80 éve a Magyar Film Iroda műtermében, egy könnyed német film szereplői elkezdtek magyarul beszélni. Ez volt az első szinkronizált film a hazai mozikban. A szöveget az a Lakner Artúr fordította, aki addigra már Charlie Chaplin, Harold Lloyd és Buster Keaton némafilmjeinek feliratait is zseniálisan írta át magyarra. 1935 novemberében a Négy és fél muskétással megszületett a magyar szinkron.
Magyarországon egy évben háromszázezer percnyi szinkron készül. De mennyiség ide vagy oda, a fénye kopni látszik. Igaz, hogy született internetes közösségi felhívás, mely a magyar szinkront hungarikummá tenné, de az ellenkezőjét is megfogalmazták, azt kérve, ne szinkronnal, hanem felirattal vetítsék a külföldi filmeket. Azonban, ami vitának tűnhet az interneten, kérdésként fel sem merül a forgalmazóknál. Bálint Pétert, az UIP Duna Nemzetközi Film Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, hogy a moziba járók egyértelműen a szinkron mellett döntöttek. Régebben próbálkoztak párhuzamosan feliratos és szinkronos kópia terjesztésével is, de a filmnézők átlag 80 százaléka a szinkront választotta. A vígjátékok és a családi filmek esetében pedig kizárt, hogy a feliratos film komolyabb nézettséget produkáljon. Szóval egyelőre marad a szinkron, néhány ezer ember nagy fájdalmára. De nagy kérdés, hogy milyen?
Wesley Snipes szerint baj van
Galambos Péter – többek között – Wesley Snipes magyar hangja. Szerinte ki kell mondani, hogy a minőségi szempontok egyre kevésbé számítanak, és a valaha legendás magyar szinkron soha nem látott mélypontra jutott. Pedig az ország jelentős része már most is kizárólag a televízióból informálódik és kulturálódik. Ha úgy tetszik, kultúrmisszió is, hogy szépen megformált magyar mondatokat halljanak Brad Pitt szájából.
Galambos Péter
Legyen celeb
Azonban a megrendelőknek – főként a televíziós csatornáknak – egyre kevésbé fontos, hogy színészek végezzék a szinkronizálást, holott ez, és a szinkronrendezők, fordítók, dramaturgok munkája garantálhatná a minőséget. Egy kereskedelmi televíziónak például (amennyiben egyáltalán újraszinkronizáltat egy filmet vagy sorozatot) fontosabb lehet, hogy a szinkronizáló megfeleljen a marketingelvárásainak. Mondjuk eladható celeb legyen.
Azonban a színészek szerint nem ez a fő probléma, hanem az, hogy a szinkronszínészek munkáját nem tekinti szakmának a közvélemény. Galambos beszámolt arról, hogy van olyan cég, ahol a vágó is kaphat szinkronszerepet. Úgyhogy szervezkedés indult.
Eric Cartman közmunkás
A szinkronnal foglalkozók egyféle céhet hoznának létre. Csőre Gábor vagy éppen Galambos Péter és még néhányan. Csőre azt mondja, hogy ez nem szakszervezet, csak valami hasonló. Egyelőre. A színházi dolgozók szakszervezetének munkacsoportja.
Sok célkitűzésük van. A jéghegy csúcsa a pénz. Ma egy szinkronszínész elképesztően kevés pénzért adja a hangját világsztároknak. Csőre nem titkolja, hogy egy közmunkás többet keres, mint amennyit ő kap egy South Park-évadért. Vagyis 13 részért. Dolmány Attilát egy többrészes sorozat hangalámondásához kérték fel, 1200 forint/25 percért.
Ennek egyik oka a szakma totális felhígulása. A folyamatosan gyarapodó tematikus csatornaszám, folyamatosan egyre több és több szinkronizálni valót hozott magával. Amelyik szinkronstúdió ügyes volt, akár többet is elcsíphetett. Ez viszont feszített munkatempót jelent, amelyre egy képzett színésznek adott esetben lehetősége sincs, hiszen a színházban dolgozik. Így jöttek a félamatőrök, az amatőrök, és ami a fő baj: a tehetségtelen dilettánsok is. Ők jól lenyomták az árat, amit aztán a képzett színészek is kénytelenek voltak elfogadni. Ha nem így tettek, kimaradtak.
Ahogy például Galbenisz Tomasz járt, aki a Madagaszkár „Riszálom így is úgy is” című dalát szinkronizálta 22 ezer forintért. Majd amikor ezt a dalt egyéb helyeken is használni kezdték, több pénzt próbált kérni ő is. Eredmény: szilencium.
Csőre Gábor
Joguk van, pénzük nincs
És el is érkeztünk a jogdíjak kérdéséhez, mely a szinkron szférában dolgozók szerint a legképtelenebb történet, ami létezhet Magyarországon. Ha ugyanis egy színész szinkron szerepet kap, a szerződéssel együtt aláír egy papírt, miszerint lemond minden további jogdíjról. Így, ha egy moziban kisebb látogatottságot produkáló filmet, mondjuk, lead egy televízió, – és sokszor annyi embert ér el a képernyőn keresztül a film, mint a mozi teremben, – azért a színész egy vasat sem lát. Viszont a neki járó díjazást a mozik látogatószáma alapján határozzák meg.
Még így is brutális esetnek számít, ami a Wall Street farkasa című filmmel történt. Forrásink szerint a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült filmet alacsony költségvetésűnek minősítették a forgalmazók, így kevesebb időből és pénzből gazdálkodhattak a szinkront készítők. Ezért a szuperprodukcióért tehát kevesebbet számláztak a színészek, bár a mozikban világszerte remekül teljesített, és erős nézettsége volt a televízióban is.
The Master
Bor Zoltánt, a Masterfilm Digital Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, hogy a jogdíj kérdése egyszerűen nonszensz. Mert ha járna is, a magyar jogviszonyok között megoldhatatlan lenne a kifizetése, hiszen a szinkronstúdió hivatalos jogviszonyban csak a színészeket foglalkoztató cégekkel lehet, de magukkal az alkotókkal nem. Másrészt évekkel ezelőtt javasolta, hogy az üres DVD-k után befizetett jogdíjból részesüljön a szinkronszakma is, hiszen később filmek kerülnek a DVD-kre. Azonban javaslata nem talált hallgató fülekre. Csőre Gábor azt mondja, hogy a “szakszervezetüknek”, amely nem csak a színészeket képviseli, lehet, hogy a politikusok felé kell fordulnia a megoldásért.
A Masterfilm egyébként a legnagyobb beszállítója a Tv2-nek, így ez, – a kilencvenes években a semmiből létrehozott stúdió – az egyik legnagyobb a piacon. A sorozatjunkie.hu szerint komoly felelőssége van abban, hogy az árak lefelé mozogtak a szinkronpiacon, hiszen a piac elfoglalásáért elkezdtek alákínálni a létező stúdióknak, így jutott kevesebb a színészeknek is.
Bor Zoltán szerint azonban a körülmények változtak. És ő egyáltalán nem érzi, hogy a cége felelne a kisebb költségvetésekért. A Hír24-nek határozottan cáfolta, hogy ez így lenne. Egyébként maga is szinkronizált, szeretettel emlékszik például arra, hogy a Holt költők társaságát két hétig vették fel annak idején. Ma már nehezebb ilyen alapos munkát végezni. Sokszor idő sincs, hiszen az amerikai megjelenés után egy héttel be akarja mutatni a megrendelő Magyarországon is a filmet vagy sorozatot. Szerinte a díjazás műfajtól és megrendelőtől függ, ő, mint piaci szereplő igyekszik olyan árajánlatot tenni, amelynek a teljesülése garantálja, hogy a minőség sem romlik.
Gáti Oszkár már temetőőr
Végül persze nagy kérdés, hogy van ez másutt. Színészkörökben terjedő legenda, hogy előfordult, a stúdióban találkozott egy film főszereplőjének magyar és lengyel szinkronhangja, azt is itt csinálták ugyanis. A lengyel kolléga elmesélte, hogy a legjobb szállodák egyikében lakik pár éjszakát, dolgozik a stúdióban, aztán hazamegy, és így körülbelül a tízszeresét keresi a magyar színésznek. Német szinkronrendezők megosztották, hogy ők mennyit is dolgoznak egy-egy kiemelt játékfilmen: négy hetet. Azaz egy rendező egy filmet rendez egy hónapban, aztán elutazik pihenni egy kicsit, mondjuk Tenerifére. Ennyire mások a viszonyok. Persze a piac mérete miatt.
S hogy mi lenne, ha a színészek radikálisan összezárnának, és egyszerűen nem írnák alá a szerződéseket? Hát semmi. Egyrészt valószínűleg nem zárnának össze, másrészt meg akkor összezárhatnának a nagy stúdiók is, és egységesen dönthetnének úgy, átnevelik a magyar nézőket, minden felirattal megy a továbbiakban. Az mindenesetre tény, hogy valami elindult. Cikkünk szereplői abban egyetértenek, hogy érdemes lenne minden oldalnak egy asztalhoz ülnie. Filmforgalmazóknak, televízióknak és a színészeknek is. Mert ha nem lesz változás, akkor az igazán nagy hangok abbahagyják. Mert nem éri meg. Gáti Oszkár már temetőőr Győrben.
