Kultúra

Magyar énekes a nemzetközi énekverseny döntőjében

Az Armel Operaversenyben az énekesek három fordulóban mérték össze tudásukat. A magyar énekesnő mellett még nyolc versenyző jutott az őszi döntőbe.

Egy magyar énekes, Haris Nadin jutott be az Armel Operaverseny és Fesztivál októberi szegedi döntőjébe a Tisza parti városban vasárnap tartott középdöntőből.

A drámai szoprán Mária Teréziát személyesíti meg Roland Baumgartner Mária Terézia című operájában a pozsonyi ősbemutatón és a fesztivál szegedi döntőjében. A magyar énekesnő mellett még nyolc versenyző jutott az őszi döntőbe. A franciák szerepeltek idén a legjobban, hiszen hárman is részt vehetnek a készülő öt produkcióban, rajtuk kívül egy-egy román, grúz, cseh, olasz és spanyol művész játssza majd a főszerepeket. Egy szerepet – a plzeni darabból – nem osztottak ki. Az ötödik alkalommal megrendezett fesztivál vasárnapi középdöntőjébe tizenhárom ország huszonhét fiatal énekese érkezett Szegedre: a legtöbben – nyolcan – Franciaországból. A magyarok ötfős képviselete volt a második legnépesebb. Érkeztek versenyzők az Egyesült Államokból, Olaszországból, Szlovákiából, Oroszországból, Belgiumból, Nagy-Britanniából, Csehországból, Grúziából, Kazahsztánból, Romániából és Spanyolországból is.

Az énekesek három fordulóban mérték össze tudásukat. Először egy bemutatkozó áriát adtak elő a rendezők és a partner operaházak képviselői jelenlétében. Ezt workshopok követték, itt a rendezők azokkal a versenyzőkkel dolgoztak, akiket az első forduló zenei zsűrije számukra az általuk rendezett operaprodukció versenyszerepeire javasolt. Végül “extra workshopok” következtek, amelynek keretében a direktorok bármelyik versenyzővel megismerkedhettek. A maga nemében egyedülálló operaversenyen – amelyen az énekesi tudás mellett a színészi képességeket is díjazza a zsűri – idén is öt darabot mutatnak be.

A Szegedi Nemzeti Színházban Umberto Giordano operáját, az André Chénier címűt Bodolay Géza rendezi. Az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban Aleksandra Vrebalov darabját, az Einstein első nejéről szóló Milevát Ozren Prohic állítja színpadra. Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színházban Ladislav Adamik rendezésében Roland Baumgartner Mária Terézia című művét láthatja a közönség. A plzeni Josef Kajetán Tyl Színházban Viktorie Cermáková A fegyencgyarmaton című operáját mutatja be Philip Glasstól. New Yorkban pedig William Mayer Haláleset a családban című operáját rendezi majd Alföldi Róbert. A verseny döntőjének október 6. és 15. között a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont, ekkor dől el, kik kapják a legjobb női, illetve férfi opera-előadónak járó elismerést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik