Kultúra

Milliárdokból kísérletezik Jáksó a köztévében

A Marslakók című sorozatból a közönség még egy percet sem látott, mégis megrendeltek belőle több, mint négyszáz részt. A premier március 4-én lesz.

15 forint per kopf

430-440 részre, három évre előre, nagyjából kétmilliárd forintért kötött szerződést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jáksó László cégével egy új, napi szappanopera készítésére. Egy olyan sorozatra, mely kreatív producere szerint egyelőre kísérleti stádiumban van és amiből a közönség még egy percet sem láthatott. A Marslakók premierje március 4-én lesz.

Böröcz István, az közmédia pénzeit kezelő MTVA vezérigazgatója szerint az epizódonkénti költség – a szerződés szerint 5,9 millió forint – „kedvező”. Ha azt a remélt nézőszámmal leosztjuk, alig 15 forint jut egy-egy tévénézőre részenként. Ennek kiszámításáról bővebbet nem kívánt közölni.

Kapcsolati háló

Jáksó László kreatív producer elárulta, a Marslakók! ötlete négy éve született meg a fejében. A Népszabadság információi szerint az MTV közalapítvány kuratóriumi elnöksége már két évvel ezelőtt is rábólintott a közmédia és egy bizonyos Brand Lab Tanácsadó Kft. közötti közös produkció készítésére, ez azonban anyagi okok miatt elmaradt. A Brand Lab egyébként Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó testvérének a cége. A vállalkozást később megvette Jáksó László, aki – mint azt egy interjúban elmondta – jó kapcsolatban van a miniszterelnöki főtanácsadóval. Hogy a szövevényes kapcsolati hálót tovább bontsuk, el kell árulnunk, hogy kettejüket Habony exfelesége, Jáksó egykori barátnője, Kaminsky Fanni hozta össze, aki korábban Fidesz-sajtós volt, jelenleg pedig Andy Vajna sajtóügyeit is intézi.

Közmédia, közpénz

A közmédia által finanszírozott Marslakók szerződését, annak mellékleteit, beleértve a teljes költségvetést az átlátszó.hu kérte ki a közpénzen működő MTVA-tól. Böröczék a dokumentum mindössze egy részét hozták csak nyilvánosságra, mert úgy vélték, ha minden kitudódna a sorozatról, akkor sérülhetnének a vállalkozó szellemi tulajdonhoz fűződő jogai és üzleti érdekei, ez pedig – mint fogalmaztak – „ebben az esetben erősebb súllyal esnek latba mint az MTVA közérdekű adatokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettsége”. A átlátszó.hu tehát a teljes szerződést ugyan nem kapta meg, a Magyarleaks weboldalon keresztül azonban mégis napvilágra kerültek a mellékletek is.

Van díszlet, 59 milliós:
A Marslakók szerződésének 4-es, a költségekről szóló mellékletéből például az is kiderült, hogy a sorozat főcímzenéjére félmillió forint ment el. A dalt egyébként a Back II Black-es Bebe énekli. A díszletre – a tervezést is beleérte – 59 milliót költöttek (az eredmény tényleg látványos), a jelmezekre, berendezésre 22,5-öt, a producer (Halkó Gabriella) és a kreatív producer (Jáksó László) 1-1 milliót kap.

 

A Marslakók 5,9 milliós epizódonkénti költségvetése egyébként elmarad például a szintén köztévés Hacktion 22 milliós részenkénti büdzséjétől, de még az RTL-es Barátok közt 9 millióját sem éri utol, viszont – információnk szerint – több, mint amennyit a Tv2-es Jóban Rosszbanra költenek.

No para

A Jáksó-féle sorozat szerződéséből kiderül, komoly nézettségi elvárás nincs a szériával szemben. Az első szezonnal kapcsolatban egyáltalán nincs. A másodiknál is csak annyi, hogy a Marslakók tényleges közönségarányának (share) el kell érnie a m1 18.30-22.00 óra közti nézettségének átlagát, a harmadik szezonnak pedig ehhez képest 10 százalékkal többet kell teljesítenie.


Böröcz István és Medveczky Balázs vezérigazgatók
Fotók: Neményi Márton

Vegyünk egy példát. Múlt pénteken az m1 közönségaránya a 18-49-es korosztálynál a Marad talpon! vetélkedő, a Híradó, az Elcserélt lányok sorozat és a köztévére igazolt Fábry show számait átlagolva 7,3 százalék volt. Tehát a második szezonban minimum ennyit kellene hoznia Marslakóknak ahhoz, hogy képernyőn maradhasson, a harmadikban pedig 8 -at. Ez a szám jócskán elmarad a Barátok közt 26, de még a Jóban Rosszban aznapi 21százalékától is. AZ RTL Klubos sorozatnak kevesebb, mint harmada. Jáksó László szerint a Marslakóknak meg kell találnia a közönségét, , emiatt pedig kettő év kifutás mindenképpen kell neki. „A kísérletezés stádiumában vagyunk” – mondta a kreatív producer.

Gyáva amcsik, amcsi gyávák:
Az Egyesült Államokban bármiből lehet sorozat. Persze, ha az embernek van egy jó ötlete. Kell ezenkívül egy készítő (creator), aki megteremti a koncepciót és a karaktereket, összeszedi a stábot és kilobbizza a nagy tévétársaságoknál, hogy felkarolják az ötletet és berendeljenek egy úgynevezett „pilot” epizódot. A csatornákhoz nyaranta csaknem 500 különböző szkeccs érkezik, melyek közül csak mintegy 20-ból rendelnek be pilotot. Ez sem garancia azonban arra, hogy az adott sorozatkezdemény megéri a tavaszt, ugyanis Amerika nagyobb tévétársaságai, az NBC, ABC, CBS és a FOX évente csupán 4-8 új sorozattal számolnak. Ha minden sikerül és berendelik a szokásos 10-13 részt, a program sorsa a nézők kezébe vándorol.
A nézettségi adatokról az Államokban a Nielsen nézettségmérő szolgáltat reprezentatív eredményt, melyből kétféle mérési módszer (a néző tévézési szokásairól vezetett naplója, illetve egy kis, tévére szerelhető műszer) alapján derül ki, hányan kíváncsiak az adott program aktuális részére. A számok önmagukban még nem mérvadók, a nézők összetétele is számít, hiszen a csatornák a 18-49 év közötti korosztályra építenek leginkább.

 

A szöszi, a pin@bubus, a kocka meg a főnök

A Marslakók formátuma – Jáksó szerint – teljesen magyar találmány. A sorozat egy bulvárweboldal szerkesztőségének életét mutatja be. A hangsúlyozottan politikamentes Marslakókba napi aktualitásokat is belekevernek a készítők, epizódonként 2-3 percben. A karakterek kicsit sablonosak – van itt szöszi, sportos riporter cicababa; fekete, szemüveges jogászlány; alkoholista oknyomozó újságíró; anyuka szoknyája mellett felnőtt antiszociális IT-guru (hacker, ahogy a sorozat készítői mondják); trendi lakásban élő pin@bubus fotós és a mindig a pénzre hajtó főszerkesztő.


A történetet Jáksó újságíró ismerőseinek élete ihlette. Balra a főszereplő.

A kínálat alapján a széria jócskán elmarad például az amerikai Dirt – A hetilap című, szintén bulvárújságírókról szóló sorozat ötletességétől. (A néhol formabontó, itt-ott pszichedelikus Dirtöt két évad után kaszálták el, pedig még Courteney Cox is dugott benne.)

Újragombolva

A köztévét a kormányváltást követően nem sokkal „nyitották újra”. A vezetőcserék után tömeges elbocsátási hullám következett: csaknem ezer embert kirúgtak, a regionális stúdiókat pedig majdhogynem teljesen leépítették.

Később jöttek a botrányok: a Cohn-Bendit tudósítás meghamisítása, majd a készítőjének előléptetése, a retusálási-ügy, az éhségsztrájk, a kormányellenes-tüntetés nem találása, újabb kirúgások, lemondások, internetes mémek stb. A botrányokkal pedig együtt járt a köztévé presztízsének lassú leépülése.

Az MTV szórakoztató programjainak megújulását tavaly október elsejére időzítették. Egy rakás új műsor indult: többek közt a nyögvenyelős DTK show D. Tóth Krisztával, a meglepően könnyed Maradj talpon! Gundel Takács Gáborral, a bizarr A szövetség című bibliai vetélkedő, A dal című kínos Eurovíziós tehetségkutató, a picit izzadságszagú Fábry stb.

Persze olyan ötlet is akadt, ami ki tudja miért, de nem valósult meg – mint például az előre beharangozott Fókusz-verőnek szánt köztévés bulvárhíradó, a Pont, mely csak egy főcímet ért meg. Mondjuk azt hangosan.

Ennek az új műsorstruktúrának az egyik alappillére lesz a napi rendszerességgel, szinte biztos, hogy minimum három éven keresztül naponta látható Marslakók is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik