Kultúra

Michael J. Fox 50 éves

Június 9-én ünnepli születésnapját Michael J. Fox, a Vissza a jövőbe és a Doc Hollywood kölyökképű sztárja.

A kanadai Edmontonban jött a világra, a nevébe szúrt “J” betű Michael J. Pollard karakterszínész előtti tisztelgés. Már kiskorában ügyesen rajzolt, verselt, zenélt, sportolt, de ezzel felhagyott, mert 160 centis magassága kevés volt a hokihoz. Első szerepét 15 évesen kapta egy tévésorozatban, alkati adottságának köszönhetően nem okozott problémát, hogy öt évvel fiatalabb karaktert alakítson.

18 évesen Hollywoodba ment szerencsét próbálni, de eleinte szinte nyomorgott, sajtos makarónin élt, a kudarcok miatt depressziós lett és meghízott. Végül sikerült összeszednie magát, lefogyott és 1982-ben bekerült a Családi kötelékek című sorozatba. Az ultrakonzervatív yuppie tinédzser szerepe meghozta számára a sikert, 1989-ig háromszor kapta meg az Emmy-díjat, egy ízben az Arany Glóbusz-díjat.

1985-ben lett világhírű a Vissza a jövőbe című sci-fi vígjáték időutazó kamasz Marty McFly figurájával, a történetnek két folytatása is készült 1989-ben és 1990-ben. Ezután különféle műfajokban próbálhatta ki magát: szerepelt Az ifjú farkasember című családi vígjátékban, volt kezdő diplomás a Dupla vagy semmiben, majd Brian Da Palma A háború áldozatai című vietnami témájú filmdrámájában alakított főszerepet.

1991-ben a Doc Hollywood című vígjáték forgatásán érezte először, hogy kisujja időnként megremeg, fél évvel később Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála. Fox betegségét titkolva, fogyatkozó erejét megfeszítve dolgozott tovább, sikeres vígjátékok sorát forgatta (Szenzációs recepciós, A pénz boldogít, Szerelem a Fehér Házban, Támad a Mars, Törjön ki a frász). Elkeseredésében egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére, végül családja és egy pszichiáter segítségével sikerült talpra állnia.

1996-ban kezdték el vetíteni a Kerge város című tévésorozatot, amelynek nemcsak főszereplője, de producere is volt, a sorozatból három év után szállt ki. 1998-ban agyműtétet hajtottak rajta végre, amely enyhítette a Parkinson-kór egyes tüneteit – bár továbbra is zsebre tett kézzel vagy a falnak dőlve lépett fel, hogy titkolja remegését -, és az operáció után beszélt először nyilvánosan betegségéről. Ő volt a nagy sikerű Stuart Little kisegér angol hangja mindhárom részben, több rajzfilmet szinkronizált, és több tévéfilmsorozatban is feltűnt – előbb a Ments meg néhány epizódjában vendégeskedett (alakítását 2009-ben Emmy-díjjal ismerték el), majd A férjem védelmében című sorozatban játszott ügyvédet.

Fox ideje jó részét adománygyűjtéssel tölti a Parkinson-kór gyógymódját kutató alapítványa javára, szószólója az őssejtkutatásnak. (Tavaly a Nobel-díjakat is odaítélő svéd Karolinska Intézet tiszteletbeli doktorátusi címmel ismerte el tevékenységét.) 2002 decemberében csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, a kanadai Burnabyben színházat neveztek el róla. Miután az amerikai állampolgárságot megkapta, 2000-ben volt alkalma először szavazni elnökválasztáson. Magyarul is megjelent Szerencsés ember című könyvében nyíltan beszél betegségéről, a bevételek alapítványának számláját gyarapítják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik