Mint kiderült, A Gyűrűk Urát a zsűri másodrangú műnek tartotta. A szokásos ötvenéves titkosítás lejárta után a dokumentumokat egy svéd újságíró, Andreas Ekström tekintette át. Beszámolója szerint J. R. R. Tolkient barátja és írókollégája, C. S. Lewis jelölte, ellenfelei pedig olyanok voltak, mint Lawrence Durrell, Alberto Moravia, Ivo Andrić, Robert Frost, Graham Greene vagy E. M. Forster.
A győztes végül Ivo Andrić lett a Híd a Drinán című kötetével, a második helyezett a Nobel-díjjal sosem jutalmazott Graham Greene, a harmadik pedig a dán Karen Blixen, Tolkien műve tehát még csak közelében sem járt a kitüntetésnek. A bestsellert Anders Österling bírálta a zsűri nevében, és azt állapította meg róla, hogy „a történetmesélés semmilyen szempontból nem nevezhető magas színvonalúnak”, ami a Tolkien-rajongókat bizonyára lesújtja, azonban nem kiemelkedően negatív kritika, Forsterről ugyanis például azt írták, hogy „árnyéka önmagának”, míg Durrell az ítélet szerint „bizonytalan utóízt hagy maga után”, Moravia műve pedig „általános monotóniától szenved”.
A Gyűrűk Ura kritikai megítélése egyébként nem olyan egyöntetűen pozitív, mint azt hallatlan sikere és nagy hatása nyomán sokan gondolnák, így a Nobel Bizottság véleménye sem feltétlenül meglepő. Míg a könyvet az elmúlt években a britek, a németek és az ausztrálok is a legjobbnak választották a maguk Nagy Könyv-szavazásán, és a hazai voksoláson is a nyolcadik helyen végzett, valamint az Amazon felhasználói is legnagyobb kedvencükké nyilvánították, megjelenése óta több kifejezetten elmarasztaló recenziót is begyűjtött: a New York Timesban például a szerzőt kínosan pedánsnak nevezték, Richard Jenkyns pedig a pszichológiai mélységeket hiányolta belőle.
