Alföldi Róbert szerint – bár idehaza fogy körülötte a levegő – a kormánynak köszönhetően külföldön keresett és híres. Azt mondja, ő soha nem csinált pártpolitikai színházat, csak politikait, mivel a valóság érdekli. Hosszú éveknek kellett eltelniük a rendszerváltástól addig, hogy megtapasztalja: „Büntetik, ha valami a valóságról szól. Rásütik miatta az emberre, hogy balos, ami a mai hatalom számára egyenlő a hazaárulóval. Közröhej.” Ugyanakkor, ha azt mondjuk, ami van, az talán elvezet odáig, hogy egyszer muszáj lesz a valóságról beszélni. Amikor nem lehet már létező dolgokról azt mondani: azok nincsenek. “Addig persze sokan elmennek még ebből az országból úgy, ahogyan mások már megtették”. Az ő esete nem igazán spiritusz kérdése, belesodródott bizonyos helyzetekbe, amelyekből már csak egyféle irányban volt út. „Az igazi kérdés az, hol az a pont, amikor az ember azt mondja: ebből elég”. Most lényegében eljött.
Szerinte a demokrácia bonyolult folyamat, a bevezető szakasznál tartunk. “De már eljutottunk odáig, hogy nagyjából értjük: a dolog lényege a felelősségvállalás. Saját magunkért, a szomszédért, a szegényekért, a romákért, egymásért, persze kinek-kinek a maga lehetősége szerint. Ennek az elfogadásához nemcsak az agyat, de a szívet, a lelket kellene kipucolni. Vannak, akik ezt akarják, és képesek is rá. S vannak, akik egészen másképpen képzelik. Régi mintákhoz igazodva kizárólag a kormány feladatának tekintik a békesség, vagyis valamiféle rend megvalósítását. Az előző választáson a szavazók jelentős többsége voksolt arra a politikai közösségre, amely ígéretet tett a felelősség átvállalására, a rend megteremtésére. Ám pártolóik közül is sokan lehetnek, akik bár nem azt látják, amit nézni szeretnének, ragaszkodnak a képzelt, sugalmazott valósághoz. Ez is embert próbáló helyzet. Más szemszögből pedig az okoz nehézséget, hogy tudomásul kell venni: a többség legitimálta ezt a rendszert.”
Alföldi agyrémnek nevezi azt is, hogy immár azt a kérdést kell kerülgetni: előfordulhat-e, hogy a közeljövőben be kell majd nyújtani a rendezői koncepciót egy illetékes kormányzati hivatalba. Ez olyan dohos, kommunista időket idéz, amelyekről ő csak olvasott. A rendező úgy látja: a sértettségből vagy a tehetség hiányából plusz revánsvágyból születő reflexiók inkább a káosz, mint a nyugalom irányába vezetnek. A Heti Válasz minap városszerte reklámozott elméletét a kampányszínházról szerinte az cáfolja legerősebben, hogy „a színészek világnézetüktől függetlenül is kedvvel vesznek részt az inkriminált előadásokban. Lehet, ők is úgy érzik – pártszimpátiától függetlenül –, hogy azok az országukról, társadalmukról, a jelen kérdéseiről szólnak. Ha másként gondolnák, egymás után adhatnák vissza szerepeiket.
A rendezőt keresték kampányukhoz pártok, de eredmény nélkül. A közelgő választásról úgy véli, hogy hosszabb távon biztosan változnak dolgaink. „A mai hatalom persze azt sem akarja meglátni, hányszor bizonyította már a történelem: semmi sem állandó. Pedig az idő teszi a dolgát. Csak közben a nyúlfarknyi életünk is lepereg”. A teljes interjú a 168 Óra legfrissebb számában olvasható.
