Meghallgatható:
THE HORRORS: Skying
Nem sok együttes csinált nagyobb hülyét az elmúlt években a zenemániákusokból, mint a Horrors: a brit csapatot az első lemezénél, a girhes gót/horror/punk/garázs/satöbbi rockot rejtő Strange House-nál sokan csak egy ócska kis divatbandának tituláltak, a második, shoegaze-es és posztpunkos és ábrándos és változatos Primary Coloursnál viszont mindenki a keblére ölelte őket, méghozzá teljesen indokoltan. A hamarosan érkező, és máris meghallgatható Skying pedig végleg betetézi a történetet, ez az album ugyanis megint más, és ezzel azt bizonyítja, hogy a Horrors nem ilyen vagy olyan stílusú csapat, hanem kaméleonzenekar, amit pont a kiszámíthatatlan változékonysága miatt lehet igazán szeretni.
Némi kiszámíthatóság azért persze akad itt is: ahogy az már csak lenni szokott mindenütt, ahol zenéről és kaméleonokról van szó, David Bowie neve a Skying kapcsán is felmerül, de ugyanígy vannak olyan pillanatok is, ahol mondjuk Gary Numan ugrik be, vagy éppen a Gallagher-fivérek munkássága. Az album azonban nemcsak azoknak lehet élvezetes, akik szeretnek zenés barkohbát játszani, ugyanis egységes és markáns, álmodozós, szintiben gazdag, a nyolcvanas éveket idéző hangulattal bír, és a slágeres dallamok, sőt a jól felépített számok sem hiányoznak róla. Irgalmatlan kereskedelmi sikereket mondjuk így is nehéz vizionálni a csapatnak, főleg itt mifelénk, de az ő pikantériájukhoz ez is hozzátartozik – sőt még az is, hogy november 20-án ezt a lemezt Budapesten, a Dürer-kertben is bemutatják majd. Éljen, de tényleg.
Meghallgatható és megvásárolható:
BRIAN ENO: Drums Between the Bells
Mondok én valamit: hozzáállását tekintve Brian Eno nem is különbözik olyan sokban az AC/DC-től vagy a Motörheadtől, mint gondolnánk. Igaz, őt az említettekkel szemben nagy újítóként szokás tisztelni, és ennek van is alapja, de valójában ugyanolyan notórius figura, mint amazok: a maga módján nagyon is megbízhatóan és kiszámíthatóan szállítja a lemezeit, akárcsak Youngék vagy Lemmyék, sőt e téren még sokkal aktívabb is náluk. És ez a konok mentalitás nála is éppen olyan jól működik, mint a makacs rockereknél, mi több, bizonyos értelemben önértékké is válik: az ember várja a lemezeit, és nem is nagyon tud csalódni bennük.
A Drums Between the Bells különösen gyorsan követi a tavaly novemberi Small Craft on a Milk Sea-t, de ennek ellenére sincs benne hiba: annyira ugyan talán nem izgalmas, mint elődje, de így is lefutja a maga köreit a lejátszóban, mert sötét atmoszférája és rendhagyó zeneisége kérlelhetetlenül marasztalja a hallgatót. Elődjéhez hasonlóan ez is egy kollaboráció eredménye, a közreműködő azonban ezúttal egy költő, Rick Holland volt, így sok a (szavalt) szöveg, és ez csak ráerősít arra az ambivalens, a felszínen békés, a mélyben azonban feszült hangulatra, amit már az előző lemez is sugárzott, és amit itt is közvetítenek Eno zörejekből, ritmusokból és szabadon úszó dallamokból is építkező ambient hangképei. Ne szaporítsuk a szót: a megszállottság ennél gyönyörködtetőbb aligha lehet.
A lemez a Wired oldalán hallgatható meg.
Meghallgatható:
DAMON ALBARN: The Reigning Queen
Damon Albarn is szép példája a sokoldalúságnak: a Blur után megcsinálta a Gorillazt, aztán jött a The Good, the Bad and the Queen, most meg épp egy operán dolgozik, aminek Dr. Dee a címe. A The Reigning Queen már a második nyilvánosságra hozott dal ebből a zeneműből, és akárcsak az előző Apple Carts, ez is a zenész legutóbbi csapatára emlékeztet – de közben mégsem egészen olyan, és pont emiatt nagyon kellemes is.
