Los Angeles közel sem jár ilyen jól, a tornádók gyakorlatilag porig rombolják az amerikai filmgyártás központját.
A nyertesek: rendőrök, mentősök, tűzoltók
New York egyenruhás alakulatainak reputációja azonban egyértelműen megnőtt a tragédia után, hiszen a mentés során testi épségüket nem kímélő rendőrök, mentősök, tűzoltók sokak szimpátiáját kiváltották, ezért a mozaikszavas helyszínelő sorozatok előtt olyan szériák népszerűsége nőtt, mint például a Harmadik műszak. A sorozat meg is lovagolta az esetet, és szereplői természetesen ott voltak a „tűz közelében”. Ekkor indult a Ments meg! című sorozat is, amely egy tűzoltóállomás mindennapjait mutatta be, tagjai pedig természetesen a mentésben is részt vettek, sőt, még egy társukat is gyászolni kényszerültek, aki az összeomló felhőkarcolók alatt lelte halálát.
De nem csak sorozatokban tűntek fel a szervek, hiszen Oliver Stone 2006-os World Trade Center című filmjének is egy csapatnyi szolgálatban levő manhattani rendőr a főhőse, és természetesen a szereplők mind valós személyek. Ráadásul Michael Pena egyben a latin-amerikaiak elismerésért is sokat tett, hiszen olyan kolumbiai származású kikötői rendőrt alakít, akinek amúgy szabadnapja lenne, de azonnal egyenruhát ránt, amikor kiderül, nagy a baj New Yorkban.
Helló, Rudolph Giuliani vagyok, ez pedig itt egy kis hatásvadászat
New York akkori polgármestere kérésére dokumentumfilm is készült az esetről, de a hatásvadász Amerikai tragédia – A 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékére valójában nem lett több, mint felkavaró másfél óra tizenhat tévétársaság és több mint száz amatőr videófelvétel összevágása.
Giulianinak legalább volt indoka arra, hogy elkészíttesse a filmet (későbbi szenátori pályafutását taposta volna ki ezzel), de akad azért olyan nagyjátékfilm, amely öncélúságban és hatásvadászatban mindent visz. A 2010-ben készült Emlékezz rám két fiatalja (Robert Pattinson és Emilie de Ravin) egy-egy diszfunkcionális család borzalmaiból próbál kitörni, miközben szerelembe esnek, és úgy tűnik révbe ér életük, ha nem jönne 2001. szeptember 11.
Bicskanyitogatóan borzasztó, s egyszersmind érthetetlen a film vége, Pattinson karaktere apja irodájában ácsorog, várja, hogy amaz megérkezzen, miközben húga tanárnője egy párhuzamos montázsban felírja egy táblára az aktuális dátumot: 2001. szeptember 11. A kép visszavág Pattinsonra, a kamera fahrtol, s rájövünk, szerencsétlen főszereplőnk a World Trade Center északi tornyában áll, pillanatoktól a tragédia előtt.
The Army wants you!
Miután megtörtént az ikertornyok összeomlása, George W. Bush viszonylag hamar kihirdette a verdiktet, a bűnös az Al-kaida, név szerint Osama Bin Laden, de úgy en bloc Irak is. Az esetet a sorozások felgyorsulása követte, ezrek jelentkeztek patrióta érzelmektől megrészegedve a hadseregbe, s ez a trend még az olyan nyálszagú romantikus filmekben is előkerült, mint a 2010-es Kedves John!-ban vagy az idei Amerikai mesterlövészben, amelyekben egyaránt érzékelhetjük, milyen is lehetett a déli államokban a 9/11-es eseményektől fellobbanó hazaszeretet.
Érzékenységből jeles
Vannak azonban azok az alkotások, amelyeket tökéletesen körbeleng a tiszteletadás. Minden szentimentalizmusa mellett ilyen például a 2011-es Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close), amelynek főhőse, Oskar a terrortámadás napján veszítette el édesapját. A tizenegy éves srác azonban talál egy kulcsot apja holmijai között, amelyről azt hiszi, egyfajta üzenet. A srác a várost járva embereket és történeteket ismer meg, felismeri mások veszteségeit, s rádöbben, apja elvesztésének tragédiája nem egyedüli.
Ebbe a bekezdésbe kívánkozik Peter Greengrass leginkább témába vágó doku-drámája, a United 93-as is, amely már csak életszagú inspirációja miatt is más, mint az eddigi repülőgép-katasztrófás filmek. Emlékezzünk csak az 1997-es Az elnök különgépe című filmre, amelyben még az írók úgy gondolkodtak, ha terroristák tennék rá a kezüket egy repülőre, akkor azok egyrészt oroszok lennének, másrészt a világ egyik leghatalmasabb emberének járművét, az Air Force One-t rabolnák el. 9/11 után azonban már a vallási fanatikusok, a kisemberi sorsok és a civil kurázsi került a középpontba. A United 93-ban egyébként az a legfélelmetesebb, hogy a rendező szinte mindent megtett, hogy a lehető leghitelesebb módon reprodukálja a szeptember 11-i merénylet során eltérített negyedik gép sorsát, amelynek terroristái fiatalok, hovatovább szimpatikusak és kétkedők. Ráadásul a dialógok a fekete dobozok felvételei, illetve az áldozatok hozzátartozóikkal folytatott telefonbeszélgetései alapján lettek elkészítve.
STB.
A terrortámadás drámája egyébként olyan filmeket és sorozatokat is érintett, amelyek más műfajt képviselnek, mégis van utalás az ikertornyokra, vagy a terrortámadásra. Ilyen például a South Park, amelynek egyik epizódjában Kyle próbálja kideríteni, mi is állhat 9/11 hátterében, de a New Yorkban játszódó Jóbarátok című sorozat nyolcadik évadának első epizódja is a metropolisz polgárai számára van dedikálva. Sőt, intrójából nem is került ki az WTC tiszteletből, hiszen annak ellenére, hogy az épület elpusztult, neve egybeforrt New Yorkkal.
Emlékezzünk meg még a szintén New Yorkban játszódó Legenda vagyok című posztapokaliptikus filmről is, amelynek egyik snittjében Will Smith egy térképet tart a kezében, s X-ekkel jelöli, mely területeket vizsgálta már át. A térképrészleten a World Trade Center helyét a színész keze éppen kitakarja, így fizikailag láthatatlan lesz, ám annak hiánya így még nyilvánvalóbb lesz, pont úgy, ahogy a közbeszédben, vagy a 9/11-es ikonográfiában.
Végül emlékezzünk meg A Sötét Lovag – Felemelkedés című Nolan filmről is, amelyben ugyan ténylegesen nem jelenik meg 9/11 árnya (hacsak a leomló hidakat nem egyenlőjelesítjük a WTC-t ért támadásokkal), viszont a terror, amit Bane okoz, a pánikhangulat, az emberek hisztériája, a rendőrök heroikus küzdelme és a repkedő hamut idéző hóesés mind-mind olyan vizuális idézet, amit korábban már említettem.
9/11 traumája 14 év távlatából is túl friss, ráadásul a miértek továbbra sem tisztázottak, így valószínűleg még sokáig marad az amerikai filmes ikonográfia és történetmesélés egyik hivatkozási alapja.
