Kultúra

Egri Tavaszi Fesztivál [úti tipp]

A leghíresebb török kori várral, impozáns barokk épületekkel és patinás utcákkal büszkélkedő Eger az egyik leghangulatosabb történelmi város Magyarországon.

Március 23-án Egerben a Tavaszi Fesztivál egyik eseményeként a Gül baba című operettet mutatják be, amely a törökkor romantikáját varázsolja az érdeklődők elé. A fesztivál ideje alatt, április 3-ig Álmok, mesék, mítoszok címmel 20. századi magyar képzőművészek –Csontváry Kosztka Tivadar, Korniss Dezső, Meloccó Miklós, Gulácsy Lajos és mások műveit láthatjuk a Zsinagóga Galériában (Kossuth Lajos utca 17.).

A leghíresebb török kori várral, impozáns barokk épületekkel és patinás utcákkal büszkélkedő Eger az egyik leghangulatosabb történelmi város Magyarországon. Belvárosának központi tere – a Dobó tér – fölé magasodik a vár, ahonnan pompás kilátás nyílik a városra. 1552-ben Dobó István kapitány irányítása alatt kétezer védő negyven napon keresztül tartotta a várat a nyolcvanezer fős török haddal szemben, akik végül feladták az ostromot és elvonultak. Így ötven éven keresztül a végvári rendszer egyik legerősebb bástyája lett az egri vár. A három szinten futó földalatti alagutak, a kazamaták és a panoptikum gyerekek számára a várlátogatás izgalmas része lehet. A Gárdonyi Géza utcában található a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum, ahol az író életébe pillanthatunk bele. Érdekességként csak annyit, hogy az író feleségétől különváltan (édesanyjával) nevelte gyermekeit, akiket a szomszédban felépített házba költöztetett, hogy nyugodt körülmények között írhassa az Egri csillagokat.

A várost végül 1596-ban foglalták el a törökök, és 91 évig maradtak benne. A negyven méter magas minaret és a gyönyörűen felújított törökfürdő a város száz éves török múltjának mindennapjait idézi. A minaret erkélyéről a müezzin éneke hívta imára a város muszlim lakóit, a török fürdőt pedig minden igazhívő szívesen használta a mindennapokban is. Évente három-négy hét fürdőkúra pedig minden töröknek kijárt! Látogassunk el mi is valamelyik meleg vizes fürdőbe, ha Eger környékén járunk! Eger, Bogács, Demján, Egerszalók, Mezőkövesd termálfürdői közül választhatunk a város 30 km-es körzetében.

 

Eger város virágkora gróf Eszterházy Károly püspöksége idejére tehető (18. század). Ebből a korból származó barokk épületek és utcák alakítják a városképet. Az egri bazilika, Magyarország harmadik legnagyobb temploma kicsit később, klasszicista stílusban épült. A székesegyházzal szemben álló barokk palota régen a líceum épülete volt, ma pedig az Eszterházy Károly Főiskolának ad otthont. Ne hagyjuk ki a líceum angol műszerekkel felszerelt csillagvizsgáló tornyát, amely a 18. század végi Európában a legmodernebbek egyikének számított. A bazilika tornyaival azonos magasságú csillagvizsgálót varázstoronynak nevezték. Legfelső szintje ugyanis egy camera obscura, ahol a nagyítólencse és tükör a város utcáin zajló történéséket mozgóképszerűen vetítette és vetíti az ámulók elé. A torony hatodik emeletén működött maga a csillagvizsgáló, ahol ma eredeti távcsövekből és más korabeli műszerekből kiállítás látható. Igazi kuriózum az a napóra, amely puskapor felrobbanásával jelezte a delet.

 

Végül, de nem utolsósorban az egri borvidék hangulatos pincészeteit se felejtsük el felkeresni. A vidék vörösborai a kékfrankos, a kékoportó, a zweigelt, és a legismertebb az Egri bikavér. Ez a legenda szerint onnan kapta a nevét, hogy a babonás törökök – látva Dobó vitézeinek félelmetes elszántságát, bika vérének gondolták azt. Kitűnő borkóstolási lehetőségek vannak egyrészt a Szépasszony-völgyben, ahol kétszáz, tufába vájt pince sorakozik egymás mellett, másrészt a 150-200 éves présházak alkotta Verőszala utcai pincesoron. A két legnépszerűbb kóstolóhely Gál Tibor Pincészete és a Monarchia Borászat, ahol előzetes bejelentkezés alapján fogadnak vendégeket.

AJÁNLOTT LINK:
Az Egri Tavaszi Fesztivál weboldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik